Valami nem fogadott hívás csücsül a híváslistámon. Nem igazán tudtam mire vélni, így visszahívtam, és csak reménykedni mertem benne, hogy munkával kapcsolatos, nem megint a lihegős zaklató.

Az interjú eredménye az lett, hogy szeretem a gyerekeket, és amúgy takarítani is tudok, meg bármi, amit csak kell... Csak kapjam már meg, könyörgöm. Be is hívtak már szerdára próbanapra. A feladat; gyerekekre figyelni.
Bevallom, kissé be voltam tojva, hogy
- kiközösítenek, mert én nem vagyok gyerek.
- rágót ragasztanak a hajamba
- csoportosan megtámadnak, karmolnak és harapnak
- valaki kitöri a nyakát

Miközben lemostam a nagy labdákat, egy kislány mászott be hozzám az apukájával. Amikor az apuka észrevett, mondta a kicsinek, hogy hagyjanak engem dolgozni, inkább menjenek máshová.. de a gyerek nem követte az utasításokat, egyszerűen csak odatotyogott a kis pelusos hátsójával, egészen közel sétált, és megállt mellettem. Mélyen belenézett a szemembe... Először átfutott az agyamon a gondolat, hogy mindjárt leköp, vagy jól szétkarmolja az arcom. Pillanatokkal később, már csak vékony hangon üvöltöztem magamban, hogy de cuki, de cuki és megdöbbentett, hogy milyen gyönyörű nagy kék szemei vannak, milyen angyali az arca és milyen huncut kis fürtös. Ekkor fogta magát, és puhán megölelt. Annyi szeretet volt abban az ölelésben, hogy még az apja is elérzékenyült, én pedig majdnem elbőgtem magam, ugyanis egyáltalán nem érdemeltem meg mindazt, amit az az ölelés képviselt.

Egy kislány állt meg mellettem aztán, miközben a többiek meséltek nekem. Szomorúnak tűnt az arca, így megböktem. Meglepődött, de nem szólt semmit, így megint megböktem. Aztán addig böködtem, ameddig mosolyogni nem kezdett, azután meg is csikiztem, mire visítva-nevetve közölte, hogy a talpa csikisebb. Nem telt bele sok idő, egy másik lány is követelte a csikizést, aztán egy kisfiú is.
Ezek után az élmények után kicsit megkedveltem a gyerekeket, és a munkát is. Kb ennél jobb munkám még sosem volt én pedig csak megalkuvásból mondtam rá igent..