A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, avagy a külföldre menekülés.

By 3:06 du.


 Érdekes témával készültem mára. Ahogy a címből is kiderül, ez a külföldre költözés, kivándorlás, saját országunk elhagyása. 

 Úgy tizenhárom éves korom óta tervezem, hogy Londonba költözöm, ez mára kicsit megfakult, pedig amit magam körül látok, hogy mindenki szedi a sátorfáját és szélsebesen menekül ebből az országból. A több mint fél évszázaddal ezelőtt emigráló Márai Sándort ugyanezért hazaárulónak tekintették, és betiltották művei kiadását szerény kis hazánkban, ma pedig már abszolút nem lepődünk meg azon, ha valaki hirtelen felindulásból bepakol egy bőröndbe és külföldre költözik, hogy még porfelhőt se hagy maga után emlékül. 

 Mi ért lehet ez így? Nyilván azért, mert az ország egyre komolyabb mértékben válik élhetetlenné.. Ha sarkosan akarnék fogalmazni, úgy mondanám, hogy lassan Éhezünk, és fázunk. S talán hamarosan nem is lesz olyan éles ez a kijelentés. 

 Munkanélküliség, indokolatlanul MINDENRE kivetett adók, korrupció sanyargatja kis hazánk népét. Annyira nem meglepő, hogy inkább élnek bevándorlóként idegen országban, mint ezen a helyen, ahol minden egyes lyukas garasért keservesen meg kell kűzdeni, s azzal a lendülettel tovább is kell adni.

 Engem abszolút nem foglalkoztatna, hogy ki megy, és ki marad. Miért megy, miért marad. Nem számít, ám mikor a környezetemben is egyre feltűnőbbé vált a kivándorlás... érdemes elgondolkodnom. Kezdetben távoli ismerősök, közeli ismerősök, barátok, majd családtagok lépnek le egyik pillanatról a másikra, azért az ember elgondolkodik, hogy mit keres még itt. Én jelenleg több okból vagyok itt. A legfontosabb tényező, Csabi. Azt hiszem, mióta ismerem, egyetlen pillanatig sem gondoltam magam külföldre. Megértettem, hogy őt most ide köti a munkája, elégedett vele, és amíg ez így lesz, igyekszem nem nyavalyogni. Akkor sem, ha majd ingerem lesz rá:DD (bár ezt nem tudom garantálni)

 A külföld téma mégis újra felvetődött, ám most nem magam miatt. A közelmúltban (néhány napja) anya is döbbenetes sebességgel lépett le. Mondhatnám, villámcsapásszerűen jött a hír. Ő Németországot választotta, jelenleg egy gyönyörű szálloda konyháján dolgozik, mint szakács. Anya! Aki sosem vágyott külföldre. Anya, aki huszonévesen eltöltött kint három hónapot, és annyira utálta, hogy alig tudta kivárni a hazatérést. Számomra ez olyan intőjel, mint amikor valaki az operaházban elkiáltja magát, hogy „tűz van”. Lehet, hogy kacsa... de ha nem, végünk van.

 Elmentek már ismerőseim ismerősei. Menjenek. Elmentek ismerősök, barátok. Mindig erre vágytak, hát miért ne valósítanák meg? Menjenek. De hogy elment az az egy ember, aki már az élete legelején kizárta, hogy valaha elhagyja az általa olyan meleg szívvel szeretett országot?! Bizarr, ijesztő, paradox jelenség. Gonoszul groteszk humor. Hát ennyire szörnyű lenne itt élni? Érdemes-e egyáltalán itt belekezdeni az életembe huszonéves fejjel? 

 Egy olyan országban, ahol a szakmai papírommal csak akkor tudok munkát találni, ha szereztem gyakorlatot korábban. De ugye hogyan szereztem volna, ha egyszerűen a gyakorlat nélkül senki nem akart alkalmazni? Ördögi kör. Ráadásul a felsőfokú végzettséggel is ugyanez a helyzet. Rengeteg ismerősöm járt ugyanígy diplomával is. Érdemes akkor lediplomázni, ha ugyanolyan munkanélküliként végzi az ember, mint egy egyszerű szakmunkás, vagy egy nyolc-osztályos? 

További ismerőseim szerint egyértelmű a NEM. Mindenki lepedőbe csomózta a hamuban sült pogácsát... 

You Might Also Like

0 megjegyzés