Silány/unalmas/magányos az életed? - Ez a neked való bejegyzés.

2014. november 26., szerda


Irodalom órán ébredtem rá egy nagy igazságra, mely mindig az orrunk előtt van, mégsem figyelünk fel rá. Irigységünk, kapzsiságunk eltakarja önző szemünk, és nem vagyunk képesek racionális szemmel tekinteni a világra.

Megkeseredett életünkért valójában csak magunk felelünk, és nem azért! Egyáltalán nem azért, mert félbehagytuk a tanulmányainkat, vagy leköltöztünk vidékre. Ott rontjuk el, ahogy az életünkre tekintünk.

Ott van példának a magyar tanárom, aki 30 éves koráig teljes életet élt, szerelmes volt, fiatal és igyekezett annyi diplomát összeszedni, amennyit csak tudott. Tanított, és mindent elért, amit akart. Elégedett volt. Aztán hopp! Hirtelen gyereket akart. Lett is gyerek, és még most is elégedett az életével, pedig azóta történt néhány dolog az ő életében is, ami mindent megváltoztat, és még az ellenségemnek se kívánom. Mégis teljes életet élő boldog nő!

Erős kontrasztban áll vele az osztálytársam, aki 30 évesen igyekszik leérettségizni. Eddig mindenféle bolti eladó volt, és még a mai napig sem érdekli a tananyag, mert ő eddig is elvolt nélküle és tudja, hogy fölösleges. Ő valószínűleg diplomát sem szeretne, gyereke nincs, csak egy kutyája, de boldogan él egy boldog párkapcsolatban.

A boldogság nem köthető ahhoz, hogy van-e valakid, vagy nincs. Van-e valami extra végzettséged, pénzed vagy nincs. Nem az a boldogság, ha kiépítesz egy karriert. Illetve nem csak az lehet! De lehet az is. Ugyanez vonatkozik a szerelemre is. Ne keress folyton! Aki erőszakkal keres, nem talál, csak sok csalódást. A jó dolgok meglepetésszerűen érkeznek... (a nagy szerelem, vagy éppen ha felhívnak az iskolából és közlik, hogy bizony, még nem rúgtak ki)

A boldogság az, mikor minden amire vágysz az, amid van. Nem pedig az, ha mindent megszerzel, amire vágytál. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy mindig arra van szükséged a boldogsághoz, amire vágysz. Amikor ki tudod jelenteni, hogy neked már semmi sem kell az élettől, és ha lenne három kívánságod, nem jutna eszedbe hirtelen semmi! Legyél te akármilyen szegény, műveletlen, magányos... ha te meg tudod látni benne a szépet, az már egy lépés a boldogság felé. 

Mit rontunk el, hogyan javítsuk ki a hibát:
  • Ne irigykedjünk barátainkra: 
    Nem a barátaink tehetnek arról, ha jobb helyzetbe születtek, mint mi, és attól, hogy az ő helyzetük kényelmesebb, nem biztos, hogy az életük is jobb. Nem biztos, hogy ki tudják aknázni mindazt a lehetőséget, amit kaptak. Ne utáljuk meg őket azért, akik.
  • Ne azt keressük, amink nincs, értékeljük azt, ami van:
    Tegyük fel, hogy megvan az érettségink, és mellette van egy jó végzettségünk, amit tudunk is használni idővel. Pont megfelel az érdeklődésünknek. Van egy nagyszerű személyiségünk, sok-sok barátunk. MÉGIS sajnáljuk magunkat. Számkivetettnek érezzük magunkat, mert nem bulizunk minden nap a legkirályabb arcokkal. A legrosszabb a társkeresési mánia, ahol az illető abba őrül bele, hogy szerinte senkinek sem kell. (Holott csak túl magasra teszi a mércét. Ne kapaszkodjunk dédelgetett álmokba, mert a valóság csúnyán arcon fog csapni.) 
Engem viszont mindenképpen ráébresztett, ez a bizonyos beszélgetés, hogy valami nagyot akarok alkotni. Már eddig is tudtam, de az utóbbi évben ez a vágy elhalványult. Az életem puszta létezéssé silányult, s mostanában kezd csak visszatérni belém az élet. "HAHÓ, NEKED ITT KÜLDETÉSED VAN", mondja a belső hang. Igaza van, igenis többet akarok érni, mint egy kutya, ha már feldobtam a bakancsot. Nem szeretnék egy névtelen sírban porladni addig, amíg ki nem ásnak egy új templom, vagy lakótelep kedvéért. 

Jó lenne olyasvalamit létrehozni, aminek értelme van, haszna és emlékezetes.

Gondolkodjatok el ti is ezen, ha van rá 5 percetek ebben a rohanó világban.

A szabadság...

2014. november 21., péntek



A drága egyetlen és utánozhatatlan Kiss Csaba inspirálta ezt a bejegyzést egy facebook poszttal, ami a szabadságról szólt, csak éppen túl realista és egyszerű képet festve arról. A bejegyzés alatt az is kiderült, hogy számára a szabadság mintaképe vagyok, vagy valami hasonló... 

Nos, lássuk, miért nincs igazad, Csabi^^ Röviden, tömören a Marionett blogban!

A szabadság a szabadság értelmében, a mai világban képtelen megvalósulni, méghozzá azért, mert a környezetünk már nem alkalmas arra, hogy szabadok lehessünk, és mi sem vagyunk alkalmasak arra, hogy szabadon élhessünk. 


Hogy ki volt igazán szabad? Buddha szabad volt, aki fogta magát, hátrahagyta a jómódot, és belevetette magát a koldus életbe? Buddha elvárásai csupán a teli gyomor és a kipihentség voltak. Megelégedett vele, hogy tengődött, majd evett valamit és kialudta magát. Bizonyos szempontból ő sem volt tehát teljes mértékig szabad, hiszen kötelezően ennie és aludnia kellett, volt két dolog, amit muszáj volt tennie azért, hogy élhessen. Emberi léte korlátozta őt is. De végtére is ne okoskodjunk, amennyire csak lehetett Buddha szabad volt. A lelkét nem kötötte család, érzelmek, nem kötődött tárgyakhoz, otthonához. Vándorolt, tapasztalatokat gyűjtött, és nem azért mert kell. Akart.

A mai világban, ha kimennénk egy hátizsákra való pogácsával, valószínűleg estére meghalnánk. Nem, nem éhhalál. Elcsapna egy kamion, vagy egy ámokfutó lada sofőr, megkéselne egy drogos, vagy belehalnál, hogy nem frissítetted a facebook státuszod. 

Hogy miért nem vagyunk szabadok? Mert egy hálóba ragadtunk... ránk tapadt, körénk tekeredett. A világháló ez. Nélküle élni már nem lehet. Itt tartjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, barátainkkal, rokonainkkal, és idegenekkel ismerkedünk meg a segítségével. Zenét, filmet, játékot nyerünk innen és annyi meg annyi információt! Rosszat és jót, minőségit és szemétre valót. Átfolyik az agyunkon szűretlenül, válogatás nélkül és függetlenül attól, hogy hasznos-e vagy szemét, az egyik oldalon be a másikon ki. 

Nem tudunk már elszakadni a civilizációtól, és a szabadság lényegében a civilizációtól való elszakadás. Visszatérni az egészséges valóságba, felvenni a természet ritmusát. Letenni a telefont, a laptopot. Pihentetni a wifit. Magunkkal foglalkozni, magunkba nézni. Visszatérni a kezdeti állapotba, beton és fémek nélkül. Minden nélkül, ami a mai világ alappilléreit jelenti. 

Ez a test szabadsága ezen földi létünk során, s a léleké a halál.

Hogy hogy definiálnám magamat mindezután? Boldog, Szerencsés. Boldog, mert velem csak jó dolgok történnek, és szerencsés, mert így látom.

Életünk lapjai... az x-faktorral. Ne.

