Évadzáró | 2016

2017. január 1., vasárnap



Ééés!! Tádááá, megérkezett a tabletem, ami a blogolás folytatását jelenti végre
valahára. Annyi minden történt, és annyi minden fog is, amit végre meg is oszthatok. Kezdetnek jöjjön egy szokásos évbúcsúztató bejegyzés, ami magába foglalja az évemet, a hálámat és a jajveszékeléseimet.

  Tavaly Enikővel ünnepeltük az újévet. Közvetlenül a tavalyi évadzáró posztom publikálása után... amint éjfélt ütött az óra, és fellőtték az első tüzijátékot, mi úgy borultunk egymás nyakába, mint a testvérek. Ott a zebrán, ahol ért. Aztán kezdődött a portyánk Skegnessben. Ami mellesleg életem legsikertelenebb bulija lett. 

  Azt monják, az éved olyan lesz, ahogyan az első napját töltöd (vagy az előző utolsóját), így eléggé lehangolt a tény hogy a Marine boat houseban megismertem azt a kis szerencsétlen fiút, aki a megismerkedésünk másodpercétől kezdve nem volt hajlandó leszállni rólam. Január 16.-án aztán kétségbeesett buliba menekülve a végtelen unalom, és a munkanélküliség okozta stressz miatt, megismertem Cezaryt. 

  Amikor kezet nyújtott nekem, és azt mondta, ő Czarek, azonnal tudtam, hogy nem fogom ezt megjegyezni, és olyan hamar ki is repült a fejemből, hogy a gondolat átvillanását követően már nem is tudtam volna felidézni többé. Amennyire emlékszem, életem legjobb bulija volt. Megleptem magamat, a sorsot és bemutattam az évkezdő kis bakinak. Csak átmentünk, ittunk egy üveg vodkát kólával, meg amint reggel kiderült, további még kettő el is fogyott, de szerintem azokhoz már nem volt közünk Enikővel. Lementünk velük LA-be, ami Skegness legjobb bulihelyének számított, táncoltunk kicsit, aztán reggel hazamenünk Enikő táskája nélkül, amit ugye nem találtunk. Aztán észre vettem, hogy a telefonom is ott maradt két köteg pénz között az asztalon. Kaptam egy facebook üzit, meg Enikő egy Smst, hogy hol lakunk, mert elhoznák a telót. Szóval bepötyögtem a címet, és onnan kezdődött a Skegnessi életem igazán. Az addigi vegetálás komorsága elhomályosult, amint a fiúk megjelentek az ajtóban. Először is átvettem a telefonom, majd közöltem, hogy Enikő táskája eltűnt. Akkor vált szállóigévé közöttünk a "Where is the bag?", amit a fiúk egyfolytában ismételgettek. Kerestük egy darabon, majd miután még LA tulaja is megerősítette, hogy nincs ott sem, haza mentünk aludni. Következő keddre terveztük, hogy haza megyünk. Munka nem volt, a pénz is elfogyott. Az utolsó hétre való pénzt Enikő hazaútra költötte, engem pedig bejelölt ismerősnek Cezary, és felajánlotta, hogy elvisz Bostonba munkát keresni. Szóval benne bízva meggondoltam magam, és elhatároztam, hogy maradok. Amint Enikő hazament, nekem fizetnem kellett egy lakbért, azt hiszem, nekem pont ennyivel maradt több pénzem, mint neki. Aztán hétfőn indult az eredménytelen januári munkakeresés. Szó szerint felforgattuk Lincolnshiret. 

  Mikor közöltem Cezaryval, hogy az utolsó hetemet fogom kifizetni, aztán nem maradhatok. Sőt, a családomtól akarok kérni hazaútra, Cezary volt az, aki talált nekem munkát két hétre, hogy ne kelljen mennem. Ő indított el igazán az utamon, neki köszönhetem igazán, hogy még mindig itt vagyok. Később aztán csak laza barátság maradt köztünk, mintha a sors keze lett volna, hogy ő akkor került be az életembe, majd elmaradt onnan, miután meglökte a sorsgépet, hogy beinduljon.

  2 hét munka itt, 3 ott... Így indult aztán az év. Éppen csak összekapartam a pénzt, amivel tovább mehetek. Márciusban pedig ismét kezdtem kétségbeesni, mikor még szezon elején sem volt semmi változás. 

 Április már az én hónapomnak bizonyult. Felhívtak Skegness legjobb
szórakoztatóközpontjából egy állásinterjúra, amin sikeresen átmentem, felvettek. Életem legjobb munkája volt. Kinéztem magamnak a helyet, besétáltam, kitöltöttem egy jelentkezésilapot. Így kellett lennie. Annyira simán ment minden, mintha a sors keze rakosgatott volna egy táblán a megfelelő mezőre. Áprilistól novemberig tartó szerződéssel dolgoztam végig a nyarat, hogy megkeressem a pénzt a várva várt költözésre.

Bristolba...

  Egy egész héttel a munkaviszonyom végetérte után, November 15.-én!!! Végre bekövetkezett a költözés. Váratlanul olyan emberek társaságában, akikkel igazán szívesen jöttem el. Már azon a héten megszereztem az első munkám és a következőn le is cseréltem, mert nem tetszett. Úgyhogy nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért pont abba a városba sodort azonnal Skegnessből, amit a célomnak tűztem ki, legalábbis anglián belül. Összességében szép évet zártam, ami kissé nehézkesen indult, de a végeredmény siker. Az első olyan évem lesz 2017, amit úgy kezdhetek, hogy büszke vagyok magamra, mert sikerre vittem az előzőt. Szép helyen lakom, jó környezetben, van munkám, azaz az itt töltött másfél év alatt most érzem magam először stabilnak, mégsem érzem úgy, hogy túl sok időt pazaroltam volna ennek kialakítására.




  Mindenkinek kívánok hasonlóan sikeres 2017-et!

A következő bejegyzésben pedig szembe állítom a Skegnessi és a Bristoli életet, tartsatok velem!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009.