1937. Május 6. - A nap, amikor a léghajók ideje lejárt

2015. május 6., szerda


 1937-ben pontosan ezen a napon ért véget a zeppelin léghajók kora, amikor a LZ 129 Hindenburg máig rejtélyes módón lángra kapott...

 Teóriák keringenek, de biztosat mondani lehetetlen.


 A levegőnél könnyebb hidrogéngázzal töltött, motor meghajtású járművet a magyar Schwarz Dávid tervei alapján építette a német Ferdinand Zeppelin. A szerkezetet először hadászati célokra, ám a német légierő megszűnésével polgári célú felhasználásuk jött divatba. A hajó szerkezete alumínium volt.

 A Zeppelin hagyatékát méltóképpen továbbvivő Hugo Eckener vitte az első Zeppelin járművet az USA-ba 1924-ben. A szokatlan jármű nagy érdeklődést keltett. Az Egyesült Államokba való utazgatások céljával készült el aztán a világ egyik legnagyobb léghajója a fent említett Hindenburg, amit a tervezett hélium gáz helyett mégis inkább hidrogénnel kellett feltölteniük. 

A Hindenburg pontosan egy évvel a tragédia előtt ugyanezen a napon indult első útjára és ezt sok-sok próba és propagandaút is követte. A jármű gyorsasága miatt az ára az egekig emelkedett, 1936-ban 400 dollárért lehetett jegyez kapni, 37-ben pedig 450ért. Ez körülbelül a duplája volt egy korabeli hajóút árának.

 1937-ben 6 utat tudhatott maga mögött, amikor néhány perccel az utolsó leszállása előtt a teteje berobbant, és semmivé égett az utasokkal együtt. A fedélzeten 36 utassal és 61 főnyi személyzettel. A szerencsétlenségben 35 a zeppelinen tartózkodó, és a földi személyzet egy tagja vesztette életét. Furcsa módon a közösségi térből kiugró utasok túlélték a katasztrófát. 


Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.