2014. november 15., szombat


Jonatán nevű fiú kapcsán felmerült bennem a gyanú, hogy a szülei netalán alma rajongók lehetnek. Fel is hoztam példának Mercedesz nevű ismerősünket, kinek szülei sajnálatos módon súlyosan Mercedes rajongók, majd apa rajongására utalva hozzátettem; 

- Még jó, hogy anya nem szereti a Gyűrűk urát. Akkor engem meg Frodonak neveztek volna el. 

- Hát igen, akkoriban felmerült ez is - mondta anya, tekintetét a plafonra szegezve, mókus vigyorral várta a reakciót. 
- Engem meg Samunak, mi? - zárta le a húgom, eme humoros beszélgetést, melyet a ma kieső X-faktoros fiú indított el, pusztítóan megszégyenítő nevével. Csak gratulálni tudok a szülőknek. Szép volt! 


Mellesleg soha többet nem nézek meg egyetlen részt ebből az oltári ratyi műsorból, mert szőr nő a hátamra tőle, hogy aztán felállhasson. 

A mai vendégelőadó pedig kifejezetten tetszetős. Hármasban a magánnyal és a kutyával... Talán érdemesebb lett volna kimosni azt a kádat, nem igaz Zsófika?

Internetadó?!

2014. október 29., szerda


"Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint a húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der spring noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen."

- Radnóti Miklós - Razglednicák


Esedékes lenne ismét néhány TARKÓLÖVÉS, nemde?

Nem szokásom, és ezentúl sem lesz az, belefolyni a politikába, mert nem értek hozzá, és nem is érdekel. De a második tüntetés után sem hajlandóak letenni az adóról, így most telt be a pohár eléggé ahhoz, hogy elgondolkodjak a netadó nyújtotta gyönyörökön... 

PÉLDÁUL!

Jól számolom, hogy a 150ft/gb adóból 700ft/hó plafonnal mindössze 4gb és 666mb jut majd havonta? 
ELMEGY MINDENKI A PICSÁBA...
Most már azon is spórolhatok, hogy kinek válaszolok-.-" ???
ha esetleg nem válaszolnék fél órán belül, akkor nyugodj bele, hogy nem is fogok, mert nem akarom rád pazarolni a megabájtjaimat... bocsi...-.-" 

Vagy mi van a mekikkel, burgerkingekkel és a máv intercityjeivel? Ha az ő wifijüket használom, és nem csak én... akkor utánunk is ők fizetnek? Ja nem... 5000 ft-os plafon. Akkor ki fizet az ő nyílt wifijeikért? A netért, amit mi használunk. A szolgáltató! A szolgáltató? Hülye lenne. Helyette inkább... Korlátozni fogják az adatforgalmunkat. 

Magyarországi nyaralást népszerűsítő prospektusainkon ez a szöveg áll majd a külföldiek számára.

Üdv a sötét középkorban... te épp most lépheted át, Magyarország határát. Ha ide jönnél nyaralni, kárörvendően izgága mosollyal közlöm, hogy csak hazatérted után tudod majd megosztani élményeidet az instagramon, mert ebben az országban bizony sehol nincs net!! Ha mindenképpen szeretnél elszakadni a hétköznapok stresszhelyzeteitől, az információáramlással járó idegeskedéstől, ne habozz! Itt garantáltan nem jutsz majd internet közelbe.

Már nem is azért, mintha eddig nagyon lett volna.. mert eddig sem volt nyílt wifi, csak a belváros központi helyein; éttermekben, kocsmákban, vendéglőkben és a McDonalds-hoz hasonló gyorséttermekben, vonat és busz pályaudvarokon.

De ezentúl visszatérek majd én is az akciós filmek állványához az auchanban, és alaposan meg kell majd gondolnom, hogy megvegyem-e a sajtot 1000-ért, vagy vegyem meg a leárazott gagyi horrort inkább 950ért. 

...........és előre látom, hogy a filmet fogom választani, amennyiben azzal tényleg spórolhatok 50 forintot. 

Az online játékok ideje is lejárt... 

