Burghley Ház

By 1:15 de. , ,


 Nem sokkal (kb egy hónappal) a szülinapom előtt kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy talán mégis jobb lenne valamit csinálni a nagy napomon. Amikor egészen kicsi voltam, mindig családi összejövetelt tartottunk, a szüleim levideóztak minden fontos pillanatot, ettünk tortát, és halomra állt az ajándék. Később az ovis, iskolás cimboráimat hívtuk meg, ami lassan kikopott, mert nyári vagyok, és a nyaralások miatt egyre kevesebben jelentek meg évről évre. Mikor elhagytam a családi fészket, hogy felfedezzem a hatalmas angliát, még 5 nap volt hátra a szülinapomig, így egy last minute új ismerősös bulit tartottam, amelyen részt vett egy akkori barátnőm, akivel aztán más történetünk lett (de ő le is lépett jó hamar), eljött még K, és az új lakótársam is részt vett az iszogatáson. Zenét hallgattunk és megittuk a bonyolult történetű (előző nap unalomból elugrottunk egy közeli szórakozóhelyre a lakótársammal, ahol megismertünk két szintén magyar fiút, akivel aztán nálunk beszélgettünk a buli után, és megitták a viszkit, amit mástól kölcsönkért pénzből vettem magamnak és a vendégeimnek szülinapomra... amit aztán persze nagy hanggal sikerült visszakövetelnem) Jack Danielst kólával. A meghitt esemény aztán nem ismétlődhetett meg, ugyanis lakótásammal külön utakra léptünk, ő haza ment, én pedig olcsóbb szobába költöztem és habár úgy tűnt K sem tér vissza az életembe, valamikor egy hónappal az esemény előtt kirajzolódott, hogy nagyonis valószínű, hogy idén is tudunk együtt ünnepelni. 

 Idén nem akartam inni, és nem volt kedvem semmiféle bulihoz sem. A heti hat napban 12-13 óra munka egy konzervatívabb irányba terelte a gondolataimat. Korábban egy hirtelen kényszerszabadnapomon már ellátogattunk a Belton házba, így ehhez hasonló programot terveztem a nagy napra. Kikerestem a közelünkben található legszebbnek tűnő udvarházat és meg is volt a terv. Szerencsére meg is kaptam a szabadnapot. Valószínűleg csak azért, mert 73 órát dolgozom hétről hétre. 

 Választásom a Burghley házra esett, hercegnős kupolája és közelsége miatt is. Csak másfél órát kellett utazni, ami esetünkben éppen megfelelő.  Az eső sajnos nem kímélt meg minket, pedig az összes többi napon (amikor dolgoztam) sütött a nap. Ennek ellenére is élmény volt és szép születésnap. Pláne hogy a megszületésem napján is éppen esett. 





















































































































































































Mennyország jelenet freskó
Pokol jelenet freskó




























Fizetésnél véletlenül benyomták a 30%-os dolgozói kedvezményt, így szülinapom alkalmából 30%-ot spóroltam.




























You Might Also Like

0 megjegyzés