Saját cseresznyevirágaim |
Csak úgy random beugrok ide, hogy ezt leírjam, aztán folytatom a szerkesztést. Új project, talán hamarosan ide is elérkezik.
Aki közelebbről ismer, az tudhatja hogy nem szeretem a mostani munkahelyemet. Már jelentkezni sem akartam igazán de jóval töbet fizettek, mint az akkori munkám, és akármennyi túlórát ígértek - ami mai napig úgy is van. De most nem a munkámról fogok írni, hiszen az nem érdekes. Inkább a munkám hatásaira az életemre és önmagamra.
Március 26.-án - pontosan azután, hogy kaptunk egy hivatalos lepecsételt levelet, hogy kulcsfontosságú munkaerő lettünk - amikor az első pár ember lázasan hazament, döntöttem. Nem érdekel, ha kirúgnak de az egészségemet nem kockáztatom egy ilyen helyért. Nem mentem többet.
Mielőtt bárki félreértene. Nem élelmiszer boltban /raktárban /gyárban dolgozom. Nem is egészségügyben. Előtte egészségügyben dolgoztam. Egyszer kórházban, másszor öregek otthonában, és ha látom hogy tényleg szükség van rám a mindennapi élethez, akkor nem döntök így. Illetve ha lenne egy munkahelyem, akik tiszteletreméltóak és olyan cég, akikért a lelkedet sem sajnálod kitenni. Volt ilyen cég, és heti hat napot dolgoztam nekik, és minden túlórát elvállaltam. De aki olvassa ezt a blogot, az tud a 72-73 órás munkaheteimről.
Könnyen átverték a kormányt hogy mégis fontos kategóriába essenek. Egyébként sem egy olyan cég, amiért az ember áldozatot szeretne hozni, de ez egy újabb pofánvágás volt. Nem jelentkeztek a kormány által támogatott programra, ami által itthon maradhattunk volna és kaptuk volna a 80%-ot. Túl sok a volna. Pedig világos, hogy megérdemeljük, hiszen a bolt nyitvatartása csak veszélyt jelent a lakosságra azáltal, hogy azon kevesek között van, ahova oda lehet menni, és lerakni a vírust. Ha az otthon ülő emberek oda csődülnek ezekre a helyekre olyan dolgokat vásárolni, amire nincs égető szükségük, sok ember kis helyen lesz és kiteszik magukat a veszélynek egy olyan közegben, ahol korlátozott lehetőségek vannak a védekezésre.
De a cégnek ez megéri, hiszen mégtöbben jönnek majd, akik otthon unatkoznak és szépítgetik a lakást meg vásárolgatnak az ingyen pénzből, amit a kormány ad ajándékba. Nem sok konkurens cég van nyitva az biztos.
Ráadásként a márciusi fizetésemeléseket is lespórolták, majd kiadtak egy levelet, amelyben közlik, hogy az emelést májusban csatolják visszamenőleg - ami által majd jól leadózzuk azt is. Aztán próbálják úgy feltűnteni, mintha a munkáltatónk munkáltatója által emelt fizetésünk közvetlenül a munkáltató emelése lenne, így áprilisban nem kell nekik is emelni, ahogy szoktak. Ennyivel is több pénzt spórolnak meg rajtunk mialatt járvány idején minden nap be kell járnunk dolgozni egy olyan helyre, amire nincs égető szüksége a lakosságnak.. Az egyik munkatársunk és több családtagja is meghalt a vírusban.
A Bristol post és a Dailymail is lehozott egy cikket arról, milyen körülények uralkodnak a munkahelyünkön és hogy kb lehetetlen védekeznünk. Továbbá valami BBC tudósító kezdett nyomozni. Az illetőt, aki képet készített kirúgták, a fiút aki videót csinált és a twitterre került, szintén kirúgták. Ugye? Pedig nem is egy kommunista országban dolgozom!
Tehát a körülményekre tekintettel egyik reggel, nem mentem be többé. Itthon úgyis át kell rendezni a házat. Az egyik szobáról videót is tettem fel Találtam elég sok teendőt a ház körül, hogy ne tudjak unatkozni, plusz egyébként is jó volt elnyúlni az üveg szobában a napon reggel és délutánonként is. Végre láttam a cseresznyevirágfám virázását napról napra.
A nap szakadatlanul sütött. Március 26.-tól Április 26.-ig minden nap. Ahogy ott ültem, felfedeztem a régi gondolataimat. A személyt, aki mindigis voltam. Aki szeret nevetni, aki minden reggel örül hogy 8 előtt sikerült meginni egy teát. Akinek az a legnagyobb problémája, hogy az epren hernyót talált. Aki szeret sütni, akinek nem kényszer a főzés, és aki elalvás előtt még gyorsan felmos a konyhában hogy reggel már ne kelljen. Akiek tervei vannak, ötletei, hobbiai. Akit elfelejtettem a 2 és fél év alatt, amit ezen a korrupt helyen töltöttem. Mialatt napi 8 órában azt szolgáltam, hogy mások jól megtömjék a zsebeiket... hogy aztén évente egyszer meghallgassuk a köszönetet, hogy ismét milliók kerültek valaki zsebébe miattunk, amiért igazából csak egy karácsonyi bónuszt kaptunk, aminek a felét leadóztuk - vagy valaki az egészet.
Rájöttem, hogy az utóbbi hetekben a lélekölő okozta azt a letargiát, letörtséget, életuntságot, amit éreztem.
Most pedig rájöttem, hogy itt vagyok. Élek. Nem változtam meg. Egyszerűen csak mégsem vagyok annyira erős, hogy bármit eltűrjek. Elkezdtem vlogolni. Döcögősen indul, de megéri mert élvezem a készítését. Amint az első igazi munkahelyek megnyitnak, felmondok.
Április 27.-én kezdtem újra dolgozni. Tegnap. Tegnap borús idő volt. Késő délután esett is. Ma reggel ki sem sütött a nap, végig csak esett, ahogy az éjjel is.
Egyszer olvastam egy bejegyzést Eránál arról, hogyan befolyásolja a kedvünket az időjárás. Akkor egyet értettem vele... Mára azt gondolom, hogy a kedélyünk is sokat változtathat az időjáráson. 1 hónapos verőfényes áprilisi napsütésnek lett vége angliában és huszon fokoknak, amikor tegnap visszmentem dolgozni. Most pedig esik, mert az ég is értem sír.
Egy lélekvesztőben ragadtam, és nem lehet tudni, hogy mikor lesz ennek vége.