Csajos beszéd...

By 2:01 de. ,


Mindig azért voltunk oda, hogy délután legyen az iskola. Legyen időnk felkészülni, és kialudni magunkat. 
Ebben a tanévben kezdtük ugye ezt az iskolát, ahova igen! Délután kell menni. Most aztán felfordult az életünk. :D 

Há, végre nincs több délutáni telenovella!!! Ez a jóhír. Viszont este jövünk haza és utána, már nincs semmire idő. Ami végül is nem baj, mert addig vagy fent, amíg akarsz, hiszen nem kell reggel kelni. Ami azért is jó, mert nem kell beállítani a telefont! Viszont épp nem látom a délutáni fényben úszó szobát, ami azért rossz, mert a kristály akkor szórja tele a szobát szivárvánnyal. 

Az, ami pedig hozzá adhatna egy pontot, de ugyanúgy el is veszi... A kedvencem. 
Egész délelőtt gondolkodhatok rajta, hogy mit veszek fel, csinálhatom a hajam, festhetem a körmöm, átpakolhatok másik táskába, ha kell... 1 percnél több jut a sminkelésre. 

Ez nagyon csajosan és bután hangzik... Nem szoktam túl csajos dolgokat kijelenteni, mert nem fontos. De ez, rájöttem hogy igenis FONTOS!!! 

Bár utálom a drága időmet elpazarolni, és olvasás (és egyéb tevékenység) helyett azon tűnődni, hogy mit veszek fel... Ez az én határvonalam. Ezt el kell magyaráznom. 

Vannak azok az emberek, akiket jelöljünk feketével. Ők azok, akik túl csajosak. Csajos alatt azt értem, hogy ők túl sokat foglalkoznak a külsejükkel és másra nem jut idejük. A másik csoport legyen zöld. Ők azok akik fiúsak. Akik nem pazarolnak időt a szépségükre, mert vagy okosak vagy csak úgy vannak. Ez olyan, mint két új vérmérsékleti típus, vagy azok alfaja. Képzeljük el, hogy ezek az emberek külön vannak válogatva, és a hozzájuk választott színű buborékban ülnek. Aztán a két buborékot toljuk össze. Kialakul köztük egy metszet. Ez az ellentmondásos személyek helye. Úgy, mint a vérmérsékleti típusoknál a Szangvinikus-Melankólikus. Persze nem hiszem, hogy ez bárkinek többet mond, de ha igen akkor jó. :D

Na, én a metszetben vagyok. Ez az ellentmondás pedig folyton fúrja egymást... Nem tudok úgy kilépni a házból, hogy nem érzem, hogy elkövettem mindent, amit csak lehetett annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a külsőmből. Hogy sikerül-e azt nem én döntöm el, hanem az emberek, akik elmennek mellettem, és megállapítják magukban, hogy milyennek látnak. Ezt többször tudatják is. Persze általában csak a jókat mondják meg. Jobb is:D 

Persze vannak olyan napok, mikor a másik típus kerekedik felül, és leülök pl olvasni, vagy tök más dolgokkal foglalkozni, aminek van haszna is. Mert ugye a tollászkodás időpocsékolás. Aztán késve felkapok valami ruhát és összekenem a fejem festékkel. Na, ezeken a napokon utálom magam. Akkor is, ha utánam kiabáják a kedves dolgokat, a tolakodó dolgokat, meg a többit. 

Szóval mostantól hivatalosan is elismerem, hogy igenis egy vagyok azok közül az emberek közül, akiknek számít, hogy néznek ki. Akkor is, ha egyébként ellene vagyok a külső alapján ítélésnek. 

Remélem a beismerés egy lépés a gyógyulás felé. :D 

You Might Also Like

0 megjegyzés