Bristol Anime Con

2018. április 28., szombat







Végre eljött, és mi is megérkeztünk. Megkaptuk a karszalagokat, amik ugyanolyan színűek, mint amit 2008-ban kaptunk még otthon. Átvettük az anime conos pólóinkat, és neki láttunk... én a felmérésnek.


Pontosan 10 éve, valamikor április elején, azt hiszem 8.-án, került megrendezésre a 2008-as Sakura Con. A Petőfi csarnokban rendezték meg, és az volt az első Con, amin résztvettem. Több okból is jelentős szerepet játszott az életemben.

Az első, hogy ezt az eseményt tűztük ki a legjobb barátnőmmel, egy első találkozás színhelyéül, a második az, hogy ő ott ismerte meg személyesen a férjét, akivel azóta is boldogan él, és a nyáron született meg a gyerekük. Azóta ők ketten szerves részei az életemnek, boldoggá tesznek, és viszontagságos, mégis boldog életükkel példát állítanak elém.

Azaz esemény fontos volt nekem akkor, és fontos nekem most is, így mindenképpen összehasonítottam volna a mait, akkor is, ha nem akarom. Hiszen mégiscsak kerek évforduló, ráadásul külföldön zajlik. Az első conom angliában.

Események, jelmezek, hangulat portéka és a helyszín szempontjából vetettem őssze az ideit az akkorival, és engem is meglepett a végeredmény.

Helyszín: A future inns szállodaszolgált az eseményhelyszínéül, ami sokak számára kedvezőnek bizonyult, akik messziről jöttek, és mindkét napra itt is maradtak. Meglepve tapasztaltam, hogy tényleg sokan elutaztak ide ezért, és szobát béreltek erre az alkalomra, erre az éjszakára, holott maga a rendezvény 3 emeleti szobából állt szűkösen, a földszintből és a színpadból, aminek az alkalomra meglehetősen kicsi nézőtere volt.

Egykor a Petőfi csarnokban, amire akkor mondtuk, hogy kevés a hely, és a többi… hatalmas terek voltak, és a környező park bővítette a teret, helyet adva a cosplayeseknek a csapatokba verődésre, ismerkedésre. Persze a jóidő is a segítségünkre volt. A színpad terme is hadsereget let volna képes befogadni. A hangulat itt is megvolt, de a helyszínt okosabban is meg lehetett volna választani.

Jelmezek: Egy-egy jobb házi észítésű cosplaytől eltekintve a felhozatal igazi angolos volt. Boltban vásárolt fényes műruhák többségben. Mindenki beleadott mindent, csak legtöbbet saját magukat nem. Nem lehet persze mindenki szabó, de meglepett, hogy ennyire sokan csak vettek egy ruhát valahol erre az alkalomra direkt. Azért ottnon többségben volt a saját készítésű darab nem fényes poliészterből, ami talán annak is köszönhető, hogy otthon nem volt hozzáférésünk tíz éve mindenféle olcsó jelmehez. Aki Sakura, Naruto vagy Sasuke akart lenni, anak el kellett készítenie (vagy drágán beszereznie valami ritkaságot). Nem igazán a szegénység, inkább az elszigeteltségünk volt ennek az oka. 

Portéka: Amikor otthon beléptünk abba a nagy térbe és megláttam a roskadásig pakolt asztalokat, azonnal vásárolgatni akartam a fejpántok, és a kis szobrocskák, akciófigurák között. Ma a roskadásig pakolt asztalok, vérszegénynek tűntek azzal a néhány dologgal, ami akkor soknak tűnt, itt pedig valósággal halmokban állt a cucc az asztalon, mögötte alatta, mindenhol. Kiakadtam akkoriban azon, hogy mennyi idegen animés cuccot látok, és nem ismerem őket. Volt bennem szégyen, amiért csak 1 animét akartam volna látni ott, és egy kis keser, amiért nem cask az az egy volt. Akkoriban nehezebben tudtunk hozzájutni ezekhez a dolgokhoz japánból, és emlékszem mennyire fellelkesültem, amikor megvettem a kirigakure fejpántot jó drágán, mert máshol nem kaphattam volna meg. 

Most beléptem a terembe, és sokkal edzettebbnek éreztem magma hiszen már hetekre előre csekkoltam az ebayen, mennyi az annyi, azaz lesz-e értelme vennem bármit. Hiába jobb meglátni és beleszeretni, én jobban kedvelem a végül olcsón megszerezni verziót. 

