A világban szétszórva élve fokozottan nehézzé válik jó családként folytatni az életünket, és most nem szülők válására, hanem a család tényleges szétszéledésére gondolok.
Nagyjából 20 éves lehettem, amikor anya németországba költözött egy munka miatt. Eleinte furcsa volt, hogy nem találkozhatunk többé akármikor és olyan hosszan kell kocsival odáig menni. Azután én is kimentem hozzá, hogy szerencsét próbáljak. Kiderült, hogy a soványkás jegyeim az iskolában megfeleltek a tudásomnak és tényleg semmit nem értettem. Ennél azért többet vártam volna magamtól.
Azután angliába költöztem, ahol most is vagyok, és így szakadt a családunk háromfelé. Sokszor jó, amikor cuccokat viszünk egymásnak, amiket otthon nem lehet kapni és amikor olyan sztorikat osztunk meg egymással, amiken otthon nem mentünk volna keresztül. Máskor pedig nem olyan jó, amikor egy hétvégén mind otthon ülünk, de nem találkozunk, mert drága egy repjegy és egész napos az út... Nem olyan, mintha az ember az utca végén lakna és hazafelé beugrana egy sütire vagy felszállna a buszra hogy hétvégén együtt ebédeljen a család. Inkább olyan, mintha csak AI családtagjaid lennének. Mintha a Mystic messengerhez hasonló játék lenne a telefonodon, ahol üzenni és telefonálni tudsz nagyon kedves emberekkel és habár mindig ott vannak, valahogy mégsem. Közben pedig hiába van pénzed olasz meg görög nyaralásra, mindig azt várod, hogy haza menj és az egész éves szabadságot otthon akarod tölteni. Egészben vagy ketté osztva.
Ilyenkor aztán már jó korán rá kell készülni, hogy a család többi tagjának mikor van szabadsága, és mikor tudnak ők is haza menni. De ez nem derül ki mindig olyan hamar, ahogy kéne és az elronthatja az egész évre a találkozás lehetőségét. Aztán minden évvel egyre súlyosabban érzed, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy belenyugodjunk. Nem tehetjük meg, hogy ismét elengedjünk egy évet, ahogy az elején.
Már kilencedik éve vagyok itt, és az első évek hamar elmentek, néha el kellett engedni az esélyt, hogy találkozzunk. De már nem lehet. Sok évment el, és olyan gyorsan. Ki tudja, hogy mennyi alkalom maradt még, amikor láthatjuk azt akit szeretünk.
Szóval lefoglaltam ezt a hetet, amikor anya is ráért. Nem gyakran szoktam Németországban meglátogatni, inkább haza megyünk. De valahogy egyre fontosabbnak tartom, hogy LEGALÁBB egyszer találkozzunk egy év alatt, habár optimálisan többször kellene. Pl minden héten.
Szóval március, anya, jövök!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése