Mindig is úgy tartottam, hogy Budapest szépsége egyedülálló és utánozhatatlan. Ódákat lehetne zengeni a gyönyörű látványosságainkról, a Dunáról, Budáról és Pestről. Még annak is megvan a maga kis romantikája, hogy 40 éve a viharvert orosz metrókocsikat használjuk, vagy hogy nem fogadjuk el tőlük rengeteg pénzért az új kocsikat, mert a régieket akarjuk vissza felújítva. Mindezek alapján, néha elgondolkodva ülök az ágy szélén azon tűnődve, miért választottam Angliát. Ki ne akarna egy gyönyörű, értékes városban élni?
Aztán haza megy az ember, foglaltat egy időpontot az egyik okmányirodában, és a következő történik;
Először is, apát kértem meg, hogy előre foglaljon időpontot egy olyan napra, amikor már otthon vagyok, mert egyre szükségesebbnek látok egy útlevelet. Végül nem Pesten és nem is Dunakeszin sikerült egy elfogadható időpontot egyeztetnie, hanem Gödön. Na már most. Alapból érdes fogadtatásban részesültem, de ezt a 10 perces késésemnek tudtam be. A vonat késett is, aztán megállt két megálló között várakozni. A nő pofákat vágva csinált képet, és közölte, hogy csak kártyával fizethetek. Még sosem próbálkoztam útlevél igényléssel, így fogalmam sem volt róla, hogy például a készpénzes fizetéshez csekket kell kitölteni, és ő sem tűnt úgy, mint aki el akarja mondani. Nem is mondta el, csak amikor harmadszor próbáltam elmagyarázni, hogy csak angol bankkártyám van, amit nem fogadnak el.
Amikor végre egy csekket nyomott a kezembe; egyfolytában csípős megjegyzésekkel sürgetett, holott sosem töltöttem még ki csekket, és szerettem volna nem elbénázni. Mielőtt kitöltöttem a csekket, azzal akart rábeszélni egy 10 éves okmányra, hogy csak 1000 forintot spórolok, ha 5 évest kérek, és az feleannyi idő, "de maga tudja", mondta rosszindulatúan, és nyersen elhúzva az A-t a mondat végén. Miután kitöltöttem a csekket, hozzáfűztem, hogy gyosítva lenne legjobb, hogy három nap múlva a kezemben tarthassam. Akkor elvette a csekkem, azt mondta, 29.000 forint lesz, de nem kell csekket kitöltenem, mert azt majd úgyis kérik a visegrádi utcában, megkérdeztem, biztos-e hogy nem kell semmit előre kifizetni, ő mondta, hogy igen. Elköszöntem, és kisétáltam.
A nő SMSt igért, de én tudtam, hogy nem fogok kapni, mert senki nem kérte el a telefonszámom, így három nappal később bementem a pénzzel a visegrádi utcai központi okmányirodába... Eddig sem volt éppen egy gyereknap, és halálosan kínos volt az egész DE... ami a visegrádi utcában történt az gusztustalan, megalázó és senkinek sem kívánom, hogy szüksége legyen egy Magyar okmányra, mert az egész sztori annyira groteszk. Bár kimaradt volna az életemből.
Besétáltam, és köszöntem a pult mögött kedvesen mosolygó nőnek, és biztonságiőrnek. Még sosem jártam ott, és hasonló dolgot sem intéztem, így megkérdeztem, hogy mi a teendő, ha gyorsított útlevelet igényeltem. Ehhez a nő másik ajtóhoz irányított, ahol (egy tényleg nagyon kedves nő segített) kiderül, hogy a kérelmemet visszautasították, de nem tudta megmondani az okát, így visszairányított az információs pulthoz, ahonnan indultam. Gyanútlanul közelítettem, hogy szerezzek egy sorszámot információszerzésre.... mikor hallom, hogy éppen engem gúnyolnak. Még nekem volt kínos, hogy hallgatózom, így sarkon fordultam, és elmentem, hátha csak a paranoia és amúgy nem is rólam van szó. Mire valaki benyögi; "Visszajött."
Kaptam egy sorszámot, amit végül nem vártam ki, legközelebbi szombaton viszont magammal vittem apát, mert Magyarországon az ügyintézésnek ez a módja, nincs mese, apának kísérgetnie kell, elégedetlenkedni, kukacoskodni és bunkóskodni, hogy valami történjen. Mint kiderült, az sem hátrány, ha rengeteg pénz van az emberrel, ugyanis ott helyben kaptam időpontot gyorsított eljárásra, ami nem 29ezer forint volt, hanem PLUSZ 29ezer, és hogy az ötéves okmány nem ezer forinttal olcsóbb, hanem fele annyi. 36ezer forintos végösszeggel végülis szombaton sikerült elintéznünk, rövidebb aznap a nyitvatartás, így hamar végeztünk és három nappal később, reggel 9 óra utántól mindenféle értesítés nélkül elérhető volt az útlevelem, és átvehettem... Ezt nem tudtuk elsőre elintézni, mert egy lusta, utálatos ügyintézőt fogtam ki Gödön.
Ilyen vagy ehhez hasonló sosem történt meg itt Angliában, semmilyen ügyben, pedig mindenhol volt egy első alkalmam, és néha nagyon nehézkesen kezelem. De tényleg.
Aztán haza megy az ember, foglaltat egy időpontot az egyik okmányirodában, és a következő történik;
Először is, apát kértem meg, hogy előre foglaljon időpontot egy olyan napra, amikor már otthon vagyok, mert egyre szükségesebbnek látok egy útlevelet. Végül nem Pesten és nem is Dunakeszin sikerült egy elfogadható időpontot egyeztetnie, hanem Gödön. Na már most. Alapból érdes fogadtatásban részesültem, de ezt a 10 perces késésemnek tudtam be. A vonat késett is, aztán megállt két megálló között várakozni. A nő pofákat vágva csinált képet, és közölte, hogy csak kártyával fizethetek. Még sosem próbálkoztam útlevél igényléssel, így fogalmam sem volt róla, hogy például a készpénzes fizetéshez csekket kell kitölteni, és ő sem tűnt úgy, mint aki el akarja mondani. Nem is mondta el, csak amikor harmadszor próbáltam elmagyarázni, hogy csak angol bankkártyám van, amit nem fogadnak el.
Amikor végre egy csekket nyomott a kezembe; egyfolytában csípős megjegyzésekkel sürgetett, holott sosem töltöttem még ki csekket, és szerettem volna nem elbénázni. Mielőtt kitöltöttem a csekket, azzal akart rábeszélni egy 10 éves okmányra, hogy csak 1000 forintot spórolok, ha 5 évest kérek, és az feleannyi idő, "de maga tudja", mondta rosszindulatúan, és nyersen elhúzva az A-t a mondat végén. Miután kitöltöttem a csekket, hozzáfűztem, hogy gyosítva lenne legjobb, hogy három nap múlva a kezemben tarthassam. Akkor elvette a csekkem, azt mondta, 29.000 forint lesz, de nem kell csekket kitöltenem, mert azt majd úgyis kérik a visegrádi utcában, megkérdeztem, biztos-e hogy nem kell semmit előre kifizetni, ő mondta, hogy igen. Elköszöntem, és kisétáltam.
A nő SMSt igért, de én tudtam, hogy nem fogok kapni, mert senki nem kérte el a telefonszámom, így három nappal később bementem a pénzzel a visegrádi utcai központi okmányirodába... Eddig sem volt éppen egy gyereknap, és halálosan kínos volt az egész DE... ami a visegrádi utcában történt az gusztustalan, megalázó és senkinek sem kívánom, hogy szüksége legyen egy Magyar okmányra, mert az egész sztori annyira groteszk. Bár kimaradt volna az életemből.
Besétáltam, és köszöntem a pult mögött kedvesen mosolygó nőnek, és biztonságiőrnek. Még sosem jártam ott, és hasonló dolgot sem intéztem, így megkérdeztem, hogy mi a teendő, ha gyorsított útlevelet igényeltem. Ehhez a nő másik ajtóhoz irányított, ahol (egy tényleg nagyon kedves nő segített) kiderül, hogy a kérelmemet visszautasították, de nem tudta megmondani az okát, így visszairányított az információs pulthoz, ahonnan indultam. Gyanútlanul közelítettem, hogy szerezzek egy sorszámot információszerzésre.... mikor hallom, hogy éppen engem gúnyolnak. Még nekem volt kínos, hogy hallgatózom, így sarkon fordultam, és elmentem, hátha csak a paranoia és amúgy nem is rólam van szó. Mire valaki benyögi; "Visszajött."
Kaptam egy sorszámot, amit végül nem vártam ki, legközelebbi szombaton viszont magammal vittem apát, mert Magyarországon az ügyintézésnek ez a módja, nincs mese, apának kísérgetnie kell, elégedetlenkedni, kukacoskodni és bunkóskodni, hogy valami történjen. Mint kiderült, az sem hátrány, ha rengeteg pénz van az emberrel, ugyanis ott helyben kaptam időpontot gyorsított eljárásra, ami nem 29ezer forint volt, hanem PLUSZ 29ezer, és hogy az ötéves okmány nem ezer forinttal olcsóbb, hanem fele annyi. 36ezer forintos végösszeggel végülis szombaton sikerült elintéznünk, rövidebb aznap a nyitvatartás, így hamar végeztünk és három nappal később, reggel 9 óra utántól mindenféle értesítés nélkül elérhető volt az útlevelem, és átvehettem... Ezt nem tudtuk elsőre elintézni, mert egy lusta, utálatos ügyintézőt fogtam ki Gödön.
Ilyen vagy ehhez hasonló sosem történt meg itt Angliában, semmilyen ügyben, pedig mindenhol volt egy első alkalmam, és néha nagyon nehézkesen kezelem. De tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése