Illatparádé, indulhat a levendula szezon

2018. június 30., szombat


Sok-sok bejegyzés közül ma mégis a levendulásat választottam, hiszen a délelőttöm fele az illatos növénnyel telt. Tegnap én is megkopasztottam a bokromat, majd kiszárítottam. A tegnapi dögmeleg után, már most le is tudtam szedni a virágokat. Gondolkodóba estem, hogy mi minden lehet belőlük, és rájöttem hogy nagyon jó befektetés egy vagy akár több ilyen bokor, hiszen rengeteg területen fel lehet használni, és ha egyszer kifizettem, utána minden évben ingyen van. Akinek esetleg nincs lehetősége vagy kedve sajátot nevelni, pesten több helyen, például a nyugatinál rikoltozik egy nő, hogy olcsó a levendulája!

Gardrób illatosító párna: 
 Idén amerre jártam, mindenhol összefutottam ezekkel a kis zsákokkal és párnákkal. Még egy Szántódi félholt kis ajándéküzletben is találtam mintás kis zsákokat levendulával tömve. Földváron egy kreatív standnál egy varrónő kínálta a portékát egy parti koncert közben a kolbászos és a kűrtőskalácsos között. A levendula nem csak nagyszerű illatosító, intenzív illatával elriasztja a molyokat ezzel megóvva a ruhákat a molyrágástól. 

Porszívó illatosító:
 Ez a megoldás nagy kedvencem. Porszívózás közben mind találkozhatunk a porszaggal, ami a szűrőn keresztül szivárog vissza a szobáinkba. Ezt levendulával is ki lehet küszöbölni. Csak rakjunk egy keveset a szűrőbe, és ahogy a porszagot, a finom, friss illatokat is vissza fogja fújni nekünk. Sajnos ez a módszer csak a szag ellen megoldás, de így is friss finom illatúvá varázsolj az otthonunkat. 

Levendula szappan:
 Számos boltban kapható, és házilag is elkészíthető a levendula szappan. Elsőnek még a tizen éveim elején találkoztam vele, amikor egy távoli rokon egy levendulás fürdőszettet küldött nekem ajándékba. Szerintem azóta sem volt jobb szappanom, idén ideje lesz végre beszerezni párat. 

Levendula olaj:
 Fürdőolaj fürdéshez, vagy akár illóolaj formájában egy párologtatóban. Nagyszerű illatot varázsol a szobába, fürdőszobába, és ezen felül gyulladás csökkentő, fertőtlenítő hatású. 

Levendula tea:
 Megfázásra, vagy akár nyugtató teaként lefekvés előtt is fogyasztható. Forró vízben állni hagyva, mézzel ízesítve. 

Levendula gyertya:
 Azon túl, hogy finom nyugtató illattal tölti meg a házat, rovarriasztó hatása is lehet.

Levendula méz:
 Ha esetleg nagyobb területre szeretnénk levendula farmot telepíteni, jól jöhet a közelben egy méh kolónia, ugyanis finom méz is készülhet belőle. 

Szerencsére magyarországon többfelé is várják a levendulázni vágyókat. Akit érdekel, nézelődjön facebookon, ahol rengeteg levendula fesztivált és szüretet hirdetnek.



Tokyo Treat unboxing - júniusi doboz

2018. június 10., vasárnap


Hoszú idő után, úgy döntöttem, ismét megpróbálom átlépni a komfortzónámat egy videóval. Régebben a húgom segítségével egészen egyszerű volt, most azonban meggyűlt vele a bajom. Bevallom töredelmesen, hogy múlthéten megpróbáltam ugyanezt a májusi dobozzal is... de végül úgy ítéltem meg, hogy az vállalhatatlan. Még mindig nem az igazi, de videóról videóra jobb lesz majd! 

Lássunk is hozzá!





Blenheim palota - Churchill vendége voltam egy teára

2018. június 9., szombat


 Üdvözlet mindenkinek, aki ma ismét erre tévedt, ha esetleg várta is a posztot, akkor külön köszönet!
 Ma valami naggyal, valami informatívval, valami igazán különlegessel akartam érkezni, de végülis képes bejegyzés lesz. A feltöltésnél 253 képet mutatott a gép, így nem szeretném az időt szavakra pazarolni, rövid tőmodatokban fogok megjelenni.

 Ezúttal Churchill szülőházában a Blenheim palotában jártunk, hirtelen ötlet, nem tervezett kirándulás, összecsapott outfit, melyet nagyon eltaláltam. 

Még reggel megszabadultam a hajam egy részétől, és ismét beköszöntött a frufru időszaka. Volt valami, ami már régóta hiányzott a képekről, ezért döntöttem a vágás mellett.

A gyors frufru.

Hirtelen outfit korallból. A szín, amit sosem lehet elhibázni.





Anglia legszebb panorámája
Szemben a bejárattal, a kapu mögött találkozhatunk a híres panorámával, melyről a guide book szerint úgy tartják, hogy anglia legszebbje.










Az exteriőr gyönyörű, habár kopár terek övezik körül. A bejárat görög-római stílusban épült. A mennyezeten a barna szem 9. Duke és kék második felesége szemei. 


























































Több vitrin bővelkedett a porcelánban, főként a kínai porcelán volt divatban, de rengeteg gyönyőrű királyi virágmitás porcelánt is sikerült lencsevégre kapnom. Viszont az orchidea a keresztelő tálban, mai döntésnek tűnik.





































Arany szegélyek, kagyló minta, kézzel készített barokk mintájú bútorlapok, márvány asztallapok. Kézi keresztszemes himzés a kandalló előtt. Mind-mind egy letűnt kor ékes emlékei. A házban számomra a barokk kor uralkodott. 




















A könyvtárszoba olvasó sarkában 4 olajradiátor volt bekötve, 1-1 a szoba sarkaiban.

























Eredeti katonai egyenruha.





































Churchill hálószobája:


Az ágytámlán az 5 éves Churchill fejéről levágott hosszú, göndör szőke fürtök láthatók, a jobboldali képen még viseli a frizurát.














































Az english breakfast tea az egyetlen, amit én személy szerint nem tejjel, hanem citromlével és mézzel ízesítek. Az egyik legjobb reggeli ital. Mikor tea idő magasságában megkérdeztem a pultost, hogy van-e citromlevük, értetlenül állt a kérésem előtt, és a biztonság kedvéért adott egy kis tejet, hátha mégis beleöntöm.




A kertben Diana római istennőnek állított klasszikus stílusú szentélyben medál alakú táblákon női belső nemi szervet ábrázolnak. A szöveg görögül is szerepel egy táblán. Dianat egyébként a görög mitológia istennőjével Artemisszel szokták azonosítani. Diana a gyermekszületés és a nőiség szűz istennője. A medálok női belső nemi szervet ábrázolnak.










Sajnos a rózsakert alighogy éledezett, mikor arra jártunk, virágzáskor biztosan lélegzetelállító. Remélem visszatérünk egy kósza ücsörgésre és pihenésre a szépséges kertbe. 






A pici kacsák annyira boldogan, önfeledten játszottak, és vadásztak a vízesés lábánál, hogy muszáj volt megörökítenem, hogy kedvet adjon, amikor elfogy az energiám. Azok a kacsák tudják, hogyan kell élvezni az életet, és rettentő cukorfalat kis pelyhes testük van! 







Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.