33054 Lignano Sabbiadoro, Province of Udine, Olaszország

Egy csepp Itália vol 1. - Életképek

2017. július 4., kedd


 Már hónapok óta az agyamban mászkált. Terveket szövögettem, és szentül hittem, hogy nekem olaszországba kell mennem hamarosan. Aztán éppen köddéfoszlani látszott az egész, legalábbis egy időre, amikor anya írt; pakoljak és induljak el Velencébe. 

 Kora reggeli gépre sikerült jegyet vennem, aminek köszönhetően hajnalban már a hajamat sütögettem olyan négy óra körül. Ötre taxit hívtam, és ezúttal leellenőriztem az útlevelem. Valahogy mégis ott bújkált bennem, hogy valami történni fog. Tévedtem, azon kívül, hogy a precíz pakolászásom ellenére is elvettek némi folyadékot. 

 Velence repterén gyönyörű, tiszta és igényes márványszökőkút köszöntött, meg hihetetlenül segítőkész taxisofőrök, akik útbaigazítottak, merre várakozhatok a családomra, ha már nem kell taxi. Anyáék végülis dugóba keveredtek, aminek köszönhetően egy órát seggeltem a márványon. Ez eleinte csak kemény volt, majd fájdalmas azután pedig teljesen elviselhetetlen, és próbáltam kipárnázni magam alatt a pulcsimmal. Rózsