Noble boys (2020)

2020. december 22., kedd

 


Egy újabb idei sorozat. Idén valahogy nagyon rákapcsoltam. Tudtomon kívül. Ez például még ment, amikor elkezdtem, és még csak nem is tudtam róla. Akkor koppantam, mikor a Viki kiírta, hogy még két napot kell várnom a részre, én meg azt hittem ez valami sunyi pénz kunyerálás lesz megint (ha nem fizetsz, várnod kell, ha fizetsz, nem kell. Mint a chatlinx-es játék.) De nem az volt, csak frissen ropogósan érkeznek a részek! Múlt szerdán nem tudtam megnézni, amikor felkerült, így csak ma este néztem meg az utolsó két részt.


A történet egy álmodozó lánnyal indul, Mugi-chan odáig van az egyik gazdag hírességért, aki konkrétan azért híres, mert gazdag. Egy nap Mugi egy hirdetésbe botlik, melyben 4 gazdag, híres és tehetséges fiú feleséget keres köztük kedvence is. Az álmodozó lány jelentkezik is, és csodák csodájára be is válogatják.


Egészen érdekes az, ahogy a tehetősebb réteg lenéz azokra, akik egyszerűbbek. Ez elég hangsúlyos ebben a sorozatban. Kivéve természetesen a fiúk részéről, akik amúgy földre szállt angyalok, mégis mindig sikerül úgy kijönniük minden szituációból, hogy az negtív legyen rájuk nézve a lányok számára.


Meglepő, hogy a három lány közül csak egy ármánykodik, és ő is csak egyszer, de azt is megbánja. A műsor mégis mozgalmas, Mugi időről időre Taiga és Riku karjai között találja magát, persze csak képletesen és szigorúan a fejében.


Riku az elutasító de sármos megmentő, Taiga pedig a kedvence, akinek a képét az öltözőszekrényében tartja. A csinos fiúk megmagyarázhatatlan okból idítják a show-t, és nem tudnak rá igazi magyarázattal szolgálni. Főként Taiga karaktere érdekes ebből a szempontból, mert roppant egyenlőtlennek tartom, ahogy ő Mugit megítéli azalapján, hogy jómódú férjet szeretne egy szebb jövő reményében, miközben ő egy showműsorban éppen átveri (vagy mégsem?). Riku pedig lassanként megszereti a szétszórt bohókás lányt, s belső harba keveredik önmagával, akit másik nőhőz köt az ígérete.


Tsubaki karaktere az utolsó részben nyer értelmet. A végig gonosz, háttérből irányító lány indítékai lassanként napvilágra kerülnek és kezdhetjük megérteni, hogy nem gonosz, csak nem olyan önzetlen, mint az átlag japán karakterek többsége. Végül még ő is pozitív csalódássá válik a szememben. Személy szerint, nekem Riku volt a kedvenc fiúm! Nihihi


A sorozat hangulata vidám, kedves hangulatos. Mindig jóérzéssel tölt el látnom. Sosem szomorkás, vagy mély. A részek 15 percesek, ezért kettesével adták őket a tévében. Éppen a múlthéten ért véget. A karácsonyi jelenetek is beütöttek. Pont, amikor szükség volt rájuk. (A tvben a jelenet is a filmből van. A dekorációik feldobták a napom!)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.