Fejpántokat 2 fontért lehet kapni, táskát meg tízért néztem Studio Ghibli logóval sok zsebbel, így tudtam, hogy ezeket meg sem nézem ott. A plüss Korilakkuma harminc centis verziójáról akkor mondtam le, mikor megláttam az árcimkéjén, hogy 35 font… olcsóbban vettem az olvasómat, ami rengeteg könyvet megspórolt azóta, így Rilakkumának egyenlőre nem lesz kispajtása. Viszont volt az a dolog, amit nem hagyhattam ott…


A cuki MöLang bögre és a macska párna behálózott. Beleszerettem a pici Freddy Kruegerbe is, aki nem tudom mit keresett itt, de volt egy stand csak horror karaktereknek. Szintén imádtam. Ilyenkor mindig gyűjtő akarok lenni. Vettem édességet, mert igen, itt az is volt. Japán édesség, és animés üdítők.




 


Végül úgy döntöttem, hogy veszek egy szerencsedobozt is, habár nagyon drága volt az elképzeléseimhez képest, sosem vettem még ilyet, és az volt a megérzésem, hogy érdekes tapasztalat lesz. Mellettem egy fiú kezét morzsolgatva hangosan gondolkodva mondott le a szerencsedobozról. - Nem, ez nekem túl drága. Nem veszek szerencsedobozt, nem veszek. - A dobozon fel volt tűntetve, hogy melyik animét tartalmazza, zárójelben pedig az is, hogy lányoknak vagy fiúknak való-e a tartalma, így kiválasztottam egy lédiknek való dobozt, ami kicsit nagyobb is volt, mint a fiúknak való. Abban cuki Kakashi chibi figura volt, amibe azonnal beleszerettem, meg kakashis táska, aminek maximum vásárlásnál veszem majd hasznát, de legalább jó minőségű a kép és az anyaga. Volt benne kitűző, és egy mini fegyverkészlet is, ami meglepett, mert nézegettem korábban, hogy milyen menő de sosem vettem volna meg, hiszen nem vagyok gyűjtő. Összességében azt mondanám, hogy a szerencsedoboz helyett inkább azt a cuki nyuszis plüssöt kellett volna megvennem! :D Vagy azt sem, mert az is fölösleges cukiság.






Az animés pólók fényes anyagán kiakadtam. Ha pamut lett volna, tuti veszek vagy hármat… A Totoro pénztárca pedig majdnem megvetette magát. Szerencsére a belsejében felbukkant a kislány rajzolt képe, így vissza tudtam tenni. A legnehezebben egy halállistát tettem vissza, ami számomra tökéletesen fölösleges, de annyira olyan, mint az animében, hogy KELL!! Szerencsére lebeszéltem magma róla, egyrészt mert iszonyat drága volt minden ahhoz képest, ahogy ebayen kapod, másrészt pedig, a füzet nem működik, így használhatatlan, ugyanis belefirkálni nem fogok.

Persze sokkal nehezebb úgy költekezés nélkül kijönni, hogy eltelt tíz év, és azóta már én is több anime iránt tudok rajongani meg nyálat folyatni. Ráadásul mostmár nem cask azért jövök, hogy beszerezzem a Narutos cuccokat, amikhez nem fértem volna hozzá, hanem azért is, hogy új animéket és esetleg embereket ismerjek meg. Vagy legalábbis átéljek egy ilyen tömeg élményt azokkal akiket hasonló dolgok érdekelhetnek, mint engem.


Hangulat: Jeles. Habár lelombozott némelyik figura jelmeze, meg kell említenem az igazán jókat. A falloutos cosplayeseket, vagy pl azt a fiút, aki egész nap a szart is kiijesztette belőlem. Amíg le nem vette a maszkját, élt bennem a hit, hogy ő egy természetfeletti lény, aki itt most megfigyel minket. Mindig elrejtőzött egy sarokban, figyelt és várt. Mozdulatlanul. Persze mindenhol ott volt. Emelett, a cosplayes előadások, amikre vártam… habár irtó bénák és öngyalázóak voltak, mint pl a szakállas férfi, aki színes pónis nőnek öltözött és a gyerekével táncolt valami My little pony dalra videóval a háttérben, közben valaki csillám komfettit dobált a színpadra. Nos nem erre számítottam, és a fiú után, - aki anime sztriptízt adott elő olyan tánc kíséretében, amiről joggal hihettük, hogy epilepsziás roham – el is hagytam a színpad környékét. Azt hiszem a PeCsában kicsit igényesebb volt a cosplay verseny tíz éve… Ennek ellenére a hangulatra nem lehet panaszom, mert mindenki nagyon örült, és senki nem ítélkezett mások felett. Mi, akik viszont nem igazán tudtuk ezt értékelni, beültünk a játékterembe és kipróbáltuk a street fighter összes karakterét. 




