Last minute karácsonyfa vásárlás, avagy hogyan készíts elő oltári karácsonyt, utolsó pillanatban.

2018. december 27., csütörtök



Ahogy eddig minden angliában töltütt karácsonyom előtt, most is elhatároztam, hogy a mini karácsonyfán kívül nem lesz semmi más, maximum valami kész kaja bedobva a sütőbe, meg egy szál gyertya.

Aztán ahogy közeledik a nagy nap, ráébredek, hogy bolond vagyok...

Tavaly szerencsém volt, mivel a karácsonyt anyáéknál töltöttük, így nem rajtam volt a nyomás, hogy tökéletes legyen. Tavaly előtt pedig egy shared housban határoztam el, hogy még fa sem lesz és akkor 24.-én reggel kerekedtem fel, hogy a mini műfára mégis vegyek díszt, szaloncukrot, meg alapanyagot bejglihez. Idén pedig már hamar kiderült, hogy mi sajnos dolgozunk karácsony első és utolsó napján, így aztán tényleg kitalltam, hogy csak a kis fa, és semmi különleges.

22.-én azonban valami belém hasított, és azonnal intzkednem kellett, 23.-án már azon aggódtunk hogy lesz-e még karácsonyfa. Hiszen itt van aki már november elején feldísziti és nem nagyon van, aki nem. De ugye otthon sem igen lehet már találni szentestét megelőző napon normálisat.

Végül útban az eredeti célpontunk felé, észrevettem egy utcai karácsonyfa árust, és nála vásároltunk, mert szép magas fákat adott elég jó áron. Nem tudom, hogy a késői időpont miatt volt-e olyan árban, de ha nem, akkor itt angliában egészen jók az árai.



Végül karácsonyi terítéket is vettünk, sok-sok égőt. Olyat is, amilyet már régóta szerettem volna és olyat is, ami hasonlít arra ami gyerekkoromban volt a fánkon. Sőt, még szegfűszeges narancsot díszeket is csináltam, pedig olyan nehezen lehetett normális magyar szegfűszeget találni.







Természetesen a bejgli kimaradhatatlan alkatrésze egy igazi karácsony gépezetének. Tavaly előtt még meg sem akartam próbálni, hiszen nem volt benne gyakolatom és azt sem tudtam hogy kell, de anya nem hagyta hogy ne legyen. Látva a kajákat, amiket csinltam rábeszélt, hogy bejgli nélkül nem ünnem az ünnep, és adott egy könnyű receptet. Az volt az első, és ez most a második alkalom, hogy bejglit sütöttem. 






Az őrület tetőpontja az volt, amikor mindent tűvé tettem, hogy végül legyen egy 10 literes edényem, és végül 11 literes lett. A neten utána néztem, hogy melyik boltban találok ilyet, mert még sosem láttam itt a környéken vagy akármilyen boltban ebben a méretben edényt, aztán megnéztem hogy a legközelebbi boltban elérhető-e a termék, és ez volt az utolsó darab, úgyhogy azonnal el is mentünk érte.



Elkészült dekoráció:
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.