Kilátás a gyerekszobám ablakán át

2020. június 23., kedd

A bejegyzést ihlető kép

A gyerekszobámból az ablakom egy gyönyörű szántóföldre nézett. A szántóföldek végében fasor, vagy éppen erdő, ahogy a fejemben élt... leginkább fasor, ami mögött újabb szántóföldek terpeszkedtek, mögöttük újabb fák és azok mögött a Duna. A Duna mögött a túlpart dobocskái kéklettek. Sosem tudtam eldönteni, hogy napnyugtakor vagy éjjel szebbek ezek a dombok, de az ég minden kétséget kizáróan akkor volt a legszebb, amikor a nap elbújt a túlpart dobjai mögött. Az ég olyankor még világos volt, a felhők - vagy inkább pelyhek? - különös színekben pompáztak. Mikor milyenben.


Voltak napok, amikor az ég alja vörösen izott, máskor babakékben játszott, olykor rózsaszín volt vagy lila de a legérdekesebb akkor volt, amikor minden meleg szín egyszerre került az égre. Onnan tisztán látszott az útja, házak, magas épületek nem állták a kilátás útját. Tökéletes volt, és ezt már akkor is tudtam, amikor minden nap szerencsém volt végignézni, ahogy a nap alábukik a horizonton. Egy csoda volt. Szinte sohasem mulasztottam el a napnyugtákat, csak ha borús esőfelhők takarták el.


Ez volt az a látvány, amit a 16 évem alatt egyszer sem tudtam megunni, és attól a naptól kezdve, hogy először fénykpezőgép került a kezembe, minden nap megörökítettem a különleges - de egyébként átlagos - látványt. Azóta is különleges szerepet tölt be az életemben a napnyugta. A mai napig megörökítem, amikor lehet. Azóta is minden nap azután a szemettögyörködtető, lélekgyógyító látvány után sóvárgok, amikor a nap az utolsó sugarait küldi a földnek erre a féltekére. 

Egyik éjjel megnéztük a Csillagok háborúját, ahogy sokszor tettük akkoriban. Még egészen fiatalka voltam, de nem kicsi gyerek. Talán 12 éves. Apa leült a szobámban egy furcsa irodai székre, amiről sosem tudtam honnan került hozzám. Csak nézte a csillagokat a nagy sötét égen. Egészen sokan csillogtak odafent, nem úgy ahogy manapság szoktak. A túlpart dombjain az éjszakai fények még folytonosak voltak. Sosem tudtam igazán, mi lehet ott szemben. Apa találgatott de talán ő sem tudta akkoriban. Az éjszaka folytonos fényei gyémánt nyakláncként ragyogtak a már már fekete ég alatt. Megkérdeztem apát, hogy mit csinál. Azt mondta hogy a túlpartot nézi. Gyönyörű ilyenkor éjjel. Olyan, akár egy gyöngysor. Nekem is nagyon tetszett, de nem értettem hogy miért nézi ilyen szomorúan hiszen minden nap ugyanolyan. Azt mondta, hogy kár hogy nem lehet igazán lefényképezni, mert a képeken egyáltalán nem szép, talán nem is látszik igazán. 

Nemsokára elváltak, és apa elköltözött. 

Azóta az éjszaka fényei megritkultak. Azóta sem volt olyan szép a látvány, mint aznap este, amikor utoljára bámultuk együtt a Csillagok háborúja után. 


Korai bejegyzéseim a napnyugtáról (képes):

dobogás 2009. Július 6., Hétfő 
dobogás 2009. JÚLIUS 11., SZOMBAT
dobogás Ma
dobogás Hello, Mindenki!
dobogás 16. szülinapom...oO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.