_02%2B(1).jpg)
Hosszas kimaradás után jelentkezem, a magánéleti csődömön túl, egy írási mániával töltött évet követően. Remélhetőleg sikerült önmagamhoz felnőnöm, helyesírásban, és fogalmazásban is. Olybá tűnik, magamra leltem, eme göcsörtös ösvény mentén.
Egy könyv és film ajánlóval térek vissza, plusz az elmúlt évem egybesűrítésével... Remélem megtalálja a maga közönségét.
Tehát, tavaly elhatároztam, hogy blogon közlöm majd az írásaim, és ezzel el is tűntem hosszú időre okoskodós bejegyzéseimmel.
Majd, egy évet töltöttem azzal, hogy megírjam a 13 éves korosztályt lázba hozó legjobb sztorikat.. Ez véleményem szerint nem sikerült, s ezév nyarán - valaki hatására - úgy döntöttem, hogy habár az írással nem hagyok fel, nem fogok kislányokra építeni. Nem a nekem való célközönség. Már 21 éves vagyok, és már 14 éves korom óta nem nekem való a habcsókos, rózsaszín szerelmi történeteknek semmilyen formája.
Ma gyorsan visszaolvastam a korábbiakat. Aggasztó:DD Néhol érdekes, hogy ezeket ide le mertem írni, máshol szomorú, mégis örülök neki. A részemmé vált, és vissza akarom szerezni, mert hiányzik. Nem mintha annyi minden lenne, amiről mostanában írnom lehetne.
Tavasszal belekezdtem a Psycho lemaradásom bepótlásába. Úgy kell elképzelni, hogy megnéztem a film folytatásait (3) és a jelenleg 2 évadból álló sorozatot, aminek alig van valami köze az alapsztorihoz. Továbbá elolvastam a két magyarul is megjelent könyvet. Ezek alapján írom a bejegyzést.
×××
Norman Bates...
Az anyja Norma, eredetileg normális asszony volt. Férjéről nemigen lehetett tudni, s fiával élt kettesben, mígnem megismert egy férfit, aki a ház s a motel megépítésére buzdította. A történet alapjai szerint valószínűleg Norman mindkettejüket megmérgezte, az anyjáért érzett féltékenysége következtében, majd rövid időre szanatóriumba került, hogy ezt kiheverje. Nem derült ki, hogy ő volt saját anyja gyilkosa.
Miután Norman a szanatóriumból haza került, egyedül kezdte üzemeltetni a motelt, és nem adott okot Fairvale lakóinak, hogy bizalmatlankodjanak vele. Becsületes, és bugyuta férfi volt, magánakvaló, magányos és visszahúzódó.
Egy alkalommal azonban a 40ezer dollárral menekülő Mary Crane szállt meg nála, s rövid beszélgetésük után vozalmat kezdett érezni a nő iránt. Ez a vonzalom bűntudatot ébresztett benne, hiszen mit szólna ehhez a mama? Hogy ő is csak egy olyan...
Norman elképzelése szerint, mikor a szanatóriumból kijött, kiásta az anyja sírját, és élve találta az asszonyt, a valóságban azonban, kiszedte az anyját a sírból, haza vitte. Norman hobbija, hogy állatokat készít ki, kitömi őket. Eléri, hogy élőnek látszanak. Így tett az anyja holttestével is, majd vissza vitte azt a szobájába, ahova való volt, képzelegni kezdett. Beszélgetések, veszekedések. Minden, ami történt megtörtént. Csak éppen nem a valóságban, hanem a drága Norman barátunk fejében. A gyilkosságokat is az anyja követte el.
Ugyanis Norman súlyos hasadásos elmezavarral kűzdött, habár a betegséget nem nevezték a nevén, minden jel erre utalt. Norman három énnel harcolt a világ ellen. A férfi, a gyerek és az anya.
A könyvben Norman egy szőke, alacsony, kövér negyvenes figura, aki szereti a tudományos könyveket és titokban pornót lapozgat, mikor az anyja nem veheti észre. Hitchcock egy kellemes változtatást eszközölt, amikor egy fiatal, 28 éves, sötét hajú, magas, sovány fiút választott a szerepre. Ez közelebb állt a nézőkhoz, könnyebb volt vele azonosulni.
A könyvben a főszerep, az eltűnt nőé. Azaz a nyomozásé, az iránta érzett aggodalomé, és a hozzátartozók, Lyla és Sam is többet szerepelnek, míg a film a gyilkosra fektette a hangsúlyt és a személyiségét is kissé eltorzította. A könyv Normanje egy szánalmas alak volt, míg a filmbeli csak sajnálnivaló, édes, magányos teremtés. Bevalom, nekem a film jobban tetszett, Hitchcock értette a dolgát, épp csak annyit változtatott, amennyit szükséges volt a sikerhez.
Maga a könyv nem egy komoly irodalmi mű, egyszerű ponyva... vagy hogy is lehet nevezni. Műfaja krimi. A film ezzel ellentétben horror, thriller.
Az 1960-ban készült film után, 1983-ban jelent meg egy folytatás, aminek Robert Blochhoz, az íróhoz sem Hitchcockhoz, semmi köze. Fanfictionszerűen ártatlannak állítja be a gyógyultnak nyilvánított és szabadon engedett Norman Batest, akit továbbra is nagyszerűen alakít Anthony Perkins.
[Mellesleg azt a három filmet csak Anthony Perkins mentette meg, tele volt idétlenségekkel.]
Az 1983-as filmet követően Bloch megírta a következő könyvet, véleményem szerint egyfajta válaszüzenetnek szánta. A könyvben Norman megöl egy apácát, és megszökik az elmegyógyintézetből...
Pszichiátere utána indul, mikor kiderül, Norman megtudhatta, hogy életéből film készül. S megkezdődik a hosszas hajsza, és gyilkolászás.
***SPOILER***
A könyv végén kiderül, hogy a gyilkos valójában a pszichiáter volt, és Normant már kinyírta egy hajléktalan... A váratlan fordulat, nem is tudom, hogy mennyire volt váratlan. Számomra sokkoló volt, hiszem Imádtam Norman figuráját, és mindvégig reménykedtem, hogy megmarad.
***SPOILER***
A harmadik filmben Norman beleszeret egy reményvesztett, szökött apácába... a negyedikben pedig egy kis visszatekintés a régmúltra, ami nem mellesleg jól összekavar mindent.
A sorozatban Norman betegsége elkorcsosul. Kiesései lesznek, amiután nem emlékszik rá, hogy mit csinált. Így öli meg az apját, és ezért kell a Viktoriánus stílusú házba költözniük az anyjával. Egyébként nem erőltették meg magukat, kosztümökkel nem bajlódva a mába helyezték át a történetet. Laptopot és mobiltelefont használnak, mai autókkal járnak.
A várost egy drogkereskedőkánaánnak állítják be, gondolom az alapján, hogy volt néhány füves gyerek a második részben. Mindenki valami sötét ügyletben mocorog, és az egyke Normannek van egy testvére. Továbbá titokban folyton gyilkol, hogy közben nem is tud róla.
Maga a sorozat hangulata jó, megnézni érdemes. Pörgős, eseménydús, csak köze van kevés az eredeti sztorihoz.
Úgy körülbelül ennyi a nem 100%-os véleményem..
