Anglia legrosszabb kiszállító cégei

2019. április 18., csütörtök



A nemrég ismét belefutottam egy borzasztó cégbe, akiknek tanácsosabb lenne lehúzni átgondolni a működést, ezt a történetet szeretném elmesélni, és közben NEM ajánlani a szállítócéget.

Április elején végre találtam egy olyan varrógépet, amiről a leírások, videók és képek alapján eldöntöttem, hogy megfelel az igényeimnek. - Erről később bővebben - A hosszas keresgélés után alig vártam, hogy április 4.-én megérkezzen, és kipróbálhassam, illetve elkezdhessem varrni az egyik következő bejegyzésem témáját. A értesítő szerint Royal mail-en keresztül jön a csomag. Nem így lett.

Egy másik cetlit találtam bedobva április 4.-én. Azon túl, hogy nem volt rajta referencia szám, becsületesnek tűnt, hiszen 24 órán belüli kiszállítást ígért és időben itt volt. Ráadásul a royal mail is gyakran lusta feltűntetni a referenciaszámot, pedig nekik csak egy matricát kell ráragasztani.

Türelmesen vártam a másnapot, de a csomag nem jött, így írtam az eladónak, aki közölte, hogy életében először használja a szolgáltatást és az egyszerre feladott két csomagból egyik sem érkezett meg. Sem az enyém, sem valaki másé. Megadta a referenciaszámot, és azzal kiderítettem, hogy a csomag náluk van és arra számítanak, hogy majd én megyek érte. Erről én semmiféle értesítőt nem kaptam. Sőt nekem úgy tűnt, hogy második alkalommal ki sem jöttek. Magyarul ők bedobtak egy papírt, hogy holnap kihozzák, majd lelkesen vártak, hogy elhozzam magamnak.

Mivel nem kaptam értesítőt, nem tudtam volna bizonyítani, hogy az enyém, és a címet sem tudtam, ahova menni kellett volna. A papíron, amit kaptam csak annyi szerepel, hogy MR Kiss csomagja - ez lennék én -, ami megintcsak nem segít, amikor megjelenik egy fiatal lány a csomagért.

Végül a referenciaszámmal, amit nem tőlük tudtam meg, tudtam foglalni egy másik kiszállítást a következő szerdai napra. Ilyenkor nem adnak meg időpontot, hogy nagyjából mikor legyek otthon. Azaz nem tanácsos aznap dolgozni - de muszáj - otthon kéne kuporogni, görcsbe rándulva csendben várni nehogy ne halljam a csengőt, hiszen némelyek egy rövid csengetés után azt sem várják meg, hogy odaérjek az ajtóhoz. Hogyan álmodjak arról, hogy megvárják, hogy hallottam-e?! Most képzeljük el, ahogyan érdekelhetett volna annyira, hogy kivegyek egy szabadnapot és otthon maradjak szerdán, ezzel a 28-ból 1 napot elpazarolva!

Azután a csomag kedden megérkezett. A szerdát megelőző napon.

Szerencsére azt gondoltam, hogy ha nem leszek otthon, amikor hozzák, akkor kirángatom őket mégegyszer, hiszen ők a szállítóscég és nem szívességet tesznek, hanem ki vannak fizetve, így nem pazaroltam el egy szabadságot sem erre.

Összegezve:

  • Hamis ígéret - hiszen nem hozták vissza 24 órán belül.
  • Helytelenül megadott információ - avagy, nem szólunk, hogy fáradj be a csomagodért. 
  • Lustaság, hanyagság - nem írjuk fel a referenciaszámot, hiszen ahhoz elő kellene vennem a tollamat. 
  • Hiányos információ/ félrevezetés - hiszen, ha olyan papírt kapok, hogy menjek érte, akkor elmegyek. Cím, referenciaszám és a nevem helyes feltüntetése a kártyán.
  • Pontatlanság - hiába jöttök korábban, ha megadtam egy napot, akkor arra a napra számítok, és akkor esélyes, hogy itt is tudok lenni. 
Összességében nagyon csalódott voltam miattuk. A másik cég, akit nem szívesen ajánlanék, az a Hermes. Ők kihozzák, aztán bedobnak egy papírt. Másnap visszahozzák, sőt harmadnap is. Ugyanabban az időpontban, hétköznap. Ha állandó időbeosztásos munka mellett rendelek csomagot, esélyes hogy Hermes által nem tudom majd átvenni, hiszen maximum 3 alkalommal hozzák ki olyankor, amikor nem vagyok itthon, és aztán visszaküldik a feladónak. Némelyik szállítóscég csak unatkozó háziasszonyoknak való, akik a boltba sem mennek el, ha csomagot várnak. Ez a kettő pont ilyen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.