Felfordulás a vizsga körül...

2012. április 28., szombat


Rég nem írtam, de ez nem a lustaságomnak köszönhető. 

Hamarosan befejezzük az iskolát, és jön is a vizsga. Mivel engem ez az egész iskola nem igazán érdekelt, és ezt nem is titkoltam, megbuktam minőségbiztosításból. Ha valaki megbukik valamiből, az nem vizsgázhat, csak ha pótvizsgázott és átment. Mivel négy évet jártam ide, és nem akartam ebből legalább kettőt elveszíteni, felmentem az igazgató helyetteshez, lehet kérni a javításra lehetőséget, és én elintéztem ezt mindenkinek, aki bukott volna. Tehát előző este próbáltam tanulni, de még másból is javítanom kellett, így arra írtam dolgozatot. Egész éjszaka próbáltam magam ébren tartani, ez sikeres is volt. Olvasni is sikerült úgy ahogy, de a mondat végére érve már sosem emlékeztem a témájára sem. Szóval bementem aznap, úgy hogy még reggel meg kellett formáznom a dokumentációt, mert a tanár gépén nem word volt hanem libre. Ez azért is rossz, mert ha a dokumentációt nem adjuk le, szintén nem mehetünk a vizsgára és a leadás határideje már igencsak a sarkunkban volt. Az összes apróság, amit nem géppel kellett, előző nap csináltam meg egy javító dolgozat (otthoni) "kidolgozása" után. Aztán erre kiderült, hogy rossz. Visszahoztam és miután elkészült mentem is erre a javítóra. Persze nem tudtam semmit, de ez az alig valamicske éppen csak elég lett ahoz, hogy a jóindulatú tanárom átrudosson évvégén. Ez volt a jóhír fele. Jöjjön a rossz. Leadtam a tanárnak a pandás pendriveon a dokumentációt, megformázva, és painttel rajzoltam bele. Már csak az a rajz eltartott néhány óráig, amíg odapixelezgettem. Felment és kinyomtatta. Majd lejött üvöltözni, hogy ez így használhatatlan. 

Ott lett elegem belőle. Kissé kikeltem magamból, elmondtam neki az iskoláról alkotott, nem túl kedvező véleményemet. Azt is, hogy nevetséges, amit a szövegszerkesztőkkel művelnek, mert a múltkor még libre volt, én reggel direkt a linuxos géppel formáztam meg, erre...

 ki találja ki először? 

Na jó, most lelövöm a poént. A tanáriban, ahol a nyomtató van, worddel nyitja meg a gép. Tehát, ha múltkor elvitte volna pont jónak kellett volna lenni. Pontosan ezért lettem ideges, és ezért magyaráztam el neki az iskola összes rossz tulajdonságát emelt hangerővel, de nem túl hangosan. Tehát nem üvöltöttem azért. Végülis megengedtem magamnak néhány káromkodást és az iskolát olyan jelzőkkel illettem, amiket minden nap használunk, de még mindig botrány. 

Erre a tanár visszavett a flegma stílusából, és felajánlotta, hogy ha megyek, akkor megformázhatom ott. Azonnal elhallgattam, és vele mentem. Ez a hatalmas formázás, ami miatt szerinte használhatatlan volt a munkám 10 perc is alig volt nyomtatással együtt. Ráadásul annyira nem ért hozzá, hogy véletlenül 2 példányt nyomtattunk, mert szerinte tönkrement a nyomtató, az informatikus, meg megnyomott egy gombot rajta és már ment is. Tádááá!!! 

Végül a dokumentációt sikerült leadnom. Ezt annak köszönhetem, hogy akkor sem adtam fel, amikor úgytűnt, hogy sosem lesz kész, és annak hogy akkor is kiálltam az igazamért, amikor úgy állították be, hogy ne legyen nekem olyanom. 

Előtte meg tételeket kellett kidolgozni, ami elég egy uncsi munka, így közben filmeket néztem. 

Ha ez nem lett volna elég, nem csak az iskolában nem volt nyugtom a héten. Ugyanis ablakokat cseréltettünk a házban. A szobám nem volt az enyém, a fürdőszobák is lefoglalva, és a csúcsforgalmú konyhában kellett mindent csinálnom. Persze ez volt a hét legjobb része, mert olyan élet és nyüzsgés lett itt, hogy meg kell bolondulni! Szeretem az ilyesmit. :D és szeretem az embereket, akik csinálják. :D 

Éljen a hosszú hétvége!!! Utána még két nap, aztán ballagás... Pénteken vége lesz ennek az őrültek házának!!! :D 

Alig várom, hogy ez is kiderüljön, hogy engednek -e vizsgázni... és ha igen, akkor a vizsga végét várom.

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.