Énmárka!

2017. október 31., kedd


 Valamiféle felemelő érzés a logós bögrémből inni, miközben a blogomba írok. Felemelő, hogy a saját márkás füzetembe írogatok a saját márkás tollammal. Valahogy otthon érzem magam ebben a világban a saját világomban, ahol elméletben elértem, amit akarok gyakorlatban pedig azt sem tudom mi az. 

 Jelenleg egyik munkából a másikba ugrálok, és tudom, hogy egyik sem lesz jó, mert nem itt képzelem el magam. Látom ahogy sikeres vagyok, ahogy vagyok valaki, akit elképzeltem és megvalósítom ezt, meg azt az álmot... érzem, ahogy haladok egy irányba, ami azért úgy tűnik, felfelé vezet. Mégis itt vagyok, és tudom, hogy szeretek írni, és utazni akarok... de ebből valahogy nem lehet megélni vagy hatalmas szerencse és tehetség kell hozzá. 

Vajon mit akarok csinálni? Mitől lennék boldog?

Van barátság nő szemmel




 Ahogy Márai Sándor mondaná, a barátságot csak a férfi ismeri. Nem tudom, hogy elég kifinomult-e a nő, hogy olyan fontos és mély érzelmeket tápláljon egy másik nő iránt mint a barátság... de azt bizton tudom, hogy nekem legalább három olyan barátom van, aki bármit tesz, megbocsátom ha ellenem vét is. Több is akadt volna, ha éppen éltek volna a lehetőséggel. 

 Magányosan sétáltam az utcán hazafelé a minap, és alaposan megnéztem a starbuckst. Olyannyira alaposan, hogy a nyitvatartását is ellenőriztem. Normális körülméyek között nem jönnék ide egyedül, de ezek ugye nem normális körülmények. Beültem és munka után öttől kilencig volt időm megvitatni magammal, hogy miért hiányoznak a barátaim. 

Sosem voltam az a nagytársasági ember, mindig inkább a háttérbe húzódtam, haza somfordáltam egyedül. Mindig volt ám, aki nem hagyta, hogy lelépjek. Például a legjobb barátnőm Aemy, akit úgy ismertem meg, hogy rámírt az oldalam miatt e-maiben. 14 éves korom óta kitart mellettem, és amellett, aki vagyok, és akivé válok. A korkülönbség ellenére is mindig meg tudjuk beszélni a... MINDENT. Soha egyetlen pillanatra sem engedte, hogy azt érezzem, nem nekem van igazam valamiben. Akkor sem, ha én magam is láttam, hogy nem lehet nekem igazam, vagy teljesen igazam a dologban. De bátorított.. 

 Vagy ott van Virág, akit  blogjaink által ismertem meg. Tetszettek a novellái, így hozászólás majd később privát üzenet formájában vettük fel a kapcsolatot, és ezt életem egyik legjobb töntésének tartom. A mai napig napi szinten tárgyaljuk az életünkkel és a sorozatainkkal kapcsolatos dolgainkat, és nagyon hiányozna az életemből, ha nem lenne. 

 Vagy Amanda, aki fokozatosan engedett magához közel. Hosszú és fáradságos feladat volt megszerezni a barátáságát, de megérte. 

Itt angliában kevesebb esély van olyannal barátkozni, aki a te nyelvedet beszéli. Nem, ez nem a külföld, vagy az idegennyelvűség átka. Külföldön a magyar a magyarral nem olyan gördülékeny és kedves. Számító és főlényes. Azzal kezdi az ismerkedést, hogy megkérdezi hol dolgozol és mennyit keresel ezzel. A környékbeliektől hallottam, hogy egyik sem pesti és a "vidéki réteg" esküszik, hogy ez "meg is látszik rajtuk". S talán tényleg igaz. Eddig akármenyi magyart ismertem meg közelebbről angliában egyiket sem sikerült megkedvelnem, mert akinek jobb munkája van vagy több órája vagy több fizetése, az lenéz.. akinek rosszabb munkája van, kevesebb fizetése vagy rossz óraszáma az irigyel. Éppen ahogy a kőkorban. A külföld valahogy megváltoztatja a magyart, mintha átírná a DNSét. A magas beosztású angol minden esetben köszön az alantas magyar munkásembernek, a magyar már nem köszön a magyarnak, ha az a számára alantas munkát végez. 

 Nehéz a barátság kötése ilyen feltételek mellett. Hiányoznak a barátaim, akikkel elmehetek kávézni, akikel a blogomat vitatom, egy életvezetési tréner, akivel sétálhatok... Hiányzik az anyanyelvem, mégis, mikor esélyem van gyakorolni, az baljós. 

Hiányoznak az estek a Sherockban, hiányzik, hogy a nemlétező pénzemet kávéra vagy piára költsem Virág miatt, vagy Aemy meghívjon egy sütire akár akarom, akár nem. Hiányzik, hogy a barátaim meghívnak egy piára, csak mert nem akarok inni. Hiányzik, hogy akármikor, akárhol találkozzak azokkal, akik fontosak számomra, akik igazi barátságot élveznek, az érzést a szívemben. Azt a mély rajongást, amivel kezelem őket, azt a mély szeretetet és tiszteletet, amivel megbocsátom nekik a fogyatkossgaikat, a vétkeiket, amiket elkövetnek, vagy elkövethetnek ellenem... ahogyan ők is elfogadnak annak, aki vagyok még akkor is, ha az a valaki nem mindig hibátlan. Sőt.. Leginkább nem az.

 A filmekben rosszul lesz a főhős, ha nyalakodó párokat lát. Itt megtanultam, hogy könnybe lábad a szemem, ha barátokat látok, mintha valaki kitépett volna belőlem egy részt. Őt, Őket, a barátokat. Néha mármár úgy érzem, önzetlenül bármit megtennék, hogy legalább eyikük itt legyen, hogy támogasson, fogja a kezem és elvigyen kávézni és megvitatni az új novellát, vagy regényt. 

 Mint egy rossz romantikus film, ami a barátságról és annak hiányáról, elvesztéséről szól. Még így is szerencsés vagyok... Nekem a összes barátom megmaradt attól, hogy angliában élek. Mindenki itt van, és arra vár, hogy haza menjek.. 


Halloween előkészületek #3: Tök faragás

2017. október 30., hétfő


Ez az első év, hogy végül vettem egy tököt... Láttam sokszor, ahogy faragnak, de mindig ördögös, nehéz mutatványnak tűnt. Azt hittem, kemény, és nehéz lesz áttörni, de pozitívan csalódtam. Általános iskolában az az igazságtalanság folyt, hogy az angolosok faragták a tököt, a németeseknek maradt a Szent Márton napi lámpás felvonulás. Nos, én szívesebben vettem volna részt mindkettőn, de sajnos a németes csoportba kerültem, ahol aztán kimaradtam a tökfaragásokból. Végre eljutottam oda, hogy kifaragjam a saját tököm. Mostmár egy Halloween sem telhet töklámpás nélkül!

A fargást a tök arcának kiválasztásával kezdtem, 


majd tollal rárajzoltam a szemet és a szájat. Egyszerű töklámpás arcot akatam, így nem igyekeztem más dolgokkal díszíteni a tökfejet.


A faragást a tetővel kezdtem. Lassan körbeszurkáltam, majd amint körbeértem, kiemeltem az újdonsült tetőt. Olyan szép, ahogy a tök bele és a magok kibújnak a fejből! Igazi élmény volt nézegetni a csillogó szálakon lógó tökmagokat.



Ezután a belek következnek. Először megpróbáltam a kezeimmel kitépkedni a magokat.


Aztán kanállal egyenesre kapargattam a belső részeket.


Óvatosan egy késsel (a legélesebbel) kivágtam a szemeket és a szájat is. A tök meglepően puha volt, így egyszerűen el lehetett bánni vele ellenben süthető testvérével. 


Végül három kis mécsest gyújtottam a tökben. 





Halloween előkészületek #2: Tökpite

2017. október 29., vasárnap


Végre elérkeztünk az ünnep legfontosabb eleméhez. Az én kedvencem a gyömbéres tökpite. Pár éve találtam a receptet valahol a neten, és azóta is minden évben elkészítem. A recept egyszerű. 

Eszközök: 

  • Pitesütő tál. Vagy más kerek edény, ami megfelel a célnak. 
  • Nyújtófa
  • Nyújtódeszka
  • Egy vagy két kényelmes méretű edény.
  • Botmixer.
Hozzávalók:

A tésztához, 

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 1 tojássárgája
  • Egy csipet só
  • egy kevés víz, amitől összeáll a tészta 



A krémhez, 

  • 1 sütőtök (kb 500g)
  • 340 g sűrített tej
  • 2 tojás (néha kifelejtem, de úgyis jó)
  • 1 teáskanál gyömbér, szerecsendió, fahéj
  • Egy csipet só



Elkészítés: 

Először is vágjuk félbe a tököt, majd a feleket ismét félbe, azokat vízstintesen három felé és így süssük meg a szokott módon sütőben. 


Ezalatt én a tésztát készítem elő a tálban, kimérem a lisztet, a vajat és összekeverem a vízzel és a tojással. Eleinte nagyon százaz és poros. Addig szoktam vizezni, amíg masszává nem alakul, de nem lehet túl lágy. Akkor gombóccá gyúrom, és lehűtöm. 


Ezután kinyújtom, és kiterítem a pitesütő tálban. (ezúttal nem jutott liszt a nyújtáshoz, azért ilyen érdekes a tészta kinézete. Ti mindig használjatok!:D)


Eddigre meg kell sülnie a töknek. Tanácsos hagyni kihűlni, úgy lehúzni a héját. A krém hozzávalóit ezután botmixerrel péppé turmixoljuk. 


Ezután mehet a tésztára, 


és az előremelegített sütőbe. Nagyjából 180-200 fokon 40-45 percre. Akkor szoktam kivenni, ha a tészta már pirulni kezd. 

Lehet rá mintákat rakni tésztából, de egyszerűbb felvágni, ha nincs rajta ilyen. 

Ez az egyel korábbi művem, megmaradt tésztából készült "tök" mintával.



Halloween előkészületek #1: Dekoráció

2017. október 28., szombat


Végre eljött az az év az életemben, amikor ha mérsékelten is, de én döntöm el mi hogy legyen Halloweenkor. Magyarul; Saját keresetem van, és viszonylag jó lehetőségeket nyújtanak a bristoli boltok. 

Már otthon is sokször készültem az elmaradhatatlan tökpitével, pókhálókkal... 2012ben csajos pizsi horror éjszakát tartottunk a barátaimmal életünkben először. Szóval számomra fontos volt ez mindig... Idén azonban a tőkém is meglett volna nagy ramazurit csapni. Aztán mégis a családias megoldásnál maradtam. 

Szeretném megosztani veletek a minimális dekorációt, a faragás élményét és persze a receptet, ami évek óta fontos szerepet játszik nálam Halloweenkor. Ez következik három részes bejegyzés sorozatomban, tartsatok velem! 





















A tököt, és a csokrokat Lidlben vettem. Azt nem tudom, hogy nemzetközileg megjelennek-e ezek a termekek a boltokban, de az összes angol Lidl termékei ugyanazok. A csokrok, egy lila és egy narancssárga; pókkal és tökkel.





A poharakat a Pound worldben vettem darabját olcsó egy fontos áron. Mégis szebb, vastagabb üveg, mint a drágább designer poharak, ami esetemben szerencsés... 

A narancssárga üveges gyertya a Home&Bargains nevű boltból van, és kb 4x olcsóbb, mint a hasonló kinézetű Yankee candle gyertyái. Nagyon szeretem ebben az évszakban. 

Ez egy tavalyi kép a gyertyáról. A másikat ajándékba kaptam, az édesség fehércsokis alma mini májvacukrokkal.


Az apró csokikat szintén Home&Bargainsben vettem. Ez a legjobb bolt, minden sokkal, szinte hihetetlenül sokkal olcsóbb, mint máshol. A csokikák elmaradhatatlan kellékei a halloweennek. 

>> Tökpite: a következő részben

Maradjatok velem!


Bath Rd, Bristol BS4 3EH, UK

The Bristol Vintage Furniture Flea 2017

2017. október 21., szombat



Talán nem egy kirándulás, hiszen nagyjóból húsz percre volt tőlünk kocsival, számomra mégis élmény volt megjelenni egy retro bolhapiacon. Hiszen ez is, akárcsak akármi más, angliában úgy zajlott, akár egy kiállítás. Csak előző nap láttam meg az értesítéseim között, mint közelgő eseményt. Azonnal el is határoztam, hogy megyek, lesz ami lesz. Végül reggel a többieket is meggyőztem, hogy jó szórakozás lesz, és látvány. K azzal győzte meg magát, hogy érdemes eljönni, hogy látványnak jó lesz, és lehet majd jó képeket készíteni. 

Eleinte gyalog akartunk volna menni, vagy busszal, de végül a kocsi mellett döntöttünk, mert az energia spórolás... az izmainknak. Nos, kiperkáltuk a 2 fontos jegyárat, kaptunk egy csini nyomdát a kezünkre és végre ott voltam. El sem hittem, hogy minden szervezés, tervezés és győzködés nélkül eljutottam a bolhapiacra. Nos, ez nem egészen olyan bolhapiac volt, mint az átlag. Páran replikákat árultak, páran padlás holmit, mások pedig eredeti régi, de éppségben maradt darabokat. Legtöbb helyről össze is gyűjtöttem a névjegyet, amiket a bejegyzésben meg is találhattok, ha esetleg pont angliából olvasnátok, vagy erre járnátok. 

Rengeteg jó retro könyvet találtam, ami a gyerek nevelésről, tanításról szól. Például, hogyan tanítsd olvasni, írni vagy számolni az óvodás gyereked iskola előtt. Nem vettem egyet sem, de mostanában érdekel a téma hiszen kacérkodom az Early years nevű képesítés megszerzésével, ami feljogosítana iskola előtt álló gyerekek tanítására iskola előkészítő keretein belül. Azért eltűnődtem. 

Csodálatos volt. Egy egészen másik világ, ami nincs messze, mégis olyan távoli, mintha valaki csak kitalálta volna. 50-es évekbeli pohár gyűjtemény, csésze, vázák, papírnehezék, tányérok. 70-es évekbeli konyakos poharak egy gyönyörű világítós tükrös italbárszekrényben.  80-as években divatos neon feliratok, fotelek, asztalok, plüss játékok. Egyszerűen minden, amit az ember azonnal meg akar venni. Illetve talán nem minden átlag ember, mondjuk úgy, hogy én. Határozottan meg akartam venni ezt azt, és berendezni egy-egy helyiséget. Egy kort felismerve egy tárgyban mindig elcsábulok. Persze-persze, már megvan hogyan lesz a következő szobám... De annyira rabja vagyok a művészettörténetnek minden szempontból, hogy képtelen lennék mindenre úgy nézni, mint valamire, ami jó, de nem kell. A XX. század pont annyira érdekes, mint a korábbiak. Kicsit jobban tagolt, hamarabb fejlődő. Könnyebben részleteire bontható, mégis. A múlt. Már az. 

A sok régi, néhol giccses, vagy eszméletlen gyönyőrű. Kifinomult, vagy éppen furcsa vagy különleges bútordarab között végleg megfogalmazódott bennem. Bevallom, nem vagyok minimalista, és nem is akarok az lenni. Képtelen lennék letisztult keretek közé szorítani magam, és megszabadulni mindettől, amit a korábbi művészeti ágak nyújtanak. Egyszerűen imádom az összes kor összes apró részletét, és nem változtatnék semmin utólag sem. A legjobb korba születtem, hiszen habár ezek  adarabok már kifutottak, én itt ülök egy gyűjtőtégelyben és élvezem mindazt, amiről lemaradtam. El sem tudom mondani mennyire lelkes vagyok, és mennyire érdekelne a téma, ha legalább minimálbéren el lehetne rajta tengődni. Remélem a képek nektek is áthozzák majd a hangulatot! 








































































































































Végül szerencsére csak két plüssel, és egy növénnyel tértem haza. 

Nézzétek meg a boltok honlapját:

  • https://vaguelyvintage.co.uk 
  • https://www.facebook.com/lovefromriabeer/
  • http://thefields.london  
  • https://www.facebook.com/feelingvintage1/
  • https://www.facebook.com/vintagefurnitureflea/
  • https://www.facebook.com/506070sRetro/




Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.