A jó horror Japánból érkezik!

By 12:46 du. , , , ,


Ezúton szeretnék tájékoztatni minden kedves olvasót, aki még nem tudja, hogy az igazán jó horror (nem képre minőségére vagy vér mennyiségére gondolva), Japánból jön.
(Nem azt mondom, hogy csak a japán film a jó, de tagadhatatlanul a legjobb horror)

Vegyük példának a reinkarnációt. Eredeti címe Rinne, 2005-ös. Bár semmi rémisztő nincs benne, azért én jól beszartam tőle, pedig nem szoktam félni ilyesmitől. A történet jó. A szereplők viselkedése, kinézete hétköznapi. Nem rohangálnak benne hisztis modellek. Nincsenek buta szőke libák. Felfújt, agyonműtött műnők, Barbik és Kenek. Csak a valóság, szellemekkel, és múlttal megfűszerezve... 

Ugyan ez vonatkozik a Ringu című filmre. Igen, ez a kör. Kevesen tudják, de a tévéből kimászó kislány eredetileg Japán, és míg az Amcsi filmet végig röhögtem. A furcsa oda nem illő, erőltetett jelenetek miatt, meg a fő gonosz miatt. Ugyanis az arca irtó ronda, és nem féltem tőle egy pillanatig sem. Ellentétben a Japán filmmel. Ott a lány arcát csak kevés ideig lehet látni az első részben talán nem is. Az eredetit ami egyébként 1998-ban készült míg az amerikai remake 2002-ben.

A filmnek van háttértörténete is. Mert a lány aki gyilkol, nem egy elmebeteg gyilkos volt mielőtt meghalt. Nem egy elmegyógyintézeti eset. Normális lány volt, aki különös képességekkel született, mert az anyja is olyanokat birtokolt. Látta pl a jövőt is. Az anyja egyébként nem fogadta őt örökbe, tényleg az övé volt, de az apja, aki egyébként megölte, és a kútba lökte nem az igazi apja. Sőt... úgy tartják, hogy nem is ember volt az, hanem egy Japán istenség, akinek a vízhez van köze (De ezt nem tudom pontosan, mert nem értek a sinto valláshoz, és szerintem ennek ahhoz van köze). Mivel pont vízbe dobták, ami hiba volt, nyughatatlan szelleme szedi az áldozatokat. Emlékeiből egy filmet készített, és azon keresztül öl vagy valahogy így. A filmet nézve végig pártatlan tud maradni az ember, mert a japánok nem akarják ránk kényszeríteni, hogy Sadako gonosz. Mert ugye a neve Sadako, és nem gonosz. Mert itt te döntöd, el, hogy melyik oldalon állsz. A meggyötört lány oldalán, vagy azokon az ártatlanokon, akik a bosszúját élvezhetik azok helyett, akik megérdemelnék. 

Sajnos a remake nem csak szar, és száraz hangulatú, unalmas film. A jelenetek, amik egyeznek szinte szóról szóra ugyan azok. A különbség, hogy kivették a fontos háttér-információkat, mert az amcsi agy az nem ért ilyesmit. Csak a gyilkolás és a nyomozás az ami még belefér az igazi amerikai fejbe.

Egyébként az eredeti körnek van egy harmadik része is, ami a Ringu 0, bemutatja Sadako életét és, hogy milyen ember volt. Azt is, hogy halt meg. 

Japánban rádió műsor is volt a Körből, képregény és a sok-sok regény. ŐK találták ki!!! Az Ő vallásukra van szabva, csak azt kihagyták a remake-ből. 

Eredeti történet: kezdetek...[ Sadako egy kedves, visszahúzódó lány. Színi társulatba csatlakozik, amikor z főszereplő színész meghal, ő kerül a helyére. Mindenki őt okolja, mert amióta ott van rémálmaik vannak egy kútról, és a házról ahonnan jött. Összefognak ellene, és halálra verik. Ezután holttestét hazaviszik. Nevelő apja elmeséli, eredetileg csak 1 Sadako volt, de az idő során szétváltak, és két Sadako lett. Az egyiket elküldte, hogy másol éljen a másik fejlődését pedig drogokkal lassította. A riporter és néhány színész meg akarja ölni a másik Sadako-t is. Nem szabadott volna hazavinni a hullát. Sadako feltámad, elszökik, és mindenkit leöl az akaraterejével. Nevelőapja pedig őt öli meg. Kútba dobja, és lezárja] 

A fent leírtak az Átok című filmre is vonatkoznak. Mit gondoltatok, miért japán arcú a gyilkos csaj??? A Ju-on azt hiszem 2000-ben készült el. A filmet nem láttam, de biztos, hogy létezik, és az az eredetije az Átoknak. Amúgy az Amerikai átokból is csak egy részt láttam, de majd bepótolom. Erről nem nyilatkozhatok.

Aki ezek után sem érti meg, hogy ezek a filmek Japán filmek remake-jei, az menthetetlen. Nézzetek utána egész nyugodtan. Az igazság az, hogy az Átoknak én is ma néztem utána, bár mindig sejtettem, hogy Japán film eredetileg, de nem érdekelt. Csak azért néztem meg, mert nem szeretem, ha lehúzzák a jó japán filmeket. Főleg, ha a hülye amerikai remake miatt.

Ja, és én még nem hallottam olyanról, hogy a Japánok remake-et csináltak volna egy eredetileg nem Japánból származó filmből, aki tud ilyen filmről az írja meg! Tényleg kíváncsi vagyok, hogy van-e. 


You Might Also Like

0 megjegyzés