Yoga

2017. január 23., hétfő


 Tegnap délben volt az első, ma pedig a második órám itt Bristolban. Már régóta hiányzott az életemből a jóga, pontosan másfél éve, amióta angliában vagyok. 

 Az óráim valójában másfél órásak, de hamarabb eltelnek, minthogy felocsudnék, hogy mit csinálok. Az oktató kedves, figyelmes, segítőkész. Legalábbis az első kettő az volt. A hétre minden napra másik programot jelöltem ki, hogy eldöntsem, melyikre akarok majd többször bejárni, de szerintem mindegyikre, ahányszor csak tudok. 
 Az első órám után, amikor kiléptem az ajtón, hétágra sütött a nap. A stúdió pont a folyó mellett van, szemben egy gyönyörű templom a híd mögött, visszafelé az úton pedig egy kastély. Az óra, maga a tudat, hogy újra az életembe került a jóga, az első alkalom utáni pezsgés, azaz alap pezsgés, ami egy óra után mindig ott van és a napsütés együttes hatására; éreztem, hogy boldog vagyok. Sokszor érzem, hogy boldog vagyok... például, amikor főzök egy jót, és az tényleg jól sikerül s másnak is ízlik, vagy amikor elmosogatok, és látom az örömöt az arcán, hogy nem neki kell. Vagy mondjuk, amikor veszek egy új dolgot a saját fizetésemből, amikor végre beérek dolgozni reggel és elkezdem a munkát. Apró hétköznapi dolgok ezek, mint mikor először ittam chai teát, vagy reggel arra kelek, hogy süt a nap. 

 Szabadságot, és örömöt érzek a lelkemben egy-egy óra után. Érzem, hogy ma sem csak pazaroltam az időt, hogy ma is tettem az egészségemért. Békét érzek és szeretetet. Szeretetet azok iránt, akiket szeretek, meg a kedves emberek iránt és mindenki iránt, aki nincs a fekete listán. A fekete listások meg olyanok ilyenkor, mintha nem is léteznének, nem emlékszem rájuk, és nem tudom, hogy vannak. A mai óra után is éreztem azt a felszabadultságot. A folyó vize lágyan ringatózott, a város fényei hosszan, jelentőségteljesen húzódtak rajta, a yoga feliratot visszatükrözte a fekete víz. Békés volt, kedves és gyönyörű. Tudtam volna álldogálni ott még egy órát is akár, ha nincs olyan hideg. 

 Az izmaim kicsit fájnak, gondolom mert elszoktak már a minden napi jógától. Persze nem azok az izmok, amiket Bíró Ica is megmozgat, vagy Norbiék... Azok a kis rejtett izmok sajognak, amiknek a létezéséről sem biztos, hogy tudunk, mert nemigen szoktak fájni. Jóleső érzés. Az oktató a mai óra végén megkérdezte, hogy táncos vagyok-e, mert annyira hajlékonynak talált. Büszke voltam magamra.

Első alkalommal a tizen éveim elején botlottam a jógába, amikor láttam a Zone Club nevű csatornán délben. Imádtam azt a nyugis, női csatornát, a lakberendezős műsorokat. Főleg Colint és Justint, mai napig követem őket istagramon. Akkor megtetszett, és néha megcsináltam a gyakorlatsort, amikor a húgom nem látta. Párszor, ha jó kedvem volt, őt is próbáltam bevonni, de nem jártam sok sikerrel. Pár év múlva már minden nap csináltam, általában időm is volt. Ezek a gyakorlatsorok fél órásak voltak, és Yoga Zone néven futottak a kedvenc csatornámon. Később pedig ugyanezt a sorozatot használtam youtube-ról. Mikor meghallottam, hogy egy gyakorlatsor másfél óra, azt hittem, össze fogok esni a végére, vagy haza sétálok a közepén. De nem ez történt. Az idő repül. Őszintén jó érzéssel és boldogséggal tölt el eddig, és nem hiszem, hogy ez változni fog. Az egyik legjobb döntésem volt beiratkozni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.