Montacute House

2020. január 10., péntek


Az év első kirándulása mindig nagy esemény. Habár általában azért, mert a tavasz eljöveteét jelzi. Az idei azonban másért volt különleges. Ez volt az első téli kirándulásunk, és most egészen más arcát láthattuk angliának. Annak az angliának, amelyet tisztelek, és becsülök. A múlt angliájának. Ezen a kiránduláson, még az előre felrajzolt ágyások világába is bepillanthattunk, amit általában virágzáskor látunk teljes pompájában. Ezúttal csak az ágyás számára kijelölt és felrajzolt hely díszelgett kilátásként az ablakokból. 

Valahogy próbáltam magam beleképzelni a lakók helyébe, amikor még itt laktak, rájuk nehezedett a nehéz és magányos tél, amit én a modern világban is megsínylek minden évben. A kirándulásnak olyan hangulata volt, mint a Jane Eyre című könyvnek az a jelenete, amikor Jane megérkezik francia tanítványához a birtokra, és a házvezetőnő elsírja neki, hogy milyen magányos dolog a tél itt a birtokon. 

Most pedig pár képben szeretném nektek megmutatni a Téli Montacute birtokot. 











































Az alábbi képen látható a könyvtárszoba helyiség egy korábbi állapota. Itt jól látszik, hogy a mennyezet ornamentikája később készült el. A kandallót díszítő két szobor pedig eltűnt. Az önkéntes szerint, akit megkérdeztünk, a szobrokat eladták, ahogy a ház többi bútorát is, és a National Trust még nem találta meg őket. A helyiségben helyet foglaló 3 szék az asztal körül az eredeti berendezés darabjai voltak, amit a National Trust fáradságos munkával kutatott fel, és végül egy távoli országból, - ha jól emlékszem - Ausztráliából került vissza Angliába.











































































A későbbi ágyásoknak kijelölt terület.
















Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.