Gratulálok magyarország! Vissza a középkorba. 
A vezetékes vizet nem akarjátok véletlenül megszüntetni és a jóöreg latrinákkal helyettesíteni? vagy azt majd csak 2016-ban?

És nem! Nem az itt a legnagyobb gond, hogy már netünk is se lesz. Illetve korlátozva lesz. Az a probléma, ami kezdődik az országban. Valami, aminek semmi köze a demokráciához. Aminek semmi köze a nép akaratához. Lassan még ennél is jobban elszigetelődünk, diktatúrává válunk, és hiába gyújtogatunk majd, hiába vonulunk az utcákra. A kutyát nem érdekli a nép szava, s ha eljön az az idő, amikor a lázadókat lelövöldözik. 

Nem olyan vicces ám, ha nem én vagyok a főnök. 

Nem olyan vicces...

Emberi kapcsolatok lvl645372646647612876487 avagy; Barátság?

2014. október 27., hétfő


Kedvenc témámmal érkeztem ezúttal... igen. A(z ál)barátság. 

Ezen témám igen egyszerű oknál fogva jelenik meg eme fórumon, méghozzá; Több barátot húztam már le a barátságlistámról, mint amennyi egyáltalán rajta volt...  
Furcsa tapasztalatokkal rendelkezem, és időtlen idők óta készülök rá, hogy megfogalmazzam gondolataim, ha csak vázlatosan is. Remélem hasznára lehetek bárkinek, vagy legalábbis eljut néhány emberhez, akik csalódást okoztak eddigi életem során (:DDDDD) és ha ez így van, üzenem; SZAROK RÁTOK! 

"Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de valószínűleg nincsenek igazi barátaid. Lássuk, hogy miért!"

Befut egy telefon/facebook üzenet; Legyél itt, és itt-ekkor meg ekkor. Te lemész, "elnevetgéltek", "iszogattok", hülyéskedtek. Beültök valami drága helyre... vagy egyszerűen csak rengeteg pénzt kell kiadnod (vagy neki) azért, hogy oda told a segged, és ellegyetek egy kicsit. (és személyesen is találkozzatok)

Vannak ilyen barátaid?

Sajnálom, ők nem a barátaid. 

A barátság alapul kölcsönös

- Szereteten: Amikor van egy ember, akit annyira bírsz, hogy néha megkérdezed tőle is, hogy érzi magát. Aki eszedbe jut néha, és találkozni is akarsz vele. 
- Tiszteleten: Már nem olyanfélén, amit félelem szül, mint egy diktátor iránt érzett tisztelet. Hanem olyan, amit egy másik emberi lény iránt érezhetünk, csak úgy. 
- Megértésen: Azaz, hogy akkor is megérted a baját, ha amúgy hiányzik belőled minden csepp empátia.
- Segítőkészségen: Olyanfélén, amit nem azért kap, hogy vissza is adja.

 Egy barát nem csak akkor talál meg, amikor unatkozik, vagy nem volt senki más, akivel tölthetné az adott időt. Egy barát akkor is ott van, ha szarban vagy, segítségre lenne szükséged. Akkor beszélhetünk barátról, ha olyan kéréssel fordul hozzád, amivel máshoz nem mer, és a hasonló kéréseidre ő is ugyan azzal a segítőkészséggel reagál, ahogyan te az övéire. 

Barátról akkor beszélünk, ha valaki olyanról van szó, aki téged is meghallgat, nem csak a maga érdeklődésével traktál. Akivel együtt lehet nevetni, nem pedig rajtad nevet. Egy baráttól elvárható, hogy ne beszéljen a hátad mögött semmilyen körülmények között. Nem pletykálkodik, és ha rólad valami rosszat hall, nem győz ellene beszélni. Titkokat lehet rá bízni és tőle is titkokat kaphatsz cserébe, melyeket nem illik kipletykálni. Ha azonban valamiről nem szeretne veled beszélni, várj addig, ameddig szeretne... mert szeretne, de a bizalmat ki kell érdemelni.

