Nem is igazán tudom, hogy hol kellene kezdenem, és a vége felé valószínűleg spoilerezni is fogok. A cím és a sztori alapján ez egy igencsak beteg történetnek ígérkezett. Már vagy 3 hete nem néztem japán sorozatot és az alap amerikai vígjáték sorozatokkal szórakoztattam magam, amennyire tudtam a jelen helyzetemben (talán lesz a helyzetemről bejegyzés. Vagy nem.)
Nyilván egy Két pasi meg egy kicsi (mi ez a cím...) vagy Jóbarátok után fura lehet sztorinak... De a történet arról szól, hogy egy lánynak munkahelyi problémái adódnak... részegen megy haza, talál egy hajléktalan fiút egy karton dobozban, és hajlandó befogadni, amennyiben kisállatként kezelheti.
Először arról szerettem volna írni, hogy habár abszurdnak tűnik a cím, és sejtet valamiféle olyan háttérszálat ami miatt akár még aberrált is lehetne. DE NEM AZ. Sőt, megnézve a történet valóságosabbnak hatott, mint mondjuk egy alkesz negyvenes, aki huszonéves lányokat hajt.
A fiú beleegyezik a dologba, hiszen nincs hova mennie, és a családja nem támogatja az álmát. Azzal, hogy kisállatként él ennél az idegen nőnél, aki 10 évvel idősebb nála;
nem kell lakbért fizetnie
minden nap finom étel kerül az asztalra
korlátozások nélkül mehet próbákra, táborokba, fellépésekre
mindenféle testi kötelezettség nélkül.
A fiú élvezi a kiskutya szerepét, ugyanis hazatérve babuzsgatást, hajmosást, finom ételt kap. Sosem vesznek össze, hiszen Momo kiskutya jellegű fiúként viselkedik. Hallgat a Momo névre, amit az új gazdájától kap a megismerkedésük másnapján. Mindig örül a gazdájának. Ápolja, amikor beteg, cserébe a sok jóért, amit ő is kap. Pedig a lány nem várja ezt el. Azért teszi, mert lassanként megkedvelik egymás társaságát.
A nő tipikus 30 éves, aki férjre vadászik. (A színésznő nekem nem tetszik. Nagyon ájuldoznak tőle, de nem is igazán a kinézete miatt, hanem a rideg stílusa megnyerő a munkatársai számára.) Lehetőleg magas képzettséggel, magas fizetéssel, jó munkahellyel. A környezetében élő nőkkel ellentétben, ő nem szeretne kilépni a munkahelyéről akkor sem, ha megházasodik. Elég nehéz viszont úgy megházasodni, ha az embernek egy 20 éves fiú a háziállata (Aki mellesleg nagyon cuki, Ez a színész kifejezetten tökéletes volt erre a szerepre, és amúgy is nagyon aranyos). Ismerkedés/ találkozgatás közben, így néha hazugságba kell bonyolódnia arról, hogy kutyája van, vagy pl hol a kutya, ha valaki mégis átmegy. Miközben Sumire-chan találkozik az első szerelmével, és kiderül hogy a férfi még most is szereti. (Jó színész választás. Bárki elolvadna, ha összefutna Hasumival, A színész választás és a karaktere is tökéletes). Ráadásul minden feltételnek meg is felel! A kutya fiú kényelmesen berendezkedik a lakásban, és megkedveli a nőt. Látja a jó és a rossz oldalát is, látja gyengének és elesettnek, ahogy senki más. Előtte nem félénk.
A bonyodalmat így nem a kettejük kapcsolatának alakulása adja, hanem az hogy Sumire végül belemegy-e a házasságba a másik férfival, hogy hogyan érez Momo, és hogy Sumire csak akkor veszi észre hogy mennyire fontos neki a fiú, amikor már eltűnik. Aztán az ember ott találja magát, hogy nem is tudja drukkol-e a kapcsolatnak kutya és gazdája között, vagy inkább Hasuminak drukkolunk-e az első szerelemnek. Hiszen ki tudna elsőre nemet mondani, ha visszatérne az első szerelme, akivel ő rontott el mindent?
Egy vidám, de érzelmes kis boldogság bombával állunk szemben. A végkifejlet nagyon tetszik, habár ha én lettem volna a lány, biztos kissé hamarabb lyukadtunk volna ki ott ahol ők. (Nem vontatott a vége, hanem ugrunk az időben.)
Két sorozattal tudnám hirtelen összehasonlítani. Mindkettő későbbi, mint ez. Az egyik a kölcsönre vett fiú esete. Náluk ugyanez a fajta kapcsolat alakult ki a fiú tartozása miatt a lány felé. A szeretet is megvolt, és a végéig nem lehetett tudni, hogy a lány melyikkel házasodik össze, végül nyilván a sikeres/ gazdag lett a férje, ő pedig megkapta az élettől, amit akart. Háziasszony lett. Ott a fiú nem volt tehetséges igazán semmiben. A kapcsolatuk is más volt, hiszen a lány az összes rejtett agresszióját a fiún vezette le, ennek ellenére megkedvelték egymást. Itt a fiú tehetséges táncosként sikert ért el, és visszatért a lányhoz, hogy férfiként is megkérhesse a kezét. Érdekes dolog az, ahogy a szerelem mindent elsöpör, csak a pénz hiányát nem, mégis azt gondolom hogy ezek a történetek így voltak jól. Senki sem szeretne egy hercegnőből hamupipőke típusú történetet látni.
A másik sorozat ami eszembe jutott, az a koreai macska fiú, aki macskaként is elég jó volt a képregényrajzolónak, hogy beleszeressen. Érdekes, ahogy ebben a történetben egy embert kutyának kezelnek, a másikban pedig egy macskát emberként.
Mindenesetre, én azért szeretem ezeket a sorozatokat, mert itt a szerelem nem egy nyálas undorító góc, amit próbálnak lenyeletni velünk. Fontos az is, hogy a szerelmet nem keverik össze a szenvedéllyel. Momo és Sumire is békésen, barátságosan és testiség nélkül élnek egymás mellett és fontos lelki támaszai egymásnak. Habár a fiú egy-egy alkalommal átlépi a határt, ahogy előre haladunk az időben. Ezekben a sorozatokban nem az a cél, hogy a főhősszerelmesünket valami picsa próbálja elszeretni ármánykodással. Habár található benne néha ilyen szál is. Ahogy ebben is volt. De itt az ármánykodás hamar szerelemmé, majd házassággá és gyerekké alakult. A szerelem, a barátság, és az emberség egészen más értelmet nyer minden nép számára, és nekem úgy tűnik a japánok által van igazán helyesen ábrázolva számomra. Tetszik, ahogy a karakterek nem oszlanak jó és rossz csoportokra, hanem mindenkinek van egy célja, vágya és ennek megfelelően cselekszenek helyesen akkor is, ha ez a másik fél számára nem olyan jó. Sokkal emberibb a történet, ha mindkét oldal motorja meg van világítva.
Végezetül csak azt sajnálom, hogy hiába szerettek egymásba, a közös életük az életmódjuk miatt mégis kilátástalannak tűnik, és nincs is jövőbe tekintés. Valahogy én borúsan látom a sorsukat, gondolom japánban máshogy látják ezt. Bárcsak az orrunkra kötötték volna, hogy hogyan!
Nekem tényleg az első sorozat volt, ahol fejtörést okozott, hogy a nő helyében melyiket választanám. Fejben listát is írtam a pro és kontrákról.
Persze aztán hamar álláspontot foglaltam. Csak ajánlani tudom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése