Csajos beszéd...

2012. szeptember 18., kedd


Mindig azért voltunk oda, hogy délután legyen az iskola. Legyen időnk felkészülni, és kialudni magunkat. 
Ebben a tanévben kezdtük ugye ezt az iskolát, ahova igen! Délután kell menni. Most aztán felfordult az életünk. :D 

Há, végre nincs több délutáni telenovella!!! Ez a jóhír. Viszont este jövünk haza és utána, már nincs semmire idő. Ami végül is nem baj, mert addig vagy fent, amíg akarsz, hiszen nem kell reggel kelni. Ami azért is jó, mert nem kell beállítani a telefont! Viszont épp nem látom a délutáni fényben úszó szobát, ami azért rossz, mert a kristály akkor szórja tele a szobát szivárvánnyal. 

Az, ami pedig hozzá adhatna egy pontot, de ugyanúgy el is veszi... A kedvencem. 
Egész délelőtt gondolkodhatok rajta, hogy mit veszek fel, csinálhatom a hajam, festhetem a körmöm, átpakolhatok másik táskába, ha kell... 1 percnél több jut a sminkelésre. 

Ez nagyon csajosan és bután hangzik... Nem szoktam túl csajos dolgokat kijelenteni, mert nem fontos. De ez, rájöttem hogy igenis FONTOS!!! 

Bár utálom a drága időmet elpazarolni, és olvasás (és egyéb tevékenység) helyett azon tűnődni, hogy mit veszek fel... Ez az én határvonalam. Ezt el kell magyaráznom. 

Vannak azok az emberek, akiket jelöljünk feketével. Ők azok, akik túl csajosak. Csajos alatt azt értem, hogy ők túl sokat foglalkoznak a külsejükkel és másra nem jut idejük. A másik csoport legyen zöld. Ők azok akik fiúsak. Akik nem pazarolnak időt a szépségükre, mert vagy okosak vagy csak úgy vannak. Ez olyan, mint két új vérmérsékleti típus, vagy azok alfaja. Képzeljük el, hogy ezek az emberek külön vannak válogatva, és a hozzájuk választott színű buborékban ülnek. Aztán a két buborékot toljuk össze. Kialakul köztük egy metszet. Ez az ellentmondásos személyek helye. Úgy, mint a vérmérsékleti típusoknál a Szangvinikus-Melankólikus. Persze nem hiszem, hogy ez bárkinek többet mond, de ha igen akkor jó. :D

Na, én a metszetben vagyok. Ez az ellentmondás pedig folyton fúrja egymást... Nem tudok úgy kilépni a házból, hogy nem érzem, hogy elkövettem mindent, amit csak lehetett annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a külsőmből. Hogy sikerül-e azt nem én döntöm el, hanem az emberek, akik elmennek mellettem, és megállapítják magukban, hogy milyennek látnak. Ezt többször tudatják is. Persze általában csak a jókat mondják meg. Jobb is:D 

Persze vannak olyan napok, mikor a másik típus kerekedik felül, és leülök pl olvasni, vagy tök más dolgokkal foglalkozni, aminek van haszna is. Mert ugye a tollászkodás időpocsékolás. Aztán késve felkapok valami ruhát és összekenem a fejem festékkel. Na, ezeken a napokon utálom magam. Akkor is, ha utánam kiabáják a kedves dolgokat, a tolakodó dolgokat, meg a többit. 

Szóval mostantól hivatalosan is elismerem, hogy igenis egy vagyok azok közül az emberek közül, akiknek számít, hogy néznek ki. Akkor is, ha egyébként ellene vagyok a külső alapján ítélésnek. 

Remélem a beismerés egy lépés a gyógyulás felé. :D 

Tanévkezdés

2012. szeptember 4., kedd


Az utóbbi négy évben ezzel a címmel, csak olyan olyan írások érkezhettek volna, amiben azt taglalom, hogy mennyire rossz most nekem. Ez az év most más. Mivel sikeresen befejeztem az előzőt, ezt az évet egy másik iskolában kezdtem. Először meg voltam rémülve, hogy úgy fogalmazzak, mintha egy könyvben lennék. 

Mikor csak megnéztük magunknak, már akkor is láttam, hogy ugyan olyan kő van lerakva a folyosókon, mint az általános iskolámban, amit nagyon szerettem. A lambéria is olyan. A falakon barátságos képek lógnak. Nem valami pucér asszonyokról készült rajzok. Egyébként barátságos hangulata is onnan jöhet, hogy teljesen emlékeztet az általános iskolámra, pedig sokkal nagyobb:D 

Az osztály egyenlőre jónak tűnik. Az első két nap kellemes. Nincsenek kötekedő, műmájerek. Vannak fiúk az osztályban!!! Ez megakadályozza a folytonos csicsergő, panaszos csaj beszédeket. Már a második napon köszöntek nekünk az iskola előtt az osztálytársaink. Tudom, természetesnek kéne, hogy legyen, de olyan valószerűtlen azután, ami eddig volt. Ahoz képest, hogy a másik iskolában 4 év alatt nem tanultak meg köszönni! :D Ma meg is ismertük a kémia tanárt és ez nekem nagyon fontos. Érettségizni szeretnék belőle, akkor is ha bele pusztulok. Szerintem menni fog, mert nagyon jófej:D 

A nap többi részét Tanulás módszertannal töltöttük a fizikatanárral, nagyon aranyos. Az utolsó 10 percben egy galacsint dobáltunk körbe, és a másik nevét mondogattuk. Elég kellemetlen volt, mert még tök idegenek, de ha ettől kellemesebb lesz később a légkör, hát rajtam ne múljon:D Nem akarok megint olyan suttyó kapcsolatot az osztállyal, mint eddig volt a másik iskolában. 

Egyenlőre tökéletesen elvagyok. Sokat kell majd tanulnunk, mert abból a gyökér iskolából nem tudtunk semilyen tudást magunkkal hozni. Az általánosból sem biztos, hogy mindenre emlékszem majd. 

Hát mindegy. Majd lesz valahogy! Ahogy mindigis:D

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.