Budapest, Magyarország

Otthon szárnyakon

2018. augusztus 13., hétfő


Mintha szaladna vele az idő, mely csak körülöttem sűrűsödik úgy be, mintha nem is akarna telni. Sok kedves régi nap van, amit fel tudok idézni a házunkban. Az egyik blogomon a nagymami mézeskalács házikójának neveztem, máshol csak gyönyörű képeken tüntettem fel a házat. A fehér kerítés és a zöldellő borostyán, a szőlő lugasok és a műhely is megváltozott azóta. Lényegében minden megváltozott azóta, csak én nem.

Amikor haza tartottam, már sejtettem mi vár rám, hiszen minden évben megtörténik, de még sosem rontott rám ennyire. Mintha betört volna az életembe.

Amikor két év után először haza mentem, az első napon alig vártam, hogy visszajöjjek, majd minden nap találkoztam egy régi ismerőssel, szinte nem is voltam otthon. Még azon a nyáron újra haza kellett mennem. Nem szóltam senkinek, mert feltőltődve akartam visszajönni. Feltöltődve a családommal.

Mindez tavaly történt, idén fogorvos miatt választottam már tavasszal egy nyári időpontot. Az első benyomásom az volt, hogy most olyan kopár és elhagyatott. Mióta a szomszéd kitépte a borostyánt, és magánakciót indított a mi kerítésünk kicserélésére, ezzel elpusztítva néhány szőlőt is, teljesen át lehet látni ott, ahova a mama még nem ültetett magas virágot. Kicsit mintha megszűnt volna, az a zöld, tiszta erdős hangulat, amit úgy szerettem.



Már az első napomon elhatároztam, hogy a kerítés le lesz festve. Mama régen ezt minden évben lefestette, de mostanában a többi dolga mellett, amit azóta is megcsinál, nem mindig van ereje még ennek is nekilátni, és ez látszott. Lett volna még más ötletem is a ház körül, de sajnos a két hét nagyon kevés. Jó lenne egyszer több időt eltölteni ezekkel a dolgokkal. Valahogy annyira elöregedett minden, és attól félek, hogy egy nap ez a ház is úgy jár, mint azoka  régi laktanyák, meg azok a  régi orosz kisvárosok, amikből kivonultak a katonáik.

Nem szeretnék úgy visszaemlékezni ezekre a helyekre, mint a Marika néni házára, ahova sosem mehetek már vissza, hiszen nem léteznek többé.

Idén csak 2 legjobb barátnőmnek szóltam, hogy találkozzunk, pedig sokminden mást is szerettem volna csinálni. Végül valahogy mégis ők voltak azok, akiket bezsúfoltam a fogorvos és a család mellé. Virággal szokás szerint nagyszerű napot kóboroltunk a városban, és jóvoltából megismertem a bubiteát. Nemrég itt a Bristolban is nyílt egy, de a lelkemre kötötte, hogy nem mehetek be, mert csak náluk próbálhatom ki először. Így is lett.















Aemy barátnőm az otthonában látott vendégül a babájával. Mióta elköltöztek újpestről, ez is egy egész napos kirándulás.

Már kora reggel felkeltem, hogy felszálljak a megbeszélt vonatra. Kicsit izgultam, hogy biztos jó vonatra szálltam-e, ugyanis a városom neve nem volt feltűntetve a menetirányban, olyan picike. Csodálatos napunk volt, végre megbeszéltük a dolgainkat és babáztunk. Azóta is a Sári-Kati meg az Egy kis malac mennek a fejemben. Ittunk Sakura lattét, és ettünk egy kis meggyet a fáról. Nála mindig hamar elrepül az idő. Hazafelé a máv felejthetetlen szolgáltatásaiban részesültem. Máv, avagy egyszer utazom vele egy évben de akkor is állunk egy órát felsővezeték áramkimaradása miatt. Szinte sajnálom azokat, akik napmintnap mávval utaznak a munkahelyükre hosszabb távon. Az egyik utas közölte, hogy neki nemrég is volt egy vezeték szakadása, ami miatt órákat késett a munkahelyéről. A máv is visszafelé sülyed, pedig eddig sem volt túl magas a színvonal...

A kedvenc fiúimra is maradt idő^^




Hajógyári sziget




Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.