Digitális napló mánia

2011. szeptember 30., péntek


Imádom a naplókat, és most pont aktuális a téma. Tegnap letöltöttem néhány Digitális Naplót.
Tudom, hogy nincs már annyi időm, hogy minden naplómba írjak, és még a blogok is mellette. Most meg minek már a Digitális napló is?

Mindenkinek van egy kényszeres gyűjtögetési, vagy imádási hajlama. Azt hiszem én így vagyok a naplókkal. Van, amibe még nem is írtam. Vannak füzetek, kicsik nagyok. Spirál, és nem spirál. 
Bőrkötésű, naptár forma. Van gerinces, fényes fedelű. Kemény fedelű, és puha. Csíkos, kockás és sima. 
Különféle színű lapokkal, és mintákkal az oldalakon, és olyan is van, amit egy barátnőmmel cseréltem, mert olyan régi sárgás lapjai vannak, és nekem olyan kellett. Van lakatos
Van páva mintás, macis, színes, madaras, macskás, és olyan, amire mindenfélét ragasztottam. Kék csíkos és számos borítóval. Sőt, régen volt néhány olyan is, amit kedvenc mesefiguráim, film szereplőim nevén írtam. (amikor kicsi voltam)
Van itt minden, legtöbb üres. Néhány félig van, vagy csak néhány oldal belőle. 

Valami beteges. Aztán amint lett netem egyből rákaptam a blogolásra. Minden blogszolgáltatónál volt blogom. Egy bejegyzés erejéig. Hogy kipróbáljam. Volt amelyik jobban tetszett, és azoknál többet is írtam bele. 

Most tegnap pedig kitaláltam, hogy a gépemre is kell napló. Rá is kerestem, és nagyon jó programokat találtam. 
Tegnap hármat találtam ami jobb volt. 

-3 IDailyDiary- 


Nem túl szép, de érthető a kezelője. Minden indításkor jelszót kér, így a családunk nem tudja elolvasni a titkainkat. 



-2 myDiary- 


Indításkor egy olyan belépő felület jelenik meg, mint az msn-nél. Vagy valami hasonló. Csak ugye nincs kép és cím. 
A jelszót akkor hozza létre, mikor először be akarunk lépni. Megjelenik a belépő. Beírjuk a választott jelszót, és onnantól azzal kell belépnünk. A felület kicsi. A felső részen van egy naptár. Az alsóba írunk. Dátumozni is lehet. Viszont nem lehet kiválasztani a színt, és a méretet. Azt hiszem talán a betűtípust lehet csak formázni mást nem. De nekem nagyon tetszik.:D 


-1 Efficient Lady's Organizer- 


Szép skinek közül lehet választani. Be lehet állítani, hogy kérjen jelszót vagy ne. Kapcsolatokat, eseményeket és teendőket is lehet benne tárolni. 
Természetesen naplót írni is. Ez nem igazán naplóíró, inkább egy szervező program. Ebben a változatban női (a skinek miatt), de létezik férfi változat, és abban nincs csajos skin. A teljes változat fizetős, de le lehet tölteni ingyen is, kevés korlátozással. 



Na, ennyit mára a naplókról. :D 

Kínok kínja... sztori a bűzről

2011. szeptember 22., csütörtök



Ma nem akartam az iskoláról írni, de nem tarthatom vissza ezt. Valakinek el kell mondanom. Mivel mindenki másnak elmondtam, akinek lehetett, de még mindig zavar... 

Reggel bemegyek, és ugye az, aki ott mellettem ül nem volt ott. Erre egy másikat ültettek a helyére. 
Azt, akit senki nem bír elviselni. Több okból. Rettenetesen hangosan visít, üvöltözik és buta, mint a föld. Ha ez nem lenne elég, még ronda is, és rettenetesen büdös. Ez egy lány. 

Eleinte, az első szünetig úgy bírtam ki, hogy alig csináltam valamit, és rendezkedést, meg ilyesmit színleltem. Így nem kellett a helyemen maradnom. Az összes rossz tulajdonságát elviseltem volna, de azt a bűzt nem! Azt már nem aranyom! Amúgy is utálom azt a helyet, de mellette lenni egész nap, kínzás!!! 

Szerencsére (bár nem illik, és így ezzel vissza is vonom, hogy szerencse, mert ha beteg valaki az nem szerencse, csak most az enyém) egy másik osztálytársam sem volt bent, és ő elég messze ül attól a helytől. Elöl, biztonságban. Tehát egyből, amint muszáj lett volna csinálnom valamit oda kértem magam, és mivel előre mindig lehet ülni, meg is engedte a tanár. 

Tehát, bár reggel reménytelennek, és szomorúnak tűnt a sorsom nemsokára jóra fordult. Nem kellett hátul magányban ülnöm!!! 

A később adódó probléma is hamar megszűnt. De tényleg büdösebb volt, mint valaha. A körülötte ülőknek egész nap hányingere volt, és én ültem volna legközelebb. Attól féltem így is, hogy az én cuccaim is felveszik a szagot!!! 


Na, de legalább egy kis időre, talán egész hétre előre kerültem, és így jó lesz. :D

A Doctor


Igen, végre nem az unalmas életemről írok, hanem arról, amit szeretek. Ez a DOKTOR! 
Ez egy hosszú történet, és még hosszabb, mivel annak aki nem tudja ki is a Doktor, na annak el kell magyarázni. Ne legyen a földön egyetlen ember sem, aki ilyen tudás nélkül lézeng. 

A Doktor valójában talán nem is létezik. (Talán, mert a bejegyzés címében található a hit szó. Talán, ha van valami amiben hinni akarok az a Doktor, bár buta és elrugaszkodott ötlet, azért nem lenne rossz. Bevallom, ha hinni kezdem, jobb a napom is. A gyerekes álmok mindig szebbé teszik az életet, mint a csili a babot. :D) 
Tehát a Doktor egy angol sorozat főszereplője. Egy olyan földönkívüli, aki külsőre olyan, mint egy ember. Csak 2 szívvel. A Doktornak időgépe van, ami alakváltó. Kinézete a környezethez igazodik, így nem lehet észrevenni. (ezt azért találták ki, mert nem tudtam megeggyezni, hogy milyen legyen az űrhajója) Ezen kívül a Doktor Térben és időben utazik. Az űrhajója viszont mégis mindenhol ugyan úgy van ábrázolva. Annak ellenére, hogy alakváltó. (Ez azért van, mert bár nem született megegyezés, az egyik ötletelő egy nap hazafelé menet meglátott egy 50-es évekből hátramaradt kék rendőrségi telefonfülkét. ) Tehát a legeslegelső részben, amit 1963-ban adtak le, a Doktor megismerte útitársának (akit unokájának nevezett) 2 tanárát, és nekik akarta megmutatni az időutazást. Az őskorban kötöttek ki. Amint kiszáltak a Tardis-ből (Time And Relative Dimension In Space eredetileg, Susan a Doktor "unokája" nevezte el Tardisnak), azonnal észrevette a Doktor, hogy meghibásodott a gépe, és nem vált már alakot. Tehát valójában sosem változtatta meg az alakját a képernyőn. 

Tehát, amit eddig tudni lehet a Doktorról: 

-Időutazó földönkívüli két szívvel. 
-Időgépét Tardisnak nevezi 
-1963-ban kezdődött a sorozat 

A Doktor nem egy orvos. Neki a neve a Doktor! Ettől függetlenül szinte mindenhez ért, minden nyelvet beszél, és távoli galaxisok technológiáját, is ismeri. Persze van, amit még nem látott. Ha ilyesmivel találkozik, meglepetten tanulmányozza, és rájön, hogy kell használni. 

A Doktor tehát az univerzum legzseniálisabb elméje. :D 

Tudni kell róla, hogy a sorozat kezdete óta van vele valaki, akinek megmutatja a tudását, és akit meg kell menteni. A középpontban általában a föld, a föld lakossága vagy az univerzum megmentése áll. Ha nem ilyen nagy dolog, akkor kis településeket, vagy gyerekeket ment meg. Ezen kívül, ha a Doktor meghal regenerálódik. Ez annyit jelent, hogy testet vált, amit nem ő választ ki. Amikor felfedezi az új testet általában vicces dolgokat mond. Mindig megváltozik az öltözködési stílusa és az, hogy milyen kaját szeret. (Ez azért alakult így, mert az 1. Doktort alakító idős színész megbetegedett, és le akart állni, de a nézettség miatt nem hagyhatták abba. Ezért így magyarázták ki a színész váltást) [William Hartnell az Első Doktort alakító színész 23.-án Áprilisban 1975-ben halt meg. 67 éves volt.] 

