METRO 2033

2012. március 29., csütörtök


Ez egy SPOILER gyár!!! Olyanoknak ajánlom inkább, akiket nem zavar, ha idő előtt megtudnak egy csomó lényeges és lényegtelen információt, és halált, vagy olyanoknak, akik nem akarták elolvasni. Azoknak, akik nem akarták elolvasni üzenem, hogy én sem terveztem, de nagyon örülök, hogy mégis megtettem, szóval egy kis kedvcsináló:D

[A leírásban a könyv átírásait használom!]

Most végeztem a metróval. Jobban mondva az orosz metróval Dmitry Glukhovsky szemszögéből. Vagyis a könyvvel. A könyv lényegében egy új hatalmas világháború utáni napokat írja le, amiket nem mondhatunk békeidőknek, mégis inkább azok.

A történet 2033-ban játszódik, Moszkvában. Pontosabban fogalmazva Moszkva alatt, a metróban. A világháború után a föld sugárfertőzés miatt élhetetlenné vált, és az emberek a metróba menekültek. A túlélők egész földalatti gazdaságot építettek ki. Sikerült disznókat és baromfit magukkal vinniük. Ezeket tenyészik, és gombán élnek.

Főhősünk lakhelyéről a VDNH állomásról származik a gombatea, amiért az egész metró rajong. Igazi különlegesség.

A könyv az elejétől a végéig egy szálon fut. Artyom szemszögéből láthatjuk a történéseket, így néha kicsit buták maradunk. Időnként jobbnak tartja nem rákérdezni bizonyos mások számára nyilvánvaló dolgokra, így ezekről nem is tudhatunk meg többet, csak ha idő közben rádöbben a lényegre. Ez egy kis rejtélyes hangulatot ad. Másol pedig túl sok is a magyarázat. Ha Artyom véletlenül mégis tud valamiről, azonnal hosszú leírást kaphatunk arról, hogy honnan szerette ezt a tudást, kitől milyen módon. Útja elején minden megállót, ahol megáll otthonához a VDNH-hoz hasonlít. 

A fő cél a küldetés elvégzése. Artyom sokszor úgy érzi nincs már ereje semmihez, mikor eszébe jut a küldetés, és hogy végre kell hajtani azt. Az első fejezetekben a VDNH életéről olvashatunk, és arról, hogy is került oda Artyom. Ezután találkozik a titokzatos, erős Hunter nevű figurával, aki egyszerűen csak a vadásznak nevezi magát. Megnyerő közvetlen modorával kiszedi Artyomból legnagyobb titkát, aminek köze lehet a VDNH újonnan feltűnt ellenségeinek, akiket ők feketéknek neveznek.

Ez egy találó név, bőrük fekete szemükben viszont nyoma sincs pupillának, testük pedig sokáig képes ellenállni a lövéseknek. Hunter megtudJa, hogy régebben Artyom és néhány barátja elmentek a Botanyicseszkij Szad Lakatlan megállóhoz, kinyitották az elöregedett hermetikus kaput, és felmentek a felszínre. Alig töltöttek ott időt, így nem lett bajuk, de a kaput nem tudták maguk után visszazárni. Kicsit később jöttek ezek a feketék.

Hunter megbízta Artyomot, hogy jusson el a poliszba, ami mint később kiderült a Borovickaja és az Arbackaja, talán még a környező két megálló, de ez nem biztos. A poliszban pedig meg kell találnia a Melnyik nevű embert. Tehát nagy elszántan fogott egy régi térképet, és bejelölte rajta az utat. Aztán pont kapóra jött, hogy Zsenyka nevű barátja figyelmeztette egy önkéntes útról a Rizsszkajára.

Így lógott ki Artyom a VDNH területéről, így ment át az Alekszejevszkaján, és így jutott a Rizsszkajára. Ahol összefutott egy Bourbon nevű csencserrel. Ez a csencser juttatta ki őt a Rizsszkajáról, mivel hallotta korábbi hősi tettét. Ezek körül az állomások körül rendetlenkedett a cső, és sokan titokzatos módon haltak meg. Bourbon pedig magával vitte Artyomot, hogy megmentse őt is. Megálltak a Proszpekt Mirán, ahol Artyom először látott rendes világítást, ami még mindig nagyon szegényes volt, és elsőként látott igazi piacot. Bár semmi olyan nem volt, amiért töltényt adott volna, nagyon tetszett neki ez az egész.

Bourbon furcsa halála után, a Proszpekt Mira és a Szuharjovszkaja között, egy sovány szakállas, de erős, tekintélyt parancsoló ember kísérte ki a Szuharjovszkajára, ami meglepően más volt neki. Kánnak nevezte magát ez az ember, és védelmébe vette. Megosztotta vele a világnézetét, ahogy az alagútban Bourbon is. Később csoportot szerveztek, együtt indultak el. Ezen az úton fedezte fel Artyom az alagutak kegyetlenségét, hangulatváltozásaikat, és azt, hogy ezek nem csak egyszerű alagutak. A Turgenyevszkaján átmentek, mert Kán tudott valamit, és nem akart itt megállni, és korábban Artyom is hallott egy kísértettörténetet erről a helyről még Zsenykától.

Ezen az állomáson váltak el a csoport többi tagjától, mert ők csak mentek előre Kán pedig tudta, hogy ott a halál várja őket. A csoportból egy Ász nevű, korábban nagyképű szakállas csatlakozott hozzájuk. Így együtt értek el nehézkesen a Kitaj-gorod nevű állomásra, ahol Artyom először engedte magának, hogy sokat költsön kajára. Majd innen is menekülnie kellett, mert valami fegyveresek támadták le a vidám helyet. Mindenki menekült és a fejetlenségben Artyom szem elől tévesztette Kánt és Ászt. Az alagútban viszont találkozott az öreg és beteg Mihail Porfirjeviccsel, és Vanyecskával, akiről később azt gondolta, hogy az unokája. Vanyecska a leírás alapján értelmi fogyatékos volt, még beszélni sem tudott és arra sem volt képes, hogy a gyógyszert oda adja az öregnek, ha kell. Viszont nem volt konkrétan említve, hogy ilyenféle beteg lenne.

Az alagútban Mihail Porfirjevics is megosztott vele jópár gondolatot, és tőle is tanult valamit. A Kuznyeckij Mosztra érve találkozott először a fasisztákkal. Ahol Mihail Porfirjevicset feltartóztatták, mert Vanyecskának nem volt külön útlevele. Valami kis gond adódott, Artyom elmehetett volna, de Vanyecskát lelőtték, ideges lett így lelőtte az egyik fasisztát. Börtönbe zárták, és ki akarták végezni, miután jól megverték.

Börtönéből a Che Guevara kubai forradalmár nevét viselő lázadó banda mentette ki. Artyom ekkor látott először Ázsiait és igazi színes bőrű embert. Bár Artyom nem jött rá, hogy miért olyan keskeny a szeme az egyiknek valószínűleg ázsiai származása miatt. A feketétől meg előbb megijedt, csak aztán értette meg, hogy ez nem olyan fekete, mint a VDNH mutánsai.

