Egy csőd év vázlata, és a karácsony feletti aggodalmak.

By 2:54 de.


Életem legbénább éve sem fog jobban végződni, mint a többi. Rövid összefoglalás következzék az elmúlt évről... 

Még tavaly novemberben blogspotos blogokon kezdtem újra publikálni az egyik írásom, mikor februárban láttam, hogy nem vagyok elég kelendő ahhoz, hogy felfedezzenek, beadtam a derekam, beálltam a birkák közé és csináltam én is egy népszerű témájú blogot márciusban. Pontosabban One Direction témjút. Addig írogattam és kutatgattam utánuk a blog miatt, hogy megkedveltem őket. 

Életemben először igazi hús-vér kommentelő olvasókat szereztem, és áprilisban megnyitottam életem legnépszerűbb blogját, ami novemberben véget is ért. Mindeközben új barátokra találtam, akikkel azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatot (+ a járulékos veszteség) Tehát mondhatjuk úgy, hogy annak ellenére, hogy tavasszal megbuktam matekból, nem is volt olyan béna ez az év. 

Oktoberben elhatároztam, hogy továbbra is iskolába fogok járni, mert nehogy már pont én ne, és így vissza iratkoztam, csak estire. De az a hülye matek még novemberben sem sikerült, így búcsút intettem az iskolának és nagy elhatározásokkal mentem neki önfejűen egy pkséges munkának... na oda nem vettek fel. Hanem a ré következő kínaiba vettek volna, ahonnan négy nap után eljöttem, mert úgy döntöttem, hogy jelenleg még nincs szükségem heti hat napos tizenegy órás munkára, ahol leülni nem lehet és akkor sem szabad, vagy egy pillanatra is megállni, ha nincs se munka, se vevő. Szóval négy napi koplalás és az ivás teljes kizárása plusz nulla szabadidő. Egyébként a munkát szerettem, tetszett és a pénz se jött rosszul, de egyenlőre még kezdő vagyok. Kevesebb órával is ki tudnék egyezni. 

Egyébként munkát vállalnom azért lett szükséges, mert nyárra olyan terveim voltak, hogy kimenjek Londonba... Amit talán csúsztatunk. vagy nem is tudom. 

Egyenlőre csak azt tudom, hogy nem akarok itt lenni, és ezért oda kell mennem. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Talán tényleg várnom kéne egy évet? és addig jobban megtanulni az angolt? 

Aztán itt a karácsony. Gyönyörű lesz, mert a szüleim megint utálnak. Micsoda meglepetés! 

és a húgomnak macit vettem...-.-" MACIT! 14 éves szerencsétlen, és én macit veszek neki karácsonyra. Jó, legyen enyhítőkörülmény, hogy a pólóján a McFly van, ami a kedvenc bandák, ha az élőket vesszük:D és a többiekre nincs ötletem, mert annyi pénzem nincs, hogy értelmes dolgot tudjak venni. Talán mindenkinek párna kéne a képemmel, hátha megbarátkoznak a pofámmal... vagy nem is tudomXD Tényleg kétségbe vagyok esve a karácsony természet felettien gyors közeledtétől... Fogalmam sincs, hogy mit kéne nekik adnom. Ha valakinek esetleg van valami ötlete, azt nem utasítom vissza!:))

You Might Also Like

0 megjegyzés