Évadzáró | 2020

2021. január 16., szombat


  Nehéz szívvel búcsúztatom a 2020-as évet. Szinte el sem kezdődött és máris vége. Tavaly még egy tanfolyamra is beiratkoztam, hogy hogyan építsünk sikeres vállalkozást, és minden eszközzel arra készültem, hogy az év igazán sikeres legyen. 2 tanfolyamra is beiratkoztam, de valójában nem is volt kedvem befejezni, helyette inkább a kerttel foglalkoztam. Paradicsomokat, paprikát, epret neveltem, és a virágaimat. Az év elejét egy vidám kirándulással kezdtük a Montacute házban. Ahol életemben először utaztunk így télen. Különleges élmény volt. Olyasmit láttunk, amit a többi évszakban nem lehet. 


  Azután hamar érkezett a járvány híre, februárban még maszk nélkül mentünk Londonba koncertre. Akkor már ott is volt fertőzött, de nem vették komolyan. Emlékszem, hogy akkor én már sejtettem, hogy ez kicsit nagyobb dobás lesz, eleinte még kicsit féltem is, hogy mi lesz ha ott megfertőződünk, de természetesen vállaltuk a kockázatot a BabyMetal koncertjéért. Márciusra már állt a bál. A munkahelyünk visszont semmiféle lépéseket nem tett. Eleinte aggódtam, hogy ott elkaphatjuk. Máshova nem mentünk csak bevásárolni. Egyre kevesebb dolgot kellett vennünk, mert már februárban kipróbáltam a HelloFresht és márciusra a Goustot is. Végülis azóta is a Goustoval vagyunk. Így sokkal könnyebb minden nap friss ételt tenni az asztalra és csak hetente egyszer gondolkodni egy pár percet azon, hogy mit is főzzek.


  Áprilisra önkéntes karanténba vonultam, és a munkahelyemre izolációs igazolást küldtem be. Március 26.-tól Április 26.-ig éltem a világomat. Figyeltem a tavaszt, az első virágok nyílását, ahogy a jácintok elöntötték az udvart édes illatukkal. Aztán fokozatosan, virágról virágra kivirult a cseresznyefám is, eprek, rózsák, dáliák sorban. A tavunkban ebihalak keltek ki, és annyira sokan lettek, hogy elvittük őket a közeli tóba. Persze nem mindet. Húsvétkor sonkát és fantaszeletet sütöttem. Nagy ünneplést nem rendeztünk, de azért nem feletkeztünk el róla. Elkezdtem a Daily life Vlogomat.


  A május, június, július egyformán telt. Visszamentem dolgozni. Addigra járványügyi szabályozás lépett érvénybe. Védelmet nem nyújtó keztyűt kezdtünk hordani, hogy mindenki védettnek érezze magát. Telerajzolták csíkokkal az útvonalainkat és a sorakozó helyeinket, hogy betartsuk a két méter távolságot. Sajnos a mai napig nem mindenki veszi komolyan, pedig egy munkahelyen egyébként is mindenkinek jól áll a távolság. Próbáltam szabadságot kérni, hogy haza tudjak utazni a családomhoz, de már túl sok embernek volt szabadsága mindhárom hónapra, és augusztusra is. Így ezidő alatt dolgoztunk, otthon voltunk és az egyetlen szórakozásomat a kis kertünk okozta nekem, és természetesen a közeli tó. 


  Augusztus végére ismét Torquay városába látogattunk. A szülinapomat cseréltük el, így hosszú hétvégét tudtunk tölteni ebben az aranyos kis városban. Nagyon megszerettem, és mind a három nap nap csodálatos volt. 


  Szeptember elejére sikerült szabadságot kivennünk, hogy haza tudjunk jönni. Akkor törölték a járatunkat, így feladtuk. Nem akartunk itt ragadni. Aztán átgondoltuk a kockázatot, amit a mamának jelentene az, ha ide jönnénk. Ráadásul K-nak itt kellett volna eltöltenie a szabadságát, pedig neki is van családja. Helyette a szülinapjára tortát kapott, és fára mászós túrán vettünk részt. Aznap megéreztem, hogy igazán ősz lett. A szabadság alatt megvettem a Sims 4-et. Egészen sokat fejlődött a játék a második óta, mióta legutóbb játszottam vele. 


  Október végére is kivettünk egy egy hetes szabadságot, 5 napra szintén nem utaztunk el, helyette inkább halloweent ünnepeltünk. Sok horror filmmel, tökfaragással, tökpitével. Vettem egy rajztáblát, és remélem hogy 2021-ben tudok is majd valamit alkotni vele. 


