Erased - Boku dake ga Inai Machi

2021. augusztus 20., péntek


 

Amiről ma írok, az egy kicsit nagyobb szabású, mint eddig talán bármi, amiről itt írtam. Legalábbis az anime kategóriában. Amikor megláttam a netflixen az angol címét, nem voltam nagyon elájulva. A szövege sem bíztatott, hiszen nem is volt, és csak azért kezdtem el nézni, mert még nem voltam készen arra, hogy összeszedjem a gondolataimat a nemrég másdoszor is megnézett Tokyo Ghoulról. 

 

Valahogy a leírás és a cím alapján nem lehetett kitalálni, hogy jó lesz-e az anime, az késztetett az elkezdésére, hogy valamiért thriller kategóriába rakták. Amit nagyon szeretek, de valahogy még sosem találkoztam thriller kategórás animével és látni akartam, hogyan birkóznak meg a japánok egy ilyen kategórával. 


Nem olvastam véleményezéseket és kritikákat, úgyhogy a magam nevében fogok beszélni. Szerintem ez volt a legjobb anime, amit valaha láttam. Voltak szerethetőek, élvezhetőek, olyanok, aminek felnőttem, és olyan, ami belefonódott az életembe... De olyan még nem volt, ami megadta a filmnézés élményét és azt a keserédes elgondolkodást az élet komoly dolgairól.  Illetve valamilyen szinten mind ilyen, csak máshogy. 


Röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy az anime egy 29 éves fiúról szól, akit gyerekkori traumája miatt elkerül a szerencse. Nem tudja megvalósítani az álmát, mert mangakaként mindig valami hiányzik a műveiből, így végül pizzafutárként él, nincs jóban az anyjával és időnként történik vele egy furcsaság. Valami rajta kívül álló okból vissza tud utazni az időben perceket, amikor a környezetében valami szörnyűség történik, és meg tudja azt akadályozni, ha elég ügyes. Az egyik ilyen hőstett következményeként kórházba kerül, az anyja látogatóba jön hozzá. Megismerhetjük a nem túl rózsás viszonyukat is. 


Valami azonban megragadja az anyja figyelmét, ami után nyomozni is kezd. Ez a felfedezése pontosan akkor történik, mikor a fia időutazáson megy keresztül, és figyelni kezdi a jeleket. Az anya viselkedése arra utal, hogy talán tudhat valamit a fiával történő időugrásokról. Nekem legalábbis elég gyanús volt a viselkedése, de erről a későbbiekben nem esik szó. Legalábbis számomra nem derült ki konkrétan. 


Az anyát aztán leszúrják, mert óvatlanul nem zárja be maga mögött az ajtót a fia lakásán. Azt hiszi, hogy a fia lép be utána a házba, és látszólag kész elmondani neki az aznapi nyomozása eredményét, de mire megfordulna, kést döf a hátába egy relytélyes idegen, és azután kisétál a házból. Hősünk, Satrou is csakhamar betoppan. Figyelmezteti is az anyját a nyitott ajtó láttán, hogy nem otthon van, és csukja be. De amikor a lakásba lép, az anyja vérben tocsogó holttestére bukkan. Sokkos állapotban hozzér a testhez, amitől csupa vér lesza  keze, betoppan a szomszéd asszony is, hogy visszaadjon egy tálat. A gyanúsított azonnal az egyetlen jelenlévő, Satoru lesz, aki sokkos állapotban futásnak ered, és futás közben újra visszakerül az időben, vélhetőleg azért, hogy megmentse az anyját.... De akkor ésszereveszi, hogy esik a hó, hogy 30 centivel alacsonyabb, és hogy még mindig 10 éves!? Hokkaidon van, és az iskolába tart, és azt, hogy 1988-at írnak. Tudja, hogy ez az az év, amikor meggyilkolták az osztálytársait, és azonnal elhatározza hogy megakadályozza a gyilkosságokat még ha a saját életébe kerül is. 


A sztori előrehaladtával megismerhetjük az osztálytársait, barátait. A megölt lányt és fiút is. Azután szemtanui lehetünk annak, ahogy Satoru mindent belead, hogy megmentse őket. Még ha nem is sikerül elsőre. Közben pedig lassanként más szemmel kezdi látni az anyját is. 


Eleinte nem értjük, hogy az életének miért pont erre a fordulópontjára volt képes visszatérni, ám lassan összeáll a kép és így lesz egyre izgalmasabb a történet. 


Amikor az anime készült, a manga még nem volt befejezve, így a végét nekik kellett kitalálni. Készült aztán egy filmsorozat is, amiben Furukawa Yuki játssza Satoru szerepét. Yuki nagyon jó színész, és a film sem volt nagyon rossz, a vége aztán unalmas lett, és nagyon nehéz volt figyelnem. Nem is írok róla külön, mert fölöslegesnek érzem.


A végén aztán maradtak bennem kérdések, amikre nem is kaptam választ. Valahol azt olvastam, hogy terveznek folytatást, de szerintem nem lenne túl sok értelme, hiszen a történet befejeződött, és semmilyen szálat nem hagytak nyitva egy esetleges folytatás számára.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.