Átvitték őt a Novokuznyeckaján, ahol nem álltak meg a furcsa lakóira hivatkozva. Aztán letették őt a Paveleckaján. Ez az állomás talán nincs olyan mélyen a földben, ezért az emberek betegesen néznek ki. Artyom a szolgálatát teljesítő Markot ismerte meg itt. Később ő mesélte neki a sátánistákról szóló képtelen történetet, miszerint az egyik állomáson ásnak, mert azt hiszik, hogy így a pokolba jutnak majd. Ezen az állomáson patkányviadalokat rendeznek, és Artyom Mark segítségével ezen az úton jutott ki a Hanzára, ami a gyűrű. (mármint a metró kör alakú útvonala) Tehát fogadott valami főnökkel a Hanzáról, hogy ha nem az ő patkányuk nyer, akkor vécét pucolnak a Hanzai Paveleckaján 1 vagy 2 évig. Persze nem az ő patkányuk nyert, így menniük kellett. Mark örült, hogy végre a Hanzára került, Artyom pedig próbált megszökni. Csak néhány nap múlva talált alkalmat a szökésre a Dorbinyinszkaja felé. Bűzlött a trágyalétől, és koszos is volt. Az alagútban Tyimofej testvérrel találkozott. Ő elvitte az őrtoronyba, ami az alagút közepén álló szerelvény volt. Az őrtoronyban megfürödhetett, valami szektás ruhát kapott, aztán újabb tudást szerzett. De ez a tudás nem tetszett neki annyira. Jehova tanúi voltak, Artyom pedig a sok sületlenség elől elmenekült. A Poljankáig meg sem állt. Az állomás azért volt különös, mert csak két ember tartózkodott ott. Egy tűzrakás körül ültek. Artyom nem töltött itt sok időt, mert új tudása a sorsról valószínűnek tűnt. Ahányszor a halált elkerülte, és idáig eljutott... Szergej Andrejevics feltüzelte elszántságát, így alvás nélkül indult tovább. A Poljanka és a Borovickaja között furcsa találkozás történt egy idegennel, akit nem látott. Erre később találtak megfelelő magyarázatot, de ez nem volt valami meggyőző. A Borovickajára érés egyet jelentett a küldetés teljesítésével, hiszen ott volt a Poliszon. Már csak fel kellett keresnie Melnyiket, és átadni az üzenetet. Vagyis ő ezt hitte. De végül nem így lett. A Polisz vezetősége úgy döntött, nem tud segíteni a VDNH-n. Az ott élő szervezetek egyike, akik hisznek a lakatlan Poljanka állomás erejében, a Brahmanok úgy találták Artyom kiválasztott. Megbízták, hogy hozza el nekik a jövő fóliánsát. A nagy hatalmú könyvet, egy Danyila nevű Brahmant küldtek vele, akit megtanítottak arra, hogy közlekedjen a könyvtárban. Tehát két sztalker Melnyik és egy másik plusz Danyila kíséretében felment a felszínre. A felszínen megtapasztalhatta, a Kremlel kapcsolatos hitek igazságát. A könyvtárban kiderült, hogy nem is kiválasztott, közben Danyilát megölték, de utolsó szavaival elmondta Artyomnak, hogy hol a jutalma az elvégzett feladatért, megkérte, hogy ölje meg és meneküljön innen.

Artyom ezután a felszínen menekült a Szmolenszkajáig, ahol ismét Melnyikkel találkozott. Megmutatta neki a papírt, amit Danyila adott. Melnyikkel Tretyjak nevű barátját várták, közben őrségbe mentek. A Szmolenszkajáról a Park Pobjedijre lehetett menni azelőtt, de berobbantották, elvágva sok embertől az életet. Miután Tretyjak megérkezett, Melnyikkel elindultak megkeresni a térképen található Metró 2 bejáratát a Majakovszkajára, hogy megtalálják a rakétákat, amik állítólag ott vannak. Artyomnak pedig a Szmolenszkaján kellett maradnia. Mikor hallotta másnap reggel, hogy Oleg, a tegnapi őrség parancsnokának fia eltűnt, keresésére indult. A Park Pobjedij felé nyíló másik alagútba ment, találkozott Antonnal, akinek eltűnt a fia. Bement az omlásig, talált egy átjárót így hívta Antont. Antonnal felmásztak a nyílásba, és a kihalt Park Pobjedij állomásra mentek, ahol elkapták őket valami nehéz beszédű mutálódott emberszerű lények. Itt új vallással ismerkedhetett meg, a Nagy Féreg hittel. Szerintük a Nagy Féreg ásta az alagutakat, és ő adott nekik életet. Rossz embereket esznek, tehát olyat, akinél fegyver van és nem hisz a Féregben. A gyerekeiket pedig begyűjtik, és megnevelik.

Melnyik egy csapat emberrel kimentette őket, és a kis Oleg is előkerült. Együtt nehezen sikerült elmenekülniük, és a Metró 2-be jutniuk. A Kreml felé menekültek, ott volt egy kis probléma, így elvesztettek néhány embert, köztük Oleget, Anton fiát.

Miután innen is elmenekültek, ketté váltak. Melnyikék megkeresték a rakétákat és a VDNHtól 2km-re lévő tv toronyhoz vitték, amíg Artyom, és egy másik katona Ulman a Majakovszkaján keresztül kiszabadultak a metró 2-ből. A Belorusszkaja felé indultak a Novoszlobodszkaja állomáson átérve újra a Proszpekt Mirán voltak. Artyom még utolsó alkalommal haza akart menni, ezért megbeszélték Ulmannal, és az újonnan felszedett katonával, hogy fent találkoznak 5 óra 50 perc múlva a VDNH bejáratánál. Artyom a hazaúton végig újonnan szerzett világnézetein agyalt és közben észre se vette, hogy már oda is ért. Otthon legjobb barátját és mostoha apját kereste először, de Zsenyka már halott volt. Mostoha apja Szuhoj pedig betegeket ápolt. Felkereste, nagy vonalakban elmesélte az utóbbi 2 – 3 hetét, aztán a felszínre ment. Apróbb történések után Felmentek a tv toronyba. Innen Artyom láthatta a feketék fészkét. Hangyafészekhez hasonlított. Simán felrobbantották.

Nagyon nagy vonalakban ennyi a történet, de igazából nagyon sok érdekes apró részletet kihagytam, és tényleg érdemes elolvasni. 

A véleményem kicsit az, hogy Artyom a könyv elején egy jellemtelen kisgyerek volt. Példaként egy üres pohár, és az utazása során, minden egyes embertől tanult valamit. Minden ember egy újabb csepp volt a pohárba. Új tapasztalatok, új kalandok. Az elején kissé bénának találtam a főszerepre, de aki a végén lett az igazán főszereplő típus. 

Nekem kicsit hiányzott a végéből. Zavart, hogy kérdéseim maradtak. Mi lett a vadásszal? Mi lett a Che Guevara brigáddal? Mi lett Szuhojjal? Mi lett Kánnal és Ásszal? Sikerült-e ténylegesen a küldetés? Megmenekült-e a VDNH?

Remélem mindez kiderül a második könyvből, mert nem hiszem el, hogy ezeket nem említi senki.

Az utolsó jelenetet meg nem értettem, nem is írtam le szándékosan. Ha a másodikban meg van magyarázva, akkor bocsánat! :D

Remélem kedvet kaptatok hozzá!

Torta..

2012. március 25., vasárnap


Pénteken volt anya születésnapja, ígyhát úgy döntöttem, hogy nem veszek semmit. Úgysem tudnék olyat venni, aminek lenne értelme, a fölösleges pénzköltés meg az új ellenségem. :) 

Tehát elhatároztam, hogy sütök. Amit persze tudni kell az az, hogy nem szoktam sütni, csak ha néha rámjön vagy ilyesmi. Ezek elég ritka alkalmak, így mindenki kiakadt, amiért egy tortát választottam. Persze egyszerűt, de nehezebbet mint, amit eddig bármikor. :D 

Bevállalós vagyok, úgyhogy elmentünk megvettem a cuccot hozzá, és délután elkezdtem sütögetni. Itt volt húgom és végig körülöttem legyeskedett. 

Szóval, mondta, hogy segít meg ilyenek, erre természetesen nem mondhatok nemet. :) Azt hiszem minél idősebb, annál kevesebbet hisztizik, és ez kifejezetten kedvemre való. :D 

Egy habos piskóta tortáról van szó, aminek a tetejére bonbont kellett volna tenni, de én apa javaslatára inkább ilyen kagyló alakú csoki desszertet tettem rá. :) 

Na, jó... Igazából mindenki körülöttem matatott, és ha kértem valamit akkor egyből a kezembe nyomta valaki. :D 
A húgom meg olyan aranyos volt, hogy kezdem elhinni, hogy megjavul. :) Persze ez nem azt jelenti, hogy régen nem volt aranyos a kis kerek pofája, de állandóan hisztizett, és megtámadott a gyökér kis körmeivel. Mint tudjuk utálom, ha megtámadnak, szóval nem voltunk túl jó testvérek.