Itt meg kell említenem a Negyedik Doktort. Mind fontosak, de ő az egyik legnépszerűbb volt. Leghosszabb idejig játszotta a Doktort. Ő Tom Baker. Onnan is ismert még, hogy ő az Angolkák (Little Britain) narrátora. 

A nyolcvanas évek végén leálltak a sorozattal. Az akkori Doktornak nem volt akkora sikere. De később a Nyolcadikként 1996-ban visszatért egy mozifilmmel. Hosszú szünet után 2005-ben a Kilencedikként Christopher Eccleston tűnt fel. Akkora sikere volt, hogy a mai napig sikeresen fut a kultikus sorozat. A Kilencedik Doktor 1 évad azaz 13 rész után regenerálódott. Eccleston azt mondta azért, mert nem tudta tovább válalni. Nem neki való a szerep, és nem tud eléggé azonosulni vele. Vele Billie Piper játszott. Őt azért említem, mert épp 2006-ban ismertem meg a sorotatot, amikor mindenképpen egy példaképet kerestem. Meg is találtam akkor, Rose szerepében 19 évest alakított. Eleinte butácska volt, majd egyre okosabb. A Tizedik Doktor 1. útitársa. 1 közös évad után egy párhuzamos dimenzióban rekedt, és ott kellett folytatnia az átlagos életet a családjával.

Most biztos mindenkit az érdekel, ha a Tardis nevében benne van, hogy a dimenziók között is utazik, akkor miért nem hozta vissza a Doktor. Ez a 70-es években történt. Tom Baker volt a Doktor. A negyedik Doktort száműzték bolygójáról a Gallifrey-ről a földre. A UNIT-nak dolgozott. Eközben kitört az időháború, ahol a Doktor a népét az Időlordokat egy időhurokba zárta a Dalekokkal együtt. Akik az elejétől a legnagyobb ellenségei közé tartoznak. A Dalekok vezetőjét is említenem kell Davrost, aki később is feltűnik, de neki csak a nevét kell ismerni. Ő is az időhurokban ragadt.

Tehát, amint megszűnt az időlordok uralma az idő felett, amint elpusztult az egész bolygó, és az egész faj, megszűnt a dimenzióutazás lehetősége, mert kárt tenne a valóság szövetén, vagy valami ilyesmi. Ezt nem tudom biztosan, úgyhogy nem akarok hülyeséget írni. :D 

Tehát így lehet ez. A Tizedik egyébként David Tennant. 3 évadon át játszotta a Doktort. Talán népszerűbb lett, mint a Negyedik. 

A jelenlegi Doktort Matt Smith játsza. Eleinte nem szerettem, de minnél többet látom, annál jobban szeretem. Ez azért rossz, mert mire tényleg nagyon fogom szeretni, addigra regenerálódik majd, ahogy azt szokta. 
Jelenlegi kísérőit az Amy Pond, és Rory Williams párost épp most szombaton tette ki. Házat és kocsit kaptak tőle. 

Nem tudom mi lesz nélkülük, mert épp most kezdett köréjük épülni a sorozat. Na, egyenlőre ennyi elég a lelkesedésemből. Sok lesz ez így egyszerre és még így sincs benne minden. Sőt nagyon is hiányos. :D 

Akit érdekel a régi részeket is le lehet tölteni, csak nem mindhez lehet feliratot találni. Ami van azt is csak elszórva árván lehet fellelni a Cyber térben. :D

Mai BKV élmények

2011. szeptember 5., hétfő


Na, ma a kevésbé kellemetlen, de annál fárasztóbb napom után végre felszálltam a buszra. Leültem egy helyre, mert hosszú az út. Egy újabb busz volt olyan, aminek az elején egyszemélyes ülések vannak. 

Egy olyanra ültem, amelyik a duplás mögött van. Elém meg egy kisfiú csapat. Olyan 11-12 körüliek. 4-en voltak, és volt velük 2 idősebb. A beszélgetés alapján egy focicsapat 4 tagja, és az edző meg egy másik csávó. 

A kisfiúk olyan kicsik voltak, hogy 2 ült egy helyen, és akik elöttem ültek elkezdtek beszélgetni. Rólam. Ami kellemetlen volt, mert minden szót hallottam. Nem akartam véleményt hallani magamról, ezért oda szóltam, hogy halkabban, mert így hallom. :D 

Erre az egyik elmesélte az egyik idősebbnek, aki meg rám vigyorgott.

Aztán egy néni jött az unokájával. Gondoltam gyorsan felálok, mert milyen már, hogy a néni ott áll. Erre, gyorsan odamondja, hogy csak a kislányt engedjem magam mellé, mert leszállnak. Szóval egyszemélyes helyen ültem egy cuki kislánnyal, aki olyan volt a nagymamájával, mint két tojás. :D

Aztán, amikor a kislányék leszálltak levágódott mellém a helyére egy csávó, amit aztán tényleg nem értettem, mert az TÉNYLEG egy EGYSZEMÉLYES hely volt!!!

Ez most komoly? 


Gyerekkorunk meggyalázása

2011. szeptember 4., vasárnap


Egyre több ócska másolat jelenik meg. Az ötletek hiánya miatt régi jó filmeket remakeelnek. De most nem erről fogok írni. 
A téma hasonló, csak éppen nem a régi jó filmekről, hanem a régi jó rajzfilm sorozatról a Scooby-Doo-ról írnám meg a nem éppen jó véleményemet. 

Ma 11-kor láttam először a kb. 2010-es legújabb sorozatot. Ez a Scooby Doo: Rejtélyek nyomában címre hallgat. 
A szereplők ugyan azok, mint régen 1969-től máig végig. 
Scooby-Doo a falánk kutya, és legjobb a barátja a szintén falánk Norville Rogers, aki egyébként a Shaggy becenevet használja. Magyarul Bozont. Az okos Velma Dinkley, a csapat igazi esze, a csapdákról gondoskodó Fred Jones, vagyis Freddie és a csinos, nem túl okosnak tartott Daphne Blake vagyis Diána. Ha már tényleg semmi ötlete senkinek ő mindig csajos praktikáival menti meg a helyzetet. 
Eredetileg ők mind barátok, és rejtélyes esetek után kutatnak, hogy leleplezzék az igazságot, miszerint szellemek és szörnyek nem léteznek. 
Ez minden részben sikerül is nekik. Azt hiszem egy rész kivéve a Scooby-Doo a zombik szigetén 1998-as mozifilmben kiderült, hogy tényleg zombik és macskaszörnyek vannak a szigeten. (A többi mozifilmből azt hiszem csak 2-t láttam.) 

Az a kis valami, amit ma láttam az meg... Kicsit változtattak a szereplők kinézetén. Mármint látszik, hogy nem az rajzolta, aki eddig. Vagy nem is tudom. Ez még nem is lenne baj, ha nem tettek volna bele egy újabb szálat, hogy bonyolítsák az elvileg már amúgy is bonyolult történetet. A hangulata nem lett volna rossz, és az ötlet is olyan volt, mint a régi, csak kicsit pörgősebb talán, és más alapokra is épül. Ez nem lenne baj. Egyszer mindent meg kell újtani, mert unalmassá válhat. Már régebbi újításokban is volt olyasmi, mint a élő szereplős filmben például, hogy Diána kicsit úgy viselkedik, mintha titokban tetszene neki Fred, de nem volt fontos. Talán nem is direkt volt úgy. 
A 2010-es legújabb sorozatban viszont direkt arra építenek, hogy Diána és Vilma is nem kicsit feltűnően rámásznak a fiúkra, és már nem is nagyon törődnek a rejtéllyel. Ami idegesítő, mert az lenne a lényeg. 
Különben is, szerintem a gyerekeknek semmi szükségük az ilyen butításra. Bár, elképzelhető, hogy csak így akarják megmutatni, a gyerekeknek, hogy működik a biológia.. Vagyis, hogy kellene működnie.

A Bozont és Scooby-s sorozat meg egyszerűen olyan bénán van megrajzolva, hogy 5 perc után már nem volt kedvem tovább nézni, úgyhogy arról sincs még véleményem. :D

Ez azért kapott egy teljes bejegyzést, mert ez az egyike azoknak a rajzfilmeknek, amin "felnőttem". Meg mert jó és kész!


Amiért a hatvanas évek a legjobb évtized

2011. szeptember 2., péntek


Ma ugye sétáltunk ott az erdőben és a fák feliratait nézegettem. Volt 1980 és a 90es. Egyszercsak egy 1965-ös mellett mentem el, és vissza is rohantam egyből, hogy lefényképezzem. A tanár csodálozva nézett rám, ezért megosztottam vele, hogy ez az egyik legjobb év. Megkérdezte, hogy miért; Nem válaszoltam.Több okból.
#1; nem jutott volna elég dolog hirtelen eszembe, hogy ledaráljam, mint a Doktor.
#2; út közben voltunk, és tök kényelmetlen volt a helyzet. Így is mindig okoskodok...
És egyébként is úúúgy szeretem, mikor nem tudják, hogy mit miért mondok. :D

1965 két legfontosabb eseménye:

-II. Erzsébet brit királynő kitüntette a Beatlest
-Megalakult a Pink Floyd

Ezen kívül két kedvenc filmem is készült 1960-ban.
-Psycho
-Szemek arc nélkül

Emellett sok sok más dolog is történt még:

-Jurij Gagarin a legkörön kívülre került.
-Létrehozták az internet elődjét, ami egy hatalmas dolog. Hiszen sehol nem lenne ez a blog, és a többi sem. Sem e-mail, sem semmi itt, ha ezt el nem kezdik.
-Az első ember a holdon
-Az első nő az űrben

Nem elhanyagolható a divat sem... 





(Egyszer csinálok erről egy kidolgozott cikket...)

Kirándulás


Mivel nincs meg az órarend, ma elmentünk és kirándultunk valami hegyes helyen vagy hol. Még jól is éreztem volna magam, fák voltak, természet, és nem főtt meg a fejünk. Elvileg nem is lettünk kullancsosak, és nem kellett egész nap az uncsi iskolában oszlani. Jó volt a levegő, és gyönyörű a kilátás. 

Tehát jó is lett volna, ha a felfelé sétálás közben nem kellett volna minden 5. méteren megállni valaki problémázása, vagy lemaradása miatt. Szerencsére jó volt a fák között mászkálni így ez sem volt baj. :D 

Csak két lökött lúzer osztálytársunk folytonos hisztije, és égő, közönséges viselkedése miatt éreztem egy kicsit kellemtlenül magam. Ha ők is ott vannak, mindig megszégyenülünk. 


Úgyhogy kb. ennyi is ez a nap. Szar. 























Első nap

2011. szeptember 1., csütörtök


Utálatos, mikor valamiből az első van. Főleg, ha az első első. De ez a mai már egy negyedik első volt. 
Persze az utolsót, valaminek a végét is utálom, és ez az első egyben az utolsó elsője is. 
Az utolsó évem ebben a buta iskolában. A legnehezebb. 

Már évek óta erre várok, de most, hogy elkezdődött, rájöttem, hogy ez nem éppem az aminek elképzeltem. 
Ki gondolta, hogy ennyit kell majd tanulni, és az a sok hülye duma szép ruháról táncról, meg valami lökött szalagról. 
Nem fogok táncolni. Azt el is felejthetik, és nem fogok ilyen fölösleges dolgokra költeni, amikor így is annyi, de annyi vágyamról kell lemondanom azért, mert nem születtem piszkosul gazdagnak. 

Szóval azt már nem! És nem fogok egy idióta izé miatt hülyét csinálni magamból egy "ruciban". 
Nem vagyok az a fiús fajta, szeretem a csajos ruhákat. Nem azért van ez. Csak... Olyan hülyeség. 

Aztán megtudtam, hogy ki lesz az angol tanár. Na, abból se leszek okosabb. 

Holnap meg kirándulunk egyet. Még azt sem tudom, hogy mit vegyek fel, de jobb vagyok, mint máskor. Nem veszek magassarkút. Ezt előre tudom. 

Tuti elkések, ahogy mindig... 

Alig várom, hogy a hülye év végére érjünk, és abbahagyhassam ezt a hülyeséget. 

Utálom már ezt az iskolát, és a benne eltöltött napok a legrosszabbak eddigi életemben. Csak legyen végre vége. 
Ha ezt szavakba lehetne önteni, mindenki lelki sérülté válna, amint kifejteném, de olyan szörnyű, hogy nem lehet. Ez mindenki szerencséje. :D 

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.