Évadzáró | 2020

2021. január 16., szombat


  Nehéz szívvel búcsúztatom a 2020-as évet. Szinte el sem kezdődött és máris vége. Tavaly még egy tanfolyamra is beiratkoztam, hogy hogyan építsünk sikeres vállalkozást, és minden eszközzel arra készültem, hogy az év igazán sikeres legyen. 2 tanfolyamra is beiratkoztam, de valójában nem is volt kedvem befejezni, helyette inkább a kerttel foglalkoztam. Paradicsomokat, paprikát, epret neveltem, és a virágaimat. Az év elejét egy vidám kirándulással kezdtük a Montacute házban. Ahol életemben először utaztunk így télen. Különleges élmény volt. Olyasmit láttunk, amit a többi évszakban nem lehet. 


  Azután hamar érkezett a járvány híre, februárban még maszk nélkül mentünk Londonba koncertre. Akkor már ott is volt fertőzött, de nem vették komolyan. Emlékszem, hogy akkor én már sejtettem, hogy ez kicsit nagyobb dobás lesz, eleinte még kicsit féltem is, hogy mi lesz ha ott megfertőződünk, de természetesen vállaltuk a kockázatot a BabyMetal koncertjéért. Márciusra már állt a bál. A munkahelyünk visszont semmiféle lépéseket nem tett. Eleinte aggódtam, hogy ott elkaphatjuk. Máshova nem mentünk csak bevásárolni. Egyre kevesebb dolgot kellett vennünk, mert már februárban kipróbáltam a HelloFresht és márciusra a Goustot is. Végülis azóta is a Goustoval vagyunk. Így sokkal könnyebb minden nap friss ételt tenni az asztalra és csak hetente egyszer gondolkodni egy pár percet azon, hogy mit is főzzek.


  Áprilisra önkéntes karanténba vonultam, és a munkahelyemre izolációs igazolást küldtem be. Március 26.-tól Április 26.-ig éltem a világomat. Figyeltem a tavaszt, az első virágok nyílását, ahogy a jácintok elöntötték az udvart édes illatukkal. Aztán fokozatosan, virágról virágra kivirult a cseresznyefám is, eprek, rózsák, dáliák sorban. A tavunkban ebihalak keltek ki, és annyira sokan lettek, hogy elvittük őket a közeli tóba. Persze nem mindet. Húsvétkor sonkát és fantaszeletet sütöttem. Nagy ünneplést nem rendeztünk, de azért nem feletkeztünk el róla. Elkezdtem a Daily life Vlogomat.


  A május, június, július egyformán telt. Visszamentem dolgozni. Addigra járványügyi szabályozás lépett érvénybe. Védelmet nem nyújtó keztyűt kezdtünk hordani, hogy mindenki védettnek érezze magát. Telerajzolták csíkokkal az útvonalainkat és a sorakozó helyeinket, hogy betartsuk a két méter távolságot. Sajnos a mai napig nem mindenki veszi komolyan, pedig egy munkahelyen egyébként is mindenkinek jól áll a távolság. Próbáltam szabadságot kérni, hogy haza tudjak utazni a családomhoz, de már túl sok embernek volt szabadsága mindhárom hónapra, és augusztusra is. Így ezidő alatt dolgoztunk, otthon voltunk és az egyetlen szórakozásomat a kis kertünk okozta nekem, és természetesen a közeli tó. 


  Augusztus végére ismét Torquay városába látogattunk. A szülinapomat cseréltük el, így hosszú hétvégét tudtunk tölteni ebben az aranyos kis városban. Nagyon megszerettem, és mind a három nap nap csodálatos volt. 


  Szeptember elejére sikerült szabadságot kivennünk, hogy haza tudjunk jönni. Akkor törölték a járatunkat, így feladtuk. Nem akartunk itt ragadni. Aztán átgondoltuk a kockázatot, amit a mamának jelentene az, ha ide jönnénk. Ráadásul K-nak itt kellett volna eltöltenie a szabadságát, pedig neki is van családja. Helyette a szülinapjára tortát kapott, és fára mászós túrán vettünk részt. Aznap megéreztem, hogy igazán ősz lett. A szabadság alatt megvettem a Sims 4-et. Egészen sokat fejlődött a játék a második óta, mióta legutóbb játszottam vele. 


  Október végére is kivettünk egy egy hetes szabadságot, 5 napra szintén nem utaztunk el, helyette inkább halloweent ünnepeltünk. Sok horror filmmel, tökfaragással, tökpitével. Vettem egy rajztáblát, és remélem hogy 2021-ben tudok is majd valamit alkotni vele. 


  December második hetétől kivettük a maradék szabadságunkat. Mindenképpen haza akartam jönni, de előtte egy hetet a házban kellett tölteni, mert nem volt korábbi járat. Ez a hét karácsonyi készülődésekkel, koszorú díszítéssel, fa vásárlással telt. A repülőút simán zajlott. Igaz, Magyarországon akadtak bonyodalmak, de semmi komoly. A következő hat napban a karácsonyra készültünk, főztem, sütöttem kicsit segítettem a takarításban, fát állítottunk. Kihasználtam a lehetőséget amit arra kaptam, hogy a családommal töltsem, és 2020-ban ez az utazás volt a legjobb döntésem. 


Aztán itthon ragadtam egész januárra. 



1 megjegyzés:

  1. Bet £10 on Football | Make Money with the Betway App
    Betway sports betting is หารายได้เสริม the new online betting option for punters who love to place bets on football matches. Get the betway app in your

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.