Ha barátja akarsz lenni valakinek, illik barátként is viselkedni, nem elég elvárni, hogy az illető majd magától barátjaként fog kezelni. 

Aki ezen bejegyzésem olvasása közben (rettenet sok ember az ismerőseim közül) úgy érzi ő is hozzájárult, sértődés helyett inkább nézzen magába, és vizsgálja felül az általa barátságnak ítélt kapcsolatait, ha nem is a velem valót, de a többit. Már ha nem akar barátok nélkül megpusztulni. 

Ennyi lenne mára röviden, tömören, "kedves barátaim"! 


BOTRÁNYOS fiúcskák...

2014. október 13., hétfő


"Tegnap voltam a kondiban..." - Igen, fiam? Nem látszik... 

Mai csodálatos témám a kondis fiúcskák, és a fiú divat, avagy miért nehéz manapság olyat találni, aki nem költ több pénzt alapozóra, mint jómagad. 

A fehérjeshake, és a kondiba járás időszakát éljük még mindig, amikor mindenki fitness világbajnok külsőt szeretne... mégsem tesznek érte SEMMIT. Fiúk, ugyan már... Amit ti kondizásnak neveztek, az nem kondizás. Felemelni egy 5 kilós súlyt tízszer, majd haza menni, nem meríti ki a kondizás fogalmát, és abszolút nem éri meg a pénzét. 
Amennyiben valaki otthon edz, se nevessen előre... otthon sem számít edzésnek, amit csináltok. Nézzetek az izmaitokra, az nem hazudik nektek. A fehérjeshaketől pedig ne várjatok csodát, az nem izomépítő papi. Egyszerűen csak fehérjét juttat a szervezetetekbe, ami beépülhet az izmaitokba, amennyiben tisztességes edzésprogrammal rendelkeztek. Ha pedig így állunk, helyette inkább ajánlanám a fehérjegazdag táplálkozást, ami szintén nem csodaszer. Az evés mellett is kell tennetek az izmokért. Továbbá üzenném azoknak, akik karra már gyúrtak, hogy lábaik is vannak! Lehet, hogy szerintetek faszán néztek ki, de a pálca láb, még mindig nem csinos. Pláne, ha karra már pankrátor vagy. NEM!!

A másik csodálatos találmány; V-kivágású férfi póló. 
Lehet, hogy a férfiak szeretik látni a női dekoltázst, de ez visszafelé már nem feltétlenül igaz. Egy hetero férfi ne vegyen fel v-kivágású pólót... hülyén néz ki!! Évek óta bejött, de a mai napig sírok, ha ilyet látok. Legalább egyből tudom, hogy kivel nem fogok szóba állni:DD 
Az örökérvényű kedvenc azonban... A szűk naci a turiból. Igen, divat. Igen, van akinek jól áll a szűk farmer. Nem, van akinek nagyon jól áll. DE ismétlem, de... nem a lány naci, vagy egy két számmal kissebb a turiból. Ne szégyenítsétek meg magatokat azzal, hogy úgy húzzátok a seggeteket, mint valami farbalőtt róka. Az nem szexi. Továbbá nem szexi a térdig élő ülep sem. Ha az Isten is úgy akarta volna, a seggetek a térdeteknél lenne. Ő azonban nem látta ezt olyan esztétikusnak, mint manapság ti. És neki volt igaza. 

Hogy a kép teljes legyen; Ha ugyan úgy néztek ki, oda a báj! 

Vasárnap egy fiatal fiúkból álló négytagú csapat fogalat helyet a WestEnd étkező részén. Nagymami palacsintájára fájt a foguk... Szép libasorban közelítették meg az asztalt, majd tálcáikat egymás mellé pakolva, mind helyet foglaltak. Lánykákként csacsogtak, egyforma nadrágot viseltek szűk szárral, olyan üleppel, mintha pelenkát is rejtene... 