Macbook

2018. április 27., péntek


A napokban nagyon komoly döntésre jutottam, amikor hátráltatott a blogolásban és az írásban a mini Asus vivobookom. Igaz, talán egy éve sincs, hogy megvettem használtan, és határozottan jobb döntés volt, mint a korábbi tabletem, amit aztán ebayen elpasszoltam. Sok oka van annak, hogy miért döntöttem a csere mellett.

 Operációs rendszer: Az Asus vivobook egy 32 gb tárhelyű notebook, ami tényleg nem is jó másra csak arra amit neten összecsapok. Nem lett volna ezzel probléma, hiszen pici méretének köszönhetően egyszerűen hordozható, és időnkénti kávézós blogolásokra éppen megfelelő lett volna. HA! Ha a Windows nem lehetetleníti el magát. Az operációs rendszer a tárhely nagyrészét kitette, ami azt eredményezte, hogy a legújabb frissítéseknek már nem jutott 8 nyolc giga tárhely október óta. Ez vezetett oda, hogy a gép azonnal a frissítésre való emlékeztetést nyitja meg az újraindítás után, majd közli, hogy nincs elég tárhely. Ha belemész a játékba, azonnal láthatod, hogy nincs mit törölni a gépről.  Ördögi kör.

Azaz a legfőbb indok az OP rendszer. Voltak hibái, de egy megfelelő rendszerrel szerethető kis gép lett volna. Épp ezért, megpróbáltam pendriveról bootolni a linuxot, ami kisebb helyet foglal, és nem windows.

 Bootolás: Semmi sem történt. Mondanám, hogy az én hibám, de nem az. Rengetegszer bootoltam op rendszert gond nélkül, és ez most nem az én hibám volt, de nem is a linux indító fájljáé, ugyanis nem egyet próbálam ki. Ezek után a neten kerestem válaszokat. A találatok alapján a vivobook alapvető problémája ez, másnak sem sikerült a bootolás.

Ezen a ponton jutottam oda, hogy akkor másik operációs rendszer, másik gép. Megkérdeztem a húgomat, aki Mac felhasználó, hogy mit gondol az operációs rendszerről, és mennyire megbízható a gépe. A pozitív értékelés után pedig böngészni kezdtem a neten, leginkább ebayen, és figyeltem a használt és a „refurbished” régebbi gépeket. Nem akartam én újat, vagy a legjobbat, csak lehessen rajta írni, legyen tárhely a kép szerkesztő programomnak, egy szövegszerkesztőnek és a writers cafenak. Ez a 3 leggyakraban használt szoftverem.

Az új, használt és majdnem új gépek között böngészve kialakult bennem, hogy mennyi lesz a minimális ráfordítandó összeg. Nagyjából 500 fontot számoltam olyan régebbi gépekért, ami nagyjából tíz évesek, így le is tettem a nagy ötletről, mert nem akartam félezret ráfordítani egy másodlagos funkciójú, kistárhelyű gépre, ami csak azért szuper, és azért drága mert egy alma van rajta, amibe ráadásul bele is haraptak.

A használt, de kicsit újabb gépek bidjei is lesokkoltak. 376 fonton állt az a gép, amit szívesen megvettem volna, ha nem csak 128 gigás és nem ilyen drága. Tudom, hogy a 100 font alacsony ár, és tudom, hogy mikor legutóbb ilyen szűkre húztam a keretet, akkor vivobook lett belőle, mégsem akartam lemondani sem a minőségről, sem a Mac márkáról. Pontosan azért nem, mert annyira ellene voltam eddig.


Esélyt adtam neki. Most 4 napos a 2011-es Macbook prom, ami nem egy mai darab és nem egészen új, hanem „refurbished”, ami sokmindent jelenthet, és elég közel van az újhoz. Olcsó volt ahhoz képest, hogy 500 giga tárhelyével megnyerte a “legnagyobb tárhelyű macbook” címet, legalábbis azok között, amiket ebayen és amazonon láttam. Mindemellett jó processorral és a kielégítőnél magasabb rammal rendelkezik.

Egyelőre elégedett vagyok, mert gyors, és érthető a rendszer. A gép hamar beindul, és telepítve volt a MsOffice, amiről nem is tudtam, hogy van Mac verzióban.

Összességében amennyire ellene voltam, most annyira örülök, hogy ezt választottam. Árban is megérte, és már a megvétel előtt találtam rá egy fab tokot! ^^


Mary and the Witch's Flower

2018. április 19., csütörtök



 A héten olyasmi történt, amiről nem hittem, hogy valaha megtesszük. Angliában moziba mentünk, és japánul animét néztünk. 

 Újabban újra nézni kezdtük Narutot az elejéről. A megosztó anime 10 éve lett nagy kedvencem, ám akkor félbehagytam az iskolaváltás meg egyéb okok miatt. A folytatáshoz túl sok idő telt el, így jött, hogy az elejétől felelevenítünk mindent. Valamelyest újraindítottam a Konoha nevű gportalos honlapom, ami egykor minden szabad percem lefoglalta. A sumák facebook meg a kémkedő programja műsorra tűzte nekem a Mary és a boszorkány virágját. - Ez saját fordítás, nem tudom mi lesz a hivatalos magyar cím, amennyire tudom, még nincs. – Azonnal megszerveztem, hogy ott tudjunk lenni azon az egy napon, amikor japán szinkronnal adják. A legeslegelső alkalommal, ugyanis utána majd a megvetendő angol szinkron veszi át az irányítást, ahol általában szeretnek változtatni a szövegek értelmén, és szeretik azt hinni, hogy a nyivákolás egy anime alapvető eleme, holott a japánok azért beszélnek vékony hangon, mert olyan van nekik. Szerintem diszkriminatív. Haha.

 Online vettem a jegyet és QR kódot kaptam e-mailben, ami maga a jegy volt. Ezt az ajtóban leolvasták, így egy hatalmas pattogatott kukoricás doboz és két közepes kóla társaságában bevonultunk az üres terembe. Nem is értettem a dolgot, hiszen mikor foglaltunk, minden szék le volt foglalva, és pont időre is értünk be. 2-3 perccel később megkezdődött a vetítés.

 Reklámok.  Az első élmény, ami a moziban ért, negatív volt. 1-2 film reklám helyett 19 percen át játékok és hülyeségek reklámja előzte meg azt az 1-2 filmes reklámot, amit vártam. A vetítés ugyan időben elkezdődött, de az otthoni szokásokkal ellentétben nem a film kezdődött el, hanem a reklám. Amennyire emlékszem, otthon az előző pár percben adtak pár filmes reklámot, aztán a film idejében elkezdődött. A gyakorlott mozizók akkor kezdtek beszállingózni, amikor a reklámok véget értek. Végre fellélegeztem, hogy itt a film, indulás. Túltettem magam azon, hogy az anime elé gyerekeknek való reklámokat tettek, mert azt hitték gyerekeknek szól, csak mert rajzolt. Azt az akadályt viszont nehezen vettem, mikor a készítőkkel készült interjút megvágott formában leadták, és csak azokra a kérdésekre adtak választ, ami őket érdekelte, ezzel elspoilerezve a sztorit. Nem is lett volna ezzel baj, ha a film után adják... 

 Kukorica. Nagyon-nagyon negatív élményként éltem meg, hogy édes volt... A szokásos vajas-sós íz helyett édes volt.

 Kóla. A közepes kóla, az a nagy kóla volt... szerintem.

 A FILM.  A filmet a Studio Ponoc készítette, akik arra készülnek, hogy felélesztik a 2014-ben nyugállományba vonult Studio Ghiblit. A rajz stílusa meg is felelt az elvárásaimnak, s habár a film maga nagyon tetszett, szerintem nem sikerült elérniük a kívánt eredményt, ugyanis ez az anime tényleg gyerekeknek készült. A kislány a végletekig ügyetlen, teljesen hasznavehetetlen teremtés. S habár felismertem benne egy-egy vonalat, ami megfelel a ghibli stílusának abban, hogy mindig ismétlődő elemeket alkalmaztak. Felismertem benne a Kiki, a boszorkánytanonc egyes vonásait vagy pl ötleteket a laputából. Ezeket olyan szépen beépítve a sztoriba, hogy lehetetlen lenne lopásnak nevezni, inkább inspirációnak. Maga a film, illetve inkább mese/rajzfilm, nagyon megnyerő volt, és végig nagyon élveztem. De a sztori a ghibli műveivel ellentétben inkább csak gyerekeknek szól. Tetszett viszont, hogy el lett kezdve és be lett fejezve, ebben is különbözik a ghiblitől, mert hiába nagyok azok az animék, és hiába tanítanak dolgokra, sok esetben a sztori eltörpül, azaz nem létezik, mert nincs se eleje se vége, inkább csak tanulsága. Nos, ennek volt, ami tetszett. De nem tudom, hogy ez jó dolog-e vagy rossz.