De tegnap olyan aranyosan segített sztálni a lisztet, (amit valamiért szó szerint szitáltunk, mert ilyet írt a recept. Pedig simán bele is önthettük volna, na mindegy. x)) Tiszta aranyos volt. :D

Aztán még mandulát is aprított, és végig nem vesztünk össze semmin. :) Ami nálunk egy akkora hír! ^^

Nagyon figyeltünk, hogy semmit ne csináljunk máshogy, mint a receptben, mert még soha nem csináltam ilyenfajta tortát, vagy bármilyen tortát. Leszámítva a krémnél, mert azt elhülyéskedtük, és mégis sikerült. :) 

Egy elborult elme rémes játékai

2012. március 16., péntek


Érdekes téma kerülgetett egész nap. Bár még nem vagyok biztos abban, hogy mit gondolok a témával kapcsolatban mégis írnom kell az elképzeléseim mostani állásáról. 

Ma a félelemmel foglalkoztam, kicsit utánna néztem, de semmi olyat nem találtam, ami hasznomra lett volna, mert csak a betegségekről láttam midenféle érdekes dolgot. 

Persze engem nem ebben a formában érdekelt volna a téma. Inkább hétköznapi értelemeben. Az abnormális, irracionális dolgoktól való félelem érdekel. A meg nem magyarázott, az ismeretlen dolgokkal szemben mutatott hirtelen pánik. Nem is a félelem. Nem egy állandó állapot, inkább egy valamilyen külső hatásra megjelenő pánik helyzet, ami létező, vagy nem bizonyított dolgok felé irányul. Olyan érzésekre, amiket filmek keltenek a hangulatukkal, vagy egy-egy kép. Szellemektől való félelem, de nem a nap 24 órájában, csak akkor, ha védtelennek érezzük magunkat. A sötétség ismeretlenségétől való rettegés. Amit világosban nem érzékelünk. Nem félünk attól, hogy egy sötét szobába kell bemennünk, csak akkor döbbenünk rá, hogy ez nem tetsző helyzet, ha már megtörtént. Mitől félünk a sötétben?

Nem félünk csak akkor, ha adott a helyzet, de akkor pánik szerűen üt ki. 

Az én elképzelésem szerint, amit úgy alakítottam ki, hogy évek óta figyelem a reakcióimat valamiféle "félelmetes" jelenségre, filmek által kiváltott érzésekre, bebeszélt, nem létező dolgokra. A saját magam reakciói alapján úgy gondolom, a félelmet nem legyőzni, vagy megszüntetni kell, hanem megtanulni szeretni, és együtt élni vele. 

Szeretném kicsit megismerni az emberi agyat, de nem biológiai értelemben. Szeretném tudni, hogy mi jár az emberek fejében, és leginkább az "őrültek" és a "gyilkosok" gondolataira lennék kíváncsi, mert az "átlagos" emberekből eleget hallok. Sokszor rémisztőbb, mint egy beteg ember gondolatai. ... brr. :D 

Sajnos nem tudok módot találni rá, hogy olyan különleges emberekkel beszéljek, vagy gondolataikat hallgassam, akikre kíváncsi lennék. Ha lehetőségem lenne elvegyülni egy elmegyógyintézetben, és beszélgetésre nyitott betegekkel kapcsolatba kerülhetnék, vagy esetleg egy olyan valakivel, aki élvezetből, vagy művészetből gyilkolt már, egy rakás kérdésem lenne, és elhallgatnám az elborult elme rémes játékait akár egész nap is. 

Néha viszont úgy érzem, hogy az "átlag" rosszabb, mint ők. 

Grave Encounters parák


Épp most néztem meg a Grave Encounters-t. Nem vagyok félős, de ez a film... és egyedül vagyok a házban. Éjszaka:DD Szerintem hamarosan kimegyek a wc-re csak előbb gondoltam megírom, hátha elpatkolok, mire visszaérnék. 