- Hát nem kívánatos? (XD) -

Mind Nike futócipőt hordtak, mert most meg ez lett a divat egy ideje. Egyébként senkit ne zavarjon, hogy tavaj év elején még, csak a hajléktalanok vettek fel ilyesmit. Két fiúnak a csoportból a pólója is egyforma volt; fekete, bőrberakásokkal. Az egyiké rózsaszín-fehér csíkos (majdnem megkérdeztem, hol vette...) A hajuk is egyforma, jobboldalt fenyírva, balra fésülve. Éppen csak a hajszínük tért el. 
A hasunkat fogtuk a nevetéstől, miközben arról értekeztünk, mennyivel csajosabbak, mint mi. 

A nők javára legyen mondva, hogy ők legalább igyekeznek nem egyformán öltözni.


Fiúk, kérlek embereljétek meg magatokat! Miért nem akartok férfiak lenni? 

Psycho és a Norman Bates sztori

2014. október 2., csütörtök


Hosszas kimaradás után jelentkezem, a magánéleti csődömön túl, egy írási mániával töltött évet követően. Remélhetőleg sikerült önmagamhoz felnőnöm, helyesírásban, és fogalmazásban is. Olybá tűnik, magamra leltem, eme göcsörtös ösvény mentén. 

Egy könyv és film ajánlóval térek vissza, plusz az elmúlt évem egybesűrítésével... Remélem megtalálja a maga közönségét. 

Tehát, tavaly elhatároztam, hogy blogon közlöm majd az írásaim, és ezzel el is tűntem hosszú időre okoskodós bejegyzéseimmel.
Majd, egy évet töltöttem azzal, hogy megírjam a 13 éves korosztályt lázba hozó legjobb sztorikat.. Ez véleményem szerint nem sikerült, s ezév nyarán - valaki hatására - úgy döntöttem, hogy habár az írással nem hagyok fel, nem fogok kislányokra építeni. Nem a nekem való célközönség. Már 21 éves vagyok, és már 14 éves korom óta nem nekem való a habcsókos, rózsaszín szerelmi történeteknek semmilyen formája. 

Ma gyorsan visszaolvastam a korábbiakat. Aggasztó:DD Néhol érdekes, hogy ezeket ide le mertem írni, máshol szomorú, mégis örülök neki. A részemmé vált, és vissza akarom szerezni, mert hiányzik. Nem mintha annyi minden lenne, amiről mostanában írnom lehetne. 

Tavasszal belekezdtem a Psycho lemaradásom bepótlásába. Úgy kell elképzelni, hogy megnéztem a film folytatásait (3) és a jelenleg 2 évadból álló sorozatot, aminek alig van valami köze az alapsztorihoz. Továbbá elolvastam a két magyarul is megjelent könyvet. Ezek alapján írom a bejegyzést. 


×××


Norman Bates... 

Az anyja Norma, eredetileg normális asszony volt. Férjéről nemigen lehetett tudni, s fiával élt kettesben, mígnem megismert egy férfit, aki a ház s a motel megépítésére buzdította. A történet alapjai szerint valószínűleg Norman mindkettejüket megmérgezte, az anyjáért érzett féltékenysége következtében, majd rövid időre szanatóriumba került, hogy ezt kiheverje. Nem derült ki, hogy ő volt saját anyja gyilkosa. 

Miután Norman a szanatóriumból haza került, egyedül kezdte üzemeltetni a motelt, és nem adott okot Fairvale lakóinak, hogy bizalmatlankodjanak vele. Becsületes, és bugyuta férfi volt, magánakvaló, magányos és visszahúzódó. 

Egy alkalommal azonban a 40ezer dollárral menekülő Mary Crane szállt meg nála, s rövid beszélgetésük után vozalmat kezdett érezni a nő iránt. Ez a vonzalom bűntudatot ébresztett benne, hiszen mit szólna ehhez a mama? Hogy ő is csak egy olyan... 

Norman elképzelése szerint, mikor a szanatóriumból kijött, kiásta az anyja sírját, és élve találta az asszonyt, a valóságban azonban, kiszedte az anyját a sírból, haza vitte. Norman hobbija, hogy állatokat készít ki, kitömi őket. Eléri, hogy élőnek látszanak. Így tett az anyja holttestével is, majd vissza vitte azt a szobájába, ahova való volt, képzelegni kezdett. Beszélgetések, veszekedések. Minden, ami történt megtörtént. Csak éppen nem a valóságban, hanem a drága Norman barátunk fejében. A gyilkosságokat is az anyja követte el. 

Ugyanis Norman súlyos hasadásos elmezavarral kűzdött, habár a betegséget nem nevezték a nevén, minden jel erre utalt. Norman három énnel harcolt a világ ellen. A férfi, a gyerek és az anya. 

A könyvben Norman egy szőke, alacsony, kövér negyvenes figura, aki szereti a tudományos könyveket és titokban pornót lapozgat, mikor az anyja nem veheti észre. Hitchcock egy kellemes változtatást eszközölt, amikor egy fiatal, 28 éves, sötét hajú, magas, sovány fiút választott a szerepre. Ez közelebb állt a nézőkhoz, könnyebb volt vele azonosulni. 

A könyvben a főszerep, az eltűnt nőé. Azaz a nyomozásé, az iránta érzett aggodalomé, és a hozzátartozók, Lyla és Sam is többet szerepelnek, míg a film a gyilkosra fektette a hangsúlyt és a személyiségét is kissé eltorzította. A könyv Normanje egy szánalmas alak volt, míg a filmbeli csak sajnálnivaló, édes, magányos teremtés. Bevalom, nekem a film jobban tetszett, Hitchcock értette a dolgát, épp csak annyit változtatott, amennyit szükséges volt a sikerhez. 

Maga a könyv nem egy komoly irodalmi mű, egyszerű ponyva... vagy hogy is lehet nevezni. Műfaja krimi. A film ezzel ellentétben horror, thriller. 

Az 1960-ban készült film után, 1983-ban jelent meg egy folytatás, aminek Robert Blochhoz, az íróhoz sem Hitchcockhoz, semmi köze. Fanfictionszerűen ártatlannak állítja be a gyógyultnak nyilvánított és szabadon engedett Norman Batest, akit továbbra is nagyszerűen alakít Anthony Perkins. 

[Mellesleg azt a három filmet csak Anthony Perkins mentette meg, tele volt idétlenségekkel.] 

Az 1983-as filmet követően Bloch megírta a következő könyvet, véleményem szerint egyfajta válaszüzenetnek szánta. A könyvben Norman megöl egy apácát, és megszökik az elmegyógyintézetből... 
Pszichiátere utána indul, mikor kiderül, Norman megtudhatta, hogy életéből film készül. S megkezdődik a hosszas hajsza, és gyilkolászás.


***SPOILER*** 

A könyv végén kiderül, hogy a gyilkos valójában a pszichiáter volt, és Normant már kinyírta egy hajléktalan... A váratlan fordulat, nem is tudom, hogy mennyire volt váratlan. Számomra sokkoló volt, hiszem Imádtam Norman figuráját, és mindvégig reménykedtem, hogy megmarad. 

***SPOILER***


A harmadik filmben Norman beleszeret egy reményvesztett, szökött apácába... a negyedikben pedig egy kis visszatekintés a régmúltra, ami nem mellesleg jól összekavar mindent. 

A sorozatban Norman betegsége elkorcsosul. Kiesései lesznek, amiután nem emlékszik rá, hogy mit csinált. Így öli meg az apját, és ezért kell a Viktoriánus stílusú házba költözniük az anyjával. Egyébként nem erőltették meg magukat, kosztümökkel nem bajlódva a mába helyezték át a történetet. Laptopot és mobiltelefont használnak, mai autókkal járnak. 

A várost egy drogkereskedőkánaánnak állítják be, gondolom az alapján, hogy volt néhány füves gyerek a második részben. Mindenki valami sötét ügyletben mocorog, és az egyke Normannek van egy testvére. Továbbá titokban folyton gyilkol, hogy közben nem is tud róla. 

Maga a sorozat hangulata jó, megnézni érdemes. Pörgős, eseménydús, csak köze van kevés az eredeti sztorihoz.

Úgy körülbelül ennyi a nem 100%-os véleményem.. 

Első majdnem utam Fornád pusztára...

2014. szeptember 11., csütörtök



Ezt a bejegyzést az egyik ismerősömnek küldött üzenetemből másoltam ki. Kissebb hozzátoldásokkal tettem fel, de hiteles. Friss élménybeszámoló.

Korán keltem, de nem vittem túlzásba. Úgy egy órát adtam magamnak a sminkelésre, gondoltam bele fér majd a kajálás és hogy eldöntöm, mit veszek fel.. általában nem elég egy óra, de kockáztattam.

A hajamat nem is kíséreltem meg besütni, mert esett az eső.

Vidékre indultam, jó korán és estére haza is akartam érni. Olyan útvonalat terveztem, ami teljesen ismeretlen, mert az volt a leglogikusabb. Aztán kiderült, hogy ezt a tré odamázolós sminket, majd' 40 percig csináltam, kaja nem volt itthon, és a sár tiszteletére letakarítottam a térdig érő tornacipőmet is, mert az menő. Ja és fekete. Gyorsan eldöntottem, hogy farmert veszek hozzá és fekete pólót, meg valami "katonaruha" (khaki) színű dzsekit, nem terepszínűt. egy színe van.. hozzá a kockás táskám, és tudom, hogy hangzik, de nem ütött el. Nem is fáztam, és esernyőt se vittem, mert nem szoktam. 

Aztán felszálltam a buszra. Ingyen volt. Nem vettem jegyet.

Átszálltam a 4-es metróra... hozzátenném, hogy alaposan meg kellett néznem, mert hiába tervezgettem mindig, eddig még nem próbáltam. Vonattal terveztem az utam, Kelenföldről. Oda is értem, életemben először nem késtem, pedig automatából kellett metróra jegyet vennem. Ment.


Persze kassza nem volt.. a vonat-automatánál egy kedves fiú felfigyelt a szerencsétlenkedésemre. Valami máv alkalmazott. Kedvesen megmutatta, hogy kell legyet venni.. de a gép máshogy gondolta. Azt írta, kiadták az összes helyjegyet.. király. Ráálltam, hogy ezerrel drágábban megveszem akkor az első osztályra szóló jegyet, mire a fiú azt ajánlotta, hogy inkább ne, mert lekésem úgyis (3 percem lett volna megkeresni a vágányt). Eltöprengtünk, hogy milyen szar a máv, majd eldöntöttem, hogy nem várok két órát a következőre azért, hogy végül 6000-et költsek arra, hogy ott legyek kb két órát. Egy gyors, és szomorú telefon után elindultam haza. Mellesleg a telefont az egyik vágány lépcsőjén ülve ejtettem meg, és egy mellettem elhaladó nő azt hiszem, csövesnek nézett. Bérletem nincs. A jegyek ára, amiket kifizettem így 1050 ft volt, mert egyet elsumákoltam. Amúgy 1400 lett volna. 

Az eső szakadatlanul esett.. hamar megtaláltam a buszom vissza-megállóját. aztán vagy fél órát álltam az esőn, mert minden buszból elment legalább kettő, mire az is oda tolta a képét. A fél óra alatt 3 ember jött oda, hogy kell-e esernyő.. mondjuk akkor már a zoknimból is folyt a víz, de figyelmes, kedves emberekre vall. Azt hittem, ilyen már nincs és nagyon örültem, hogy mégis.

Közben nem tudtam eldönteni, hogy az emberek azért bámulnak-e, mert közel, s távol én voltam az egyetlen, aki nem használt esernyőt, vagy mert a hajam kicsit besárgult az esőtől..

Végül a nagy utazás helyett inkább felrakosgattam az égősorokat a kuckómban. Most azokkal világítok^^ Szegény Csabi meg vár majd a jövőhétig:( 



 
Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.