Régen jártam már erre. Leginkább, mert nem volt energiám gondolkodni, és összeírni egy normális bejegyzést. Ez továbbra is így van, szóval egy kevéssé normális bejegyzéssel jelentkezem ismét.
Az utóbbi hónapokban nagy blogolási láz kelt bennem. Először is megnyitottam a novellás blogom, még tavaly novemberben, és az első novella után csak február vége felé álltam neki. Márciusban pedig egyenest fejest ugrottam az oly népszerű fanfiction világba.
Kizárólag azért, hogy tudjam, népszerű témában is olyan népszerűtlen vagyk-e. Hiszen a horror sztorijaimhoz soha nem találtam közönséget. Nos, kis kísérletem eredményes volt; Egészen sikeres blogot hoztam össze, némi hátulütője is akadt a dolognak.
Azt hiszem én is megszerettem a témám. Ez annyit jelent, hogy most olyasféle szeretetet érzek az öt fiú iránt (One Direction), mintha barátok lennénk. Jó, igen a zenéjük nem olyan jó, és a világnézetüket sem ismerem. Vagyis... nem annyira. De egészen aranyosak, jószívűek, kedvesek, és nem tűnnek beképzeltnek. Még ezalatt a sok hónap alatt sem találtam bennük hibát. PEDIG ÉN MINDENKIBEN TALÁLOK, AKI EMBER!!! (lehet, hogy földönkívüliek :o)
Na mindegy, igazából nem akarok a blogról, beszélni. Eleget írtam már róla... és bele.
Így Októberben nem tudom hogyan visszakerültem az iskolába, miután fogalmam sincs hogyan kikerültem onnan. Igazából olyan gyorsan történt az a pár hónap, hogy fogalmam sincs, mi zajlott bennem, amikor leléptem. Valószínűleg semmi, csak előtört a hippi énem, aki egy iskola kerülő lusta dög. (de szeretjük, mert kreatív)
Most pedig szeretnék művészettörténettel foglalkozni erre jöttem rá. Régi tárgyak közelében lenni, ezzel közelebb kerülni a múlthoz. Hát nem gyönyörű elképzelés? és még milyen elvont! Jellemző. Szeretnék egyszer egy régiség üzletben dolgozni, vagy ilyesmi. Vagy könyvek között, antikváriumban, könyvtárban.