Na jó, azért ennyire nem volt durva. :D 

Ez egy mestermű, ha valakit be akarnak szaratni. Talán nem is lesz ez egy tőlem megszokott írás. Kicsit még a hatása alatt vagyok. Remélem át tudom adni azt a szar légkört. Szóval néhány emberke valami Reality sorozatot fogat, már az 5. vagy a 6. résznél tartanak. Semmi természet felettit nem tapasztalnak. Természetesen. Aztán, a következő témájuk ez az elmegyógyintézet. Bemennek, meghallgatják az emberek történeteit. Ahhoz képest, hogy zárva van már több évtizede, elég sokan dolgoznak ott. Van gondnok, meg kertész vagy mi. Az elején jópofáskodnak, hogy lefizetik a kertészt, mert ő új és még nem láthatott semmit. 

Mikor már mindent tudnak bezáratják magukat az épületbe. 

Eleinte csak egy átlagos munka. Persze félnek a helytől, de csak átlagos félelem a sötétben egy lepukkant épületben. 

Aztán lassanként egyre jobban félnek. Lassú folyamat, hangulat fokozó hatással. Érezz együtt. Végre valami történik, és ettől mindenki megijed. Lassanként mutatják csak a félelmüket, és a menekülni akarásukat. Egy idő után ki akarnak jutni. Mikor kitörik az ajtót egy új folyosóra kerülnek. Az összes kijáratot megnézik. Sehol semmi. Mindig eltévednek és egyre fogy a csapat. Eleinte csak a félelmüket mutatják, aztán egyre több lesz a furcsa zaj. Aztán látnak egy lányt. Ráközelítenek, és mikor oda néz... Hát ezt látni kell. 

A filmnek több szépsége is van. Ezek teremtik meg a hangulatot, és rémisztenek meg. Az egyik ilyen, hogy dokumentum filmként készült. Tehát nem kívülállóként láthatjuk, ami történik, hanem mindent, mintha ott lennénk. A kezükben a kamera. Fel is szereltek néhányat. Ettől kicsit közelebb érezzük magunkat a helyhez. Aztán ott van, hogy eleinte viccelődnek, látszik, hogy teljesen normálisak. Emberiek. Mi vagyunk. Csak néhány fiatal, aki szórakozik egy kicsit. Aztán rátámadnak arra a pontra, ami talán mindenkiben bújkál. A félelem a sötét, idegen helyeken. Lepukkant idegen helyek. Csak mászkálnak és a rossz fényviszonyok miatt, valamitől olyan érzésünk lesz, hogy egyből előugrik valami valamelyik sötét sarokból. PARA. Persze ez nem történik meg, így örök feszültségben ülünk és várjuk, hogy valami a képünkbe ugorjon. Nem ugrik. Aztán történik néhány megmagyarázhatatlan dolog, hangok. Persze nincs semmi magyarázat. Először ők is viccnek hiszik. Aztán közeli kapcsolatba kerülnek a szellemekkel. Akaratunkon kívül is belegondolunk. Ijesztő, ha hozzád és valami, amiről nem tudod, hogy mi. Aztán beléd karcol egy üzenetet. Szörnyű.

Megtalálják azt a csúnya arcú lányt, és minden megváltozik. Először, csak eltűnik egy ember. Aztán menekülnek. Egyre kevesebben vannak. Nincs kiút. Olyan, mint egy rohadt labirintus. Az épület körülöttük állandóan változik. Ha kijáratot találnak, kiderül, hogy még mélyebbre visz. Mindezt egyre kevesebben. Egyre jobban félnek. Remeg a kamerájuk. Aztán hirtelen valami mégis előugrik a sötétből. Egész végig erre vártam, és mikor megnyugodtam, hogy nem lesz, hát lett. Úgy megijedtem, hogy ha egy 30 évvel idősebb szívbeteg nő lettem volna, tutira elpatkolok. x) (pedig nem szoktam betojni)

A végére az egyik csávó egyedül marad. Mutatják, ahogy lassanként megbolondul. Az a borzasztó ebben a filmben, hogy valójában nem is a halálesetek a megrázóak. Hamar vége, és semmi rémisztő nincs benne. De látni, ahogy egy ember fél és a félelemtől elmegy az esze... Na, az már nem semmi. :D 

Végül senki nem élte túl. De talán jobb is nekik, hiszen valószínűleg úgyis elmegyógyintézetben kötöttek volna ki. 

Nos, csak ezt akartam. Jóéjt! :D

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.