 Sztori. Egy nagyon ügyetlen kislány különleges virágot talál az erdőben, ami csak 7 évente virágzik. Véletlenül előhívja a virág limitált varázserejét, és sikerül elrepülnie egy másik világba, ahol kivételesen nem béna, s mégis haza akar térni. A derék döntés után hamar rájön, hogy a varázsvilág nem engedi egykönnyen és meg kell mentenie a szomszéd fiút, akivel imádnak marakodni. Nagy vonalakban ennyi.

 Amúgy a sztori tanulsága az otthon szeretete, legalábbis számomra ez volt, meg az ahogyan a barátok kiállnak egymás mellett és támogatják egymást akkor is, ha másik világba kell menni a megmentésükért. Különben érdekesség, hogy Mary a film elején költözik be az otthonába és még azokban a napokban játszódik le az egész sztori.

 Összességében nagyon jó élmény volt, ennek ellenére nem fogunk ezentúl sem gyakran moziba járni. Ezt az animét pedig ajánlom azoknak, akik nem bánják, ha egy anime gyerekeknek szól.



13 óra...

2018. április 18., szerda


Ha a kocsiban ülsz, kérlek tedd ezt most le, és várd meg az olvasással a hazaérkezést. Ma egy korábbi, 8 nappal ezelőtti esetről szeretnék írni, ami nagyon megérintett és egy napra kicsit a munkámat is megzavarta. Egy hete írtam, de csak ma javítottam. Helyezzétek magatokat biztonságba, s most kellemes gondolkodást!

Ma reggel, 13 órával Scott Williams halála után tudtam meg, hogy már nem él. Scott Williams átlagos, nagyon fiatal, de mosolygós fiú volt. 23 évesen gyereket várt a 19 éves barátnőjétől, és a rangeben dolgozott. Tegnap délután kettőkor végzett, kettő óra és fél három között hazafelé indult, ahogy mi is. 

Amikor hazaérkeztem, megtaláltam a csomagot, amiben egy csomó magyar kolbászt és szalonnát hozattam. A holnapra becsomagolandó ételt, sült kolbászt csináltam, mialatt Scott az életéért küzdött. 1 ével fiatalabb nálam. 

Ötre elkészült az étel, becsomagolva a táskába tettem. Nagyjából ötkor kezdtem el sminkelni és öltözni. Moziba készültem, amikor ő meghalt. 

Minden nap láttam, de sosem beszéltünk, pedig ugyanaz a korosztály lennénk. Csendes, de mosolygós fiú volt. Állítólag udvarias, de számomra csak az a tipikus, "Még a sarkon sem futunk össze.". Most mégis róla írok. Rá gondolok. Csak meg szeretnék emlékezni erről a fiatal fiúról, aki babát várt és boldog volt. A fiúról, aki annyira sietett haza, hogy előzött, megcsúszott, kipördült és egy RoyalMail-es kamionnak csapódott, majd az árokba zuhant. Szeretném méltó módon kifejezni, mennyire szörnyű az, ami vele megtörtént. Jó lenne tudnunk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy nem mi feküdtünk ott az árokban, hogy nem a mi családunk kapott telefonhívást arról, hogy meghaltunk. Vagy, hogy nem az egyik rokonunkkal történt meg ugyanez. Mert ennyik vagyunk. Egy rossz mozdulat, aprócska baklövés. Egy lépés, vagy kézmozdulat, és mi is lehetünk a következők. Ennyi egy emberi élet. Ma még kiírta magát, leolvasta az újlenyomatát... Dolgokat fejezett be és hagyott félbe, amik már sosem lesznek befejezettek általa. Vezessetek óvatosan!

Sajnos csak most tudom megosztani, remélem elgondolkodtok kicsit, hogy mennyire kevés egy élet, hogy mennyire könnyű elveszíteni, és mennyire szerencsések vagyunk, hogy mi kaptunk lehetőséget most itt lenni, és önmagunknak lenni. Tenni dolgokat, elkezdeni őket és befejezni. Szeretni és szeretve lenni, törődni másokkal és őszintén haragudni. Ez a miénk, mi kaptuk és a mi dolgunk vigyázni rá.



Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.