Évadzáró | 2015..

2015. december 31., csütörtök



Nos az év olyasvalakivel indult, aki azóta igazán csak barátom lett.. így én már nem hiszek benne, hogy ahogy az év első napját töltöd, úgy telik az egész. Ugyan. 

Idén VÉGRE!! Sikerült leérettségiznem, amiről ITT olvashattok bővebben. 

Ez pedig mindattól függetlenül sikeresen lezajlott, hogy egy nagyon nehéz szakításon mentem át, aminek eredményeképpen inkább el is hagytam drága kicsi országunkat, hogy új értelmet találjak az életemnek. Anya meghívására Németország felé vettem az irányt, ahol megszülettek az első videóblogok.. és azóta sajnos nem is csináltam újat, de egyik fogadalmam az újévre, hogy lesz még, és finomítok rajta.

Bejártuk Bonnt, felfedeztük Wershofen falucskát, Adenaut, és jártunk Bad Neunahr óvárosában. Kirándultunk Amsterdamban is. Sok jót tapasztaltam annak ellenére, hogy nehéz időszak volt lelkileg...

Angliáról még nem született bejegyzés, túl tömör egyszerre és egyenlőre nem tudtam eldönteni, hogyan tálalhatnám az itt történteket. Talán egy bejegyzéssorozatként, vagy videoblogban mesélve.

Szeretnék köszönetet mondani a születésnapomért is. Ez volt az egyik első dolog, ami itt Angliában történt velem. Annak ellenére, hogy nem találkozhattam a családommal, és szűk baráti körben ünnepeltük, eddig ez volt a legjobb. Köszönet érte mindazoknak, akik megjelentek.

Szentimentális rész következik;

Üzenem neked - aki valószínűleg nem olvasod - , hogy még mindig te jutsz eszembe, ahányszor csak a macis fésűre nézek... Pedig megvan minden foga. Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és segítettél, amikor arra volt szükségem. Remélem látlak még valaha... de ha nem, hát minden jót, a legjobbakat. Köszönök mindent! 


Sokkal lettem itt több, sokat nyertem a szemelyiségemhez. Veszítettem is. Barátokat, akik ilyenformán talán nem is voltak azok sosem. Sajnálatos.

De emellett olyan dolgokon kellett keresztül mennem, amiket valószínűleg otthon nem tudtam volna egyedül leküzdeni. Illetve meg sem próbáltam volna. Kicsit a lábaimra álltam, és megtapasztaltam azt is, hogy milyen sok jó és segítőkész ember van errefelé, akik nélkül valószínűleg nem lehetnék már itt. Nekik is köszönöm, és azoknak is, akik viszont bebizonyították, hogy suttyó, kamus hazug buzi is akad itt. Akik dolgokat terjesztettek, akik hazudtak, átvertek. Kösz a leckét.

Szeretnék mindenkinek mindent megköszönni, amit ebben az évben tett velem, mert ezzel mozdított abba az irányba, amerre mennem kell. Ti egyengettétek az utam. KÖSZÖNÖM!!

Ég veled 2015!




























































































6 megjegyzés:

  1. You have a nice Trip ! o_®
    BUÉK ! :x

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom,hogy neked is kijutott a szakításból-azt hiszem kezet is foghatunk,mert nekem is ilyesmivel zárult a 2015ös évem... Szuper.
    Azt viszont nagyon jól csináltad,hogy kimentél külföldre! Ha megtehetném én is mennék (: A templomokról készített képek meg egyenesen csodásak (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazság szerint ez a szakítás még nyáron történt. Több bejegyzésemben, novellában és egy versben is foglalkoztam vele. Most viszont tényleg ideje volt elbúcsúzni ettől. Érzem, hogy már elment. Tiszta lappal nyitom az évet.
      A templomokat, temetőket imádom. Errefelé sok is van. Ha tetszett, pakolok többet is:D

      Törlés
  3. Majd vissza olvasom őket. Egyébként feliratkoztam múltkor- szóval most már látom az irományaidat ,eddig csak akkor ha épp idetévedtem.

    Nézd,ezeknek időt kell hagyni,meg kell gyászolni...De hidd el tudom miről beszélsz. Engem egy ember elhagyott nyáron (pont a közös nyaralásunk után), aztán karácsony előtt az újabb is elhagyott... Azóta valahogy nem érdekel senki és semmi. De már elengedtem mindenkit aki távozni kívánt az életemből. Ez van.
    Hidd el neked is lesz 100× jobb.

    annyira nem szoktam a temetős dolgokat figyelni,de voltam én is pár helyen itt az országban és találtunk pár kora gótikus romot,meg román templomokat. Baromi jól néznek ki *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szakítás különben már nem aktuális téma. Csakis azért került bele, mert vele kezdtem 2015-öt. Szeptemberben már nyoma sem volt a nagy gyásznak, jót tett az a hónap, az volt az első itt kint.

      Nekem főleg a temetők a kedvenceim, legjobbak ezek a régi angol kistemplomok, amikhez alapból jár a temető. Kettő az egyben. Otthon nem nagyon láttam még temetőben templomot, pedig annyira szép így.

      Törlés
    2. Értem.

      Hm,pedig vannak. Az egyik fotózásom egy koragótikus templomromnál készült,ami körül temető volt. Csak még nem irtam róla bejegyzést. De tényleg szép!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.