  December második hetétől kivettük a maradék szabadságunkat. Mindenképpen haza akartam jönni, de előtte egy hetet a házban kellett tölteni, mert nem volt korábbi járat. Ez a hét karácsonyi készülődésekkel, koszorú díszítéssel, fa vásárlással telt. A repülőút simán zajlott. Igaz, Magyarországon akadtak bonyodalmak, de semmi komoly. A következő hat napban a karácsonyra készültünk, főztem, sütöttem kicsit segítettem a takarításban, fát állítottunk. Kihasználtam a lehetőséget amit arra kaptam, hogy a családommal töltsem, és 2020-ban ez az utazás volt a legjobb döntésem. 


Aztán itthon ragadtam egész januárra. 



When One Day I Will Sleep (2019)

2021. január 15., péntek



  Ma egy érdekes sorozatot néztem meg, amit már napok óta kerülgetek. Nem voltam biztos benne, hogy a megfelelő időszakot választottam, de kíváncsi lettem. 

  A leírás szerint Morino Hotaru évek óta szerelmes osztálytársába, de soha nem volt bátorsága bevallani. Egy iskolai kiránduláson azonban busz balesetet szenvednek, ő a szobájában ébred arcában egy idegen férfival. A lány el akarja zavarni a férfit, aki nem hajlandó elmenni és Kuroként (黒 fekete) mutatkozik be, és azt állítja ő a kaszás Hotaru pedig halott.


  Mintha a halálhíre nem lenne elég sokkoló számára, Kuro elmagyarázza neki, hogy 49 napja van hogy megoldja 3 befejezetlen ügyét, ami a földhöz kapcsolja. Ha nem sikerül megoldani őket, nem léphet tovább, röghözkötött lélekként fog kóborolni a földön egy örökkévalóságig. A baj csak az, hogy Hotaru már egy hónapja alszik, így mindössze 19 napja maradt. 


  A sorozat egy regényből készült, 6 részes, részenként nagyjából 25 perces. 


  Együltőhelyemben néztem meg a sorozatot. A történet lebilincselő, a színészek játéka szenvedélyes. A legjobban az tetszett, hogy egy kicsit több volt, mint amire számítottam a leírás alapján de mégsem jöttem rá túl korán, hogy mennyivel. Most nagyon szeretnék spoilerezni, de úgy érzem, ez nem az a sorozat amivel kapcsolatban ez megengedett lenne. Ez valami olyami, amit mindenkinek úgy kell végig néznie, hogy nem tudja meg előre a végét. 


Egy kis spoilert engedjetek meg, aminek nincs köze a végkifejlethez. 


[Spoiler]

  Hotaru találkozik egy szellemmel, aki 20 éve halt meg. A lány történetét a barátnőjétől hallotta korábban, így ő tudta, mi az ami röghöz köti a lelkét. Azt hitte alkalma lehet segíteni a szellemnek, de neki már túl késő volt. Az egyetlen dolog, ami zavar hogy a személy, aki miatt a lány szelleme a földön ragadt, nem szerzett tudomást erről. Illetve, hogy az ő ügyét nem lehetett megoldani. 


[Spoiler


  A történet egy olyan helyzetet állít elénk, amtől akaratlanul is olyan üres érzésem támadt. Egy imádnivaló történettel kezdünk ahol a lány és a fiú között alakul valami. Aztán egy buszbaleset vágja ketté a történetet, akár egy suspense. Pedig nem váratlan, hogy valakinek baja esik, hiszen olvastuk a leírást. Mégis űrt éreztem, hogy nem inkább az folytatódott. Mintha velem történt volna és nem akarnám elfogadni. Közben pedig imádtam a kaszást. Maga a szellemvilág szabályainak a megformálása is pont bele illet az elképzeléseimbe, így sokkal könyebb volt beleélni magam.


Nagyon nagyon jó sorozat, azoknak ajánlom akik nem félnek sírni!

 



Hey Sensei, Don't You Know? (2019)

 


  A mai választásom egy tipikus esete annak, amikor elolvasom a sztorit, megnézem a színészt, megtetszik, nem nézem meg előre, hogy hány részes csak élvezem. Vagy mégsem? Nagyon ritka, hogy végül mégsem tetszik a sorozat, amit megnéztem.. de itt elég hamar jött a vége, amikor még reménykedtem.


  Hirtelen lepontoztam egy kicsit a Vikin, mert nem egészen értettem a lényeget. Mármint, Riichi az a tipikus cukifiú, aki miatt megnézünk egy rossz sorozatot is, de ezen kívül semmit nem láttam a sorozatban. A lánynál volt egy kis jellemfejlődés, de a fiú karaktere nem tartalmazott semmit egy kis édes pincsin kívül, aki nagyon kűzd a kapcsolatért. Eredetileg a sorozat lényege az lett volna, hogy két nagyon elfoglalt ember egymásba szeret és kitartanak egymás mellett akkor is, ha kevés az idejük és alig tudnak találkozni. A valóságban viszont arról szólt, hogy a fiúnak megtetszett hogy a lány is olyan szorgos mint ő, és hirtelen 5 órákat tudott várni a lány háza előtt, mint egy munkanélküli. Közben a lány semmi érdeklődést nem mutat, és erre a viselkedésre ráfogjuk, hogy félénk. Közben a fiú ruhát vesz neki, megcsinálja a haját sminkjét. Szép lányt farag belőle magának. Ok nélkül szeretik egymást, mert nincs is idejük együtt, amit arra fordíthatnának, hogy megismerjék egymást. A sorozat már azonnal ott kezdődik, hogy a fiú azonnal együtt akar vele lenni miután egyszer bement hozzájuk fordászhoz. Szóval a megismerkedésük jelenete után azonnal egy hónapja együtt vannak de még egy puszi sem volt köztük. Ami azért kicsit furcsa.  

  Aztán remény dereng! Végre valaki felteszi a kérdést, hogy mi az amit szeret egymásban a két karakter. De végül erre sem kapunk kielégítő választ. Joggal azt képzeljük, hogy akkor majd később még szóba kerül.. Már éppen elkezdődne egy kis izgalom, amikor a lány meglátja Riichit egy másik lánnyal! de ezt is hamar tisztázzák. szinte azonnal. Riichi is egy mondat erejéig féltékenykedik, és ennyi.


  Aztán még várnánk, hogy mi lehet még, mi lesz a sztori, hiszen az elején járunk, de véget is ér. Az sem derül ki, hogy Riichi miért mesélője a sztorinak és miért mondja el minden rész végén a sorozat címét.


Nagyon elégedetlen vagyok!Pun pun  




You’re My Pet - Kimi Wa Petto (2017)

2021. január 13., szerda

 


  Nem is igazán tudom, hogy hol kellene kezdenem, és a vége felé valószínűleg spoilerezni is fogok. A cím és a sztori alapján ez egy igencsak beteg történetnek ígérkezett. Már vagy 3 hete nem néztem japán sorozatot és az alap amerikai vígjáték sorozatokkal szórakoztattam magam, amennyire tudtam a jelen helyzetemben (talán lesz a helyzetemről bejegyzés. Vagy nem.)


  Nyilván egy Két pasi meg egy kicsi (mi ez a cím...) vagy Jóbarátok után fura lehet sztorinak... De a történet arról szól, hogy egy lánynak munkahelyi problémái adódnak... részegen megy haza, talál egy hajléktalan fiút egy karton dobozban, és  hajlandó befogadni, amennyiben kisállatként kezelheti. 


  Először arról szerettem volna írni, hogy habár abszurdnak tűnik a cím, és sejtet valamiféle olyan háttérszálat ami miatt akár még aberrált is lehetne. DE NEM AZ. Sőt, megnézve a történet valóságosabbnak hatott, mint mondjuk egy alkesz negyvenes, aki huszonéves lányokat hajt. 


A fiú beleegyezik a dologba, hiszen nincs hova mennie, és a családja nem támogatja az álmát. Azzal, hogy kisállatként él ennél az idegen nőnél, aki 10 évvel idősebb nála; 


dobogás  nem kell lakbért fizetnie

dobogás minden nap finom étel kerül az asztalra

dobogás korlátozások nélkül mehet próbákra, táborokba, fellépésekre

dobogás mindenféle testi kötelezettség nélkül.


  A fiú élvezi a kiskutya szerepét, ugyanis hazatérve babuzsgatást, hajmosást, finom ételt kap. Sosem vesznek össze, hiszen Momo kiskutya jellegű fiúként viselkedik. Hallgat a Momo névre, amit az új gazdájától kap a megismerkedésük másnapján. Mindig örül a gazdájának. Ápolja, amikor beteg, cserébe a sok jóért, amit ő is kap. Pedig a lány nem várja ezt el. Azért teszi, mert lassanként megkedvelik egymás társaságát. 


  A nő tipikus 30 éves, aki férjre vadászik. (A színésznő nekem nem tetszik. Nagyon ájuldoznak tőle, de nem is igazán a kinézete miatt, hanem a rideg stílusa megnyerő a munkatársai számára.) Lehetőleg magas képzettséggel, magas fizetéssel, jó munkahellyel. A környezetében élő nőkkel ellentétben, ő nem szeretne kilépni a munkahelyéről akkor sem, ha megházasodik. Elég nehéz viszont úgy megházasodni, ha az embernek egy 20 éves fiú a háziállata (Aki mellesleg nagyon cuki, Ez a színész kifejezetten tökéletes volt erre a szerepre, és amúgy is nagyon aranyos). Ismerkedés/ találkozgatás közben, így néha hazugságba kell bonyolódnia arról, hogy kutyája van, vagy pl hol a kutya, ha valaki mégis átmegy. Miközben Sumire-chan találkozik az első szerelmével, és kiderül hogy a férfi még most is szereti.  (Jó színész választás. Bárki elolvadna, ha összefutna Hasumival, A színész választás és a karaktere is tökéletes). Ráadásul minden feltételnek meg is felel! A kutya fiú kényelmesen berendezkedik a lakásban, és megkedveli a nőt. Látja a jó és a rossz oldalát is, látja gyengének és elesettnek, ahogy senki más. Előtte nem félénk. 


