Silány/unalmas/magányos az életed? - Ez a neked való bejegyzés.

2014. november 26., szerda


Irodalom órán ébredtem rá egy nagy igazságra, mely mindig az orrunk előtt van, mégsem figyelünk fel rá. Irigységünk, kapzsiságunk eltakarja önző szemünk, és nem vagyunk képesek racionális szemmel tekinteni a világra.

Megkeseredett életünkért valójában csak magunk felelünk, és nem azért! Egyáltalán nem azért, mert félbehagytuk a tanulmányainkat, vagy leköltöztünk vidékre. Ott rontjuk el, ahogy az életünkre tekintünk.

Ott van példának a magyar tanárom, aki 30 éves koráig teljes életet élt, szerelmes volt, fiatal és igyekezett annyi diplomát összeszedni, amennyit csak tudott. Tanított, és mindent elért, amit akart. Elégedett volt. Aztán hopp! Hirtelen gyereket akart. Lett is gyerek, és még most is elégedett az életével, pedig azóta történt néhány dolog az ő életében is, ami mindent megváltoztat, és még az ellenségemnek se kívánom. Mégis teljes életet élő boldog nő!

Erős kontrasztban áll vele az osztálytársam, aki 30 évesen igyekszik leérettségizni. Eddig mindenféle bolti eladó volt, és még a mai napig sem érdekli a tananyag, mert ő eddig is elvolt nélküle és tudja, hogy fölösleges. Ő valószínűleg diplomát sem szeretne, gyereke nincs, csak egy kutyája, de boldogan él egy boldog párkapcsolatban.

A boldogság nem köthető ahhoz, hogy van-e valakid, vagy nincs. Van-e valami extra végzettséged, pénzed vagy nincs. Nem az a boldogság, ha kiépítesz egy karriert. Illetve nem csak az lehet! De lehet az is. Ugyanez vonatkozik a szerelemre is. Ne keress folyton! Aki erőszakkal keres, nem talál, csak sok csalódást. A jó dolgok meglepetésszerűen érkeznek... (a nagy szerelem, vagy éppen ha felhívnak az iskolából és közlik, hogy bizony, még nem rúgtak ki)

A boldogság az, mikor minden amire vágysz az, amid van. Nem pedig az, ha mindent megszerzel, amire vágytál. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy mindig arra van szükséged a boldogsághoz, amire vágysz. Amikor ki tudod jelenteni, hogy neked már semmi sem kell az élettől, és ha lenne három kívánságod, nem jutna eszedbe hirtelen semmi! Legyél te akármilyen szegény, műveletlen, magányos... ha te meg tudod látni benne a szépet, az már egy lépés a boldogság felé. 

Mit rontunk el, hogyan javítsuk ki a hibát:
  • Ne irigykedjünk barátainkra: 
    Nem a barátaink tehetnek arról, ha jobb helyzetbe születtek, mint mi, és attól, hogy az ő helyzetük kényelmesebb, nem biztos, hogy az életük is jobb. Nem biztos, hogy ki tudják aknázni mindazt a lehetőséget, amit kaptak. Ne utáljuk meg őket azért, akik.
  • Ne azt keressük, amink nincs, értékeljük azt, ami van:
    Tegyük fel, hogy megvan az érettségink, és mellette van egy jó végzettségünk, amit tudunk is használni idővel. Pont megfelel az érdeklődésünknek. Van egy nagyszerű személyiségünk, sok-sok barátunk. MÉGIS sajnáljuk magunkat. Számkivetettnek érezzük magunkat, mert nem bulizunk minden nap a legkirályabb arcokkal. A legrosszabb a társkeresési mánia, ahol az illető abba őrül bele, hogy szerinte senkinek sem kell. (Holott csak túl magasra teszi a mércét. Ne kapaszkodjunk dédelgetett álmokba, mert a valóság csúnyán arcon fog csapni.) 
Engem viszont mindenképpen ráébresztett, ez a bizonyos beszélgetés, hogy valami nagyot akarok alkotni. Már eddig is tudtam, de az utóbbi évben ez a vágy elhalványult. Az életem puszta létezéssé silányult, s mostanában kezd csak visszatérni belém az élet. "HAHÓ, NEKED ITT KÜLDETÉSED VAN", mondja a belső hang. Igaza van, igenis többet akarok érni, mint egy kutya, ha már feldobtam a bakancsot. Nem szeretnék egy névtelen sírban porladni addig, amíg ki nem ásnak egy új templom, vagy lakótelep kedvéért. 

Jó lenne olyasvalamit létrehozni, aminek értelme van, haszna és emlékezetes.

Gondolkodjatok el ti is ezen, ha van rá 5 percetek ebben a rohanó világban.

A szabadság...

2014. november 21., péntek



A drága egyetlen és utánozhatatlan Kiss Csaba inspirálta ezt a bejegyzést egy facebook poszttal, ami a szabadságról szólt, csak éppen túl realista és egyszerű képet festve arról. A bejegyzés alatt az is kiderült, hogy számára a szabadság mintaképe vagyok, vagy valami hasonló... 

Nos, lássuk, miért nincs igazad, Csabi^^ Röviden, tömören a Marionett blogban!

A szabadság a szabadság értelmében, a mai világban képtelen megvalósulni, méghozzá azért, mert a környezetünk már nem alkalmas arra, hogy szabadok lehessünk, és mi sem vagyunk alkalmasak arra, hogy szabadon élhessünk. 


Hogy ki volt igazán szabad? Buddha szabad volt, aki fogta magát, hátrahagyta a jómódot, és belevetette magát a koldus életbe? Buddha elvárásai csupán a teli gyomor és a kipihentség voltak. Megelégedett vele, hogy tengődött, majd evett valamit és kialudta magát. Bizonyos szempontból ő sem volt tehát teljes mértékig szabad, hiszen kötelezően ennie és aludnia kellett, volt két dolog, amit muszáj volt tennie azért, hogy élhessen. Emberi léte korlátozta őt is. De végtére is ne okoskodjunk, amennyire csak lehetett Buddha szabad volt. A lelkét nem kötötte család, érzelmek, nem kötődött tárgyakhoz, otthonához. Vándorolt, tapasztalatokat gyűjtött, és nem azért mert kell. Akart.

A mai világban, ha kimennénk egy hátizsákra való pogácsával, valószínűleg estére meghalnánk. Nem, nem éhhalál. Elcsapna egy kamion, vagy egy ámokfutó lada sofőr, megkéselne egy drogos, vagy belehalnál, hogy nem frissítetted a facebook státuszod. 

Hogy miért nem vagyunk szabadok? Mert egy hálóba ragadtunk... ránk tapadt, körénk tekeredett. A világháló ez. Nélküle élni már nem lehet. Itt tartjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, barátainkkal, rokonainkkal, és idegenekkel ismerkedünk meg a segítségével. Zenét, filmet, játékot nyerünk innen és annyi meg annyi információt! Rosszat és jót, minőségit és szemétre valót. Átfolyik az agyunkon szűretlenül, válogatás nélkül és függetlenül attól, hogy hasznos-e vagy szemét, az egyik oldalon be a másikon ki. 

Nem tudunk már elszakadni a civilizációtól, és a szabadság lényegében a civilizációtól való elszakadás. Visszatérni az egészséges valóságba, felvenni a természet ritmusát. Letenni a telefont, a laptopot. Pihentetni a wifit. Magunkkal foglalkozni, magunkba nézni. Visszatérni a kezdeti állapotba, beton és fémek nélkül. Minden nélkül, ami a mai világ alappilléreit jelenti. 

Ez a test szabadsága ezen földi létünk során, s a léleké a halál.

Hogy hogy definiálnám magamat mindezután? Boldog, Szerencsés. Boldog, mert velem csak jó dolgok történnek, és szerencsés, mert így látom.

Életünk lapjai... az x-faktorral. Ne.

2014. november 15., szombat


Jonatán nevű fiú kapcsán felmerült bennem a gyanú, hogy a szülei netalán alma rajongók lehetnek. Fel is hoztam példának Mercedesz nevű ismerősünket, kinek szülei sajnálatos módon súlyosan Mercedes rajongók, majd apa rajongására utalva hozzátettem; 

- Még jó, hogy anya nem szereti a Gyűrűk urát. Akkor engem meg Frodonak neveztek volna el. 

- Hát igen, akkoriban felmerült ez is - mondta anya, tekintetét a plafonra szegezve, mókus vigyorral várta a reakciót. 
- Engem meg Samunak, mi? - zárta le a húgom, eme humoros beszélgetést, melyet a ma kieső X-faktoros fiú indított el, pusztítóan megszégyenítő nevével. Csak gratulálni tudok a szülőknek. Szép volt! 


Mellesleg soha többet nem nézek meg egyetlen részt ebből az oltári ratyi műsorból, mert szőr nő a hátamra tőle, hogy aztán felállhasson. 

A mai vendégelőadó pedig kifejezetten tetszetős. Hármasban a magánnyal és a kutyával... Talán érdemesebb lett volna kimosni azt a kádat, nem igaz Zsófika?
Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.