A múlt héten tudtam meg, hogy nekem is részt kell vennem a szülőiben. Legutóbb még szerencsém volt és kimaradtam, hiszen akkor kezdtem és még a próbaidőmet tapostam. Ma már nem látom úgy, hogy olyan nagy szerencse lett volna. Legalábbis most hogy túl vagyok az elsőn.
Az egész hetem aggódással telt, de nagyrészt csak akkor akadtam ki, amikor eszembejutott, hogy most tényleg professzionálisan el kell beszélgetnem olyan emberekkel, akik komolyan azért jönnek, hogy többet tudjanak meg a gyerekükről. Most tényleg át kellett gondolnom, hogy mit mondok a gyerekekről, akik az én felügyeletem alatt vannak, figyelembe véve az erősségeiket, gyengéiket és hogy hogyan tálalom ezt az információt.
Az első egészen ügyetlenül ment. Szerencsére az anyukának is ez volt az első, így jót nevettünk rajta, mert egyikünk sem volt benne biztos, hogy mit csinál vagy mit kellene elvárnunk a másiktól. Nekem persze volt egy papírom, amin szükséges kérdések álltak, és a nagy alkalom előtt 10 percben összefoglalták, hogy miről kell beszélnem, így azt hiszem nem ment rosszul. A szülők elégedettnek tűntek és habár az egyiket telefonon kellett végig csinálnom, utána már fellélegeztem, mert jól ment. Úgy érzem, hogy sokat tanultam ebből arról is, hogy a szülőknek mire van szüksége és mit várnak el tőlünk.
A főnököm hirtelen felindulásból meg is ölelt, és nagyon megdicsért, amiért jól vettem az akadályt. Ma végre büszke vagyok magamra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése