Ebben a pillanatban fejeztem be a Platinum End című animét, és azonnal szeretném is megosztani a gondolataimat.
Ebben a bejegyzésben nem egy kritikát fogtok találni, így aki azért jött, már most el is engedheti a kezem. Spoilereket is tartalmaz.
Az animét tavaly tavasszal találtam. Egy cikkben olvastam róla, amely egy gyerek öngyilkosságáról szólt... vagy inkább arról, hogy ez az anime több orszában is tiltólistára került, amiért ez a gyerek megölte magát. Minden ezzel a kisfiúval vagy kivel kezdődött, aki látta ezt az animét és annyira megszerette, hogy ő is része akart lenni. Vagy talán nem is igaz az egész, és csak arra való kacsa volt, hogy az olyan emberek, mint én azonnal meg akarják nézni.
Szóval a Platunim End erről a mély szomorúságban, nyomorúságban és kétségbeesésben élő fiúról szól, aki Kakehasi Mirai. (Már csak miatta is meg akartam volna nézni így első ránézésre, de ugye kellett egy kis népszerűség, hogy az orrom elé kerüljön.)
Mirai meg akarja ölni magát, mert az élete rettenetes. A családja halott, anya, apa, kisöccs. Csak a nagynéje maradt, és az ő férje. Jelenleg náluk él, és iskolába jár. Az iskolában minden napos gúnyolódás és bántalmazás áldozata, és még a lány sem szereti viszont akiért teljesen odáig van. De ha ez nem lenne elég, még inkább ő is beáll a sorba a bántásánál.
Lássuk be, hogy azért jogosan unja meg ezt a típusú reménytelenséget. Minél fiatalabb az ember annál kevésbé képes meglátni a kiutat mások uralma alól, így ha valaki olyan irányítja az életed, aki nem szeret, kihasznál és még meg is aláz közben folyamatosan bántalmaz, végtelennek tűnhet az egész. Akkor még nem gondolsz magadra porszemként, és még nem látod, hogy az életed ezen szakaszának hamarosan vége lesz, ahogy azután az összes többinek is és szépen magadtól is meghalsz egy szempillantás alatt, még mielőtt fel tudnád fogni.
Mirai egy magas épület tetején ácsorog és olyan komolyan veszi az önmaga meggyilkolását, hogy tényleg le is ugrik. De ahelyett, hogy meghalna, egy angyal karjai között találja magát, aki megmentette és boldogságot ígér neki. Szabadságot és szerelmet. Amit a fiú nyilván elfogad, az angyal pedig elfelejti megemlíteni neki, hogy a szárnyakkal és a nyilakkal elfogadja a részvételét az isten választáson ahol a jelenlegi Isten egy emberrel olvad egybe, aki azután a következő isten lesz. Vagy valami ilyesmi. De még amikor közli vele ezt az Istenesdit, akkor sem említi ezeket az aprócska részleteket.
Mirai persze nem akar AZ istenné válni, normáis emberi boldogsára vágyik, és nem szeretne irányítani semmit és nem szeretne semmi felett létezni. Csak a lányt akarja akit szeret, és egy munkát, amivel pénzt szerezhet, hogy ne kelljen többé mások általi elnyomásban léteznie.
Milyen alázatos emberi látásmód... mégis milyen sötét pillanatra talált. Pedig olyan egyszerű vágyakat dédelget.
Innentől hosszas izgi anime indul. Mirai néha már-már túlságosan is jó, olyan szinten, ami túl van egyfajta emberi határon és arra késztet, hogy mérgesek legyünk rá, amiért cselekvés képtelen. Persze mindez fel van ám építve. Hiszen így nagyobbat üt a finálé.
A fiú aki nem volt hajlandó ölni senki kedvéért semmikor, mert az elvenné a saját boldogságát, végül úgy határoz, hogy sok másik ember boldogsásáért cserébe, most hajlandó eldobni a sajátját és megölni egy személyt. Akit nem is akar megölni, de muszáj...
Ezzel most totál leromboltam a sztorit, remélem csak az olvasta idáig, aki már amúgyis látta.
Tehát Mirai végre elfogadta, hogy ő legyen az Isten. Csakis másokért, a saját boldogságát elhagyva. Mellesleg hajlandó ölni is. Értünk. Az emberekért. A jövőért.
Minden csalódást követően most igazán büszkék lehetünk rá. Aztután persze döntenie kell. Emberiség, vagy a szerelme élete. Nyilván Mirai még ilyen odaadással sem képes a racionális döntést hozni és az érzelmit választja. Nem gyilkolja meg a professzort annak érdekében, hogy megóvja a számára legfontosabb személyt.
Itt most szeretnék annak is hangot adni, hogy a professzor minden szava is megfontolandó és igen érdekes... de valahogy valaki, aki igazán szeretne boldog lenni, vagy talán az is, inkább Mirai oldalán áll és hiába mondja ezeket a dolgokat a professzor, az agyunk szeretné kizárni őket. Nem szeretnénk tudomást venni olyan dolgokról, amik nem érzelmi alapon mozognak a világban. Különben is, minden szava annyira lehangoló és negatív. Ha csak neki van igaza... akkor az nem mókás. Akkor tényleg van miért letörnünk.
Mirai persze nem hagyja magát meggyőzni. Kitart a szerelem és az ideái mellett. Valahogy egyre közelebb és közelebb kerül a szívemhez, ahogy haladunk a történet vége felé.
Közben pedig szerencsére nem kell Istennek lennie, de meghalnia sem kell. Valaki más válik az Istenné a csopportból. Persze... ezáltal aztán kiszámíthatóvá válik a történet vége, de nem zavar minket, mert láthatjuk, ahogy Mirai és Saki boldogok.. Ahogy ez az öngyilkosságra hajlamos gyerek is látja őket, amikor csak szeretné. A többi emberrel együtt, persze.
Aztán ahogy kezdi felfogni, hogy az Isten minden emberinek a kezdete, és hogy a professzornak nem volt igaza, valahogy teljesen kifordul az egész és beteg véget ér azzal, hogy a fiú mégsem szeretne örök létre kárhoztatni olyasvalakiként, aki amúgyis meg akart halni.
A saját életével aztán véget is vet a világnak, ahonnan aztán egyenként el is tűnik minden ember.. vagy talán minden életforma.
Valami kétségbeejtő húzás van ebben a sztoriban, ami az elejétől magával ragad, elszórakoztat, aztán pedig ledob a földre, bele egynesen egy sártócsába és még jól meg is rúgdos... Maga után sötét és kétségbeejtő gondolatokat hagyva.
Szóval ez a kisfiú.. állítólag kiugrott az ablakon, mert szerette volna ha elkapja egy angyal és ő is különleges képességekhez jut. Mondják..
De szerintem... ha a kisfiú öngyilkossága összefüggésbe hozható ezzel az animével, akkor nem is olyan biztos, hogy egy angyalra várt. Végtére is ez az istenforma aztán egy cseppet sem hívogató életmód. Nem tudom, ti, akik már láttátok, hogy vagytok vele, de én inkább kihagynám, és maradok a normáls boldogságnál, amiért Mirai harcolt. Azután pedig csak remélni merem, hogy nem egy ilyen tószerű izében fogják konzerválni a lelkem, ha egyszer eljön a vége, mert az nagyon kiábrándító lenne.