  A bonyodalmat így nem a kettejük kapcsolatának alakulása adja, hanem az hogy Sumire végül belemegy-e a házasságba a másik férfival, hogy hogyan érez Momo, és hogy Sumire csak akkor veszi észre hogy mennyire fontos neki a fiú, amikor már eltűnik. Aztán az ember ott találja magát, hogy nem is tudja drukkol-e a kapcsolatnak kutya és gazdája között, vagy inkább Hasuminak drukkolunk-e az első szerelemnek. Hiszen ki tudna elsőre nemet mondani, ha visszatérne az első szerelme, akivel ő rontott el mindent? 


  Egy vidám, de érzelmes kis boldogság bombával állunk szemben. A végkifejlet nagyon tetszik, habár ha én lettem volna a lány, biztos kissé hamarabb lyukadtunk volna ki ott ahol ők. (Nem vontatott a vége, hanem ugrunk az időben.)


  Két sorozattal tudnám hirtelen összehasonlítani. Mindkettő későbbi, mint ez. Az egyik a kölcsönre vett fiú esete. Náluk ugyanez a fajta kapcsolat alakult ki a fiú tartozása miatt a lány felé. A szeretet is megvolt, és a végéig nem lehetett tudni, hogy a lány melyikkel házasodik össze, végül nyilván a sikeres/ gazdag lett a férje, ő pedig megkapta az élettől, amit akart. Háziasszony lett. Ott a fiú nem volt tehetséges igazán semmiben. A kapcsolatuk is más volt, hiszen a lány az összes rejtett agresszióját a fiún vezette le, ennek ellenére megkedvelték egymást. Itt a fiú tehetséges táncosként sikert ért el, és visszatért a lányhoz, hogy férfiként is megkérhesse a kezét. Érdekes dolog az, ahogy a szerelem mindent elsöpör, csak a pénz hiányát nem, mégis azt gondolom hogy ezek a történetek így voltak jól. Senki sem szeretne egy hercegnőből hamupipőke típusú történetet látni. 


  A másik sorozat ami eszembe jutott, az a koreai macska fiú, aki macskaként is elég jó volt a képregényrajzolónak, hogy beleszeressen. Érdekes, ahogy ebben a történetben egy embert kutyának kezelnek,  a másikban pedig egy macskát emberként. 


  Mindenesetre, én azért szeretem ezeket a sorozatokat, mert itt a szerelem nem egy nyálas undorító góc, amit próbálnak lenyeletni velünk. Fontos az is, hogy a szerelmet nem keverik össze a szenvedéllyel. Momo és Sumire is békésen, barátságosan és testiség nélkül élnek egymás mellett és fontos lelki támaszai egymásnak. Habár a fiú egy-egy alkalommal átlépi a határt, ahogy előre haladunk az időben. Ezekben a sorozatokban nem az a cél, hogy a főhősszerelmesünket valami picsa próbálja elszeretni ármánykodással. Habár található benne néha ilyen szál is. Ahogy ebben is volt. De itt az ármánykodás hamar szerelemmé, majd házassággá és gyerekké alakult. A szerelem, a barátság, és az emberség egészen más értelmet nyer minden nép számára, és nekem úgy tűnik a japánok által van igazán helyesen ábrázolva számomra. Tetszik, ahogy a karakterek nem oszlanak jó és rossz csoportokra, hanem mindenkinek van egy célja, vágya és ennek megfelelően cselekszenek helyesen akkor is, ha ez a másik fél számára nem olyan jó. Sokkal emberibb a történet, ha mindkét oldal motorja meg van világítva. 


Végezetül csak azt sajnálom, hogy hiába szerettek egymásba, a közös életük az életmódjuk miatt mégis kilátástalannak tűnik, és nincs is jövőbe tekintés. Valahogy én borúsan látom a sorsukat, gondolom japánban máshogy látják ezt. Bárcsak az orrunkra kötötték volna, hogy hogyan! 

Nekem tényleg az első sorozat volt, ahol fejtörést okozott, hogy a nő helyében melyiket választanám. Fejben listát is írtam a pro és kontrákról.Persze aztán hamar álláspontot foglaltam. Csak ajánlani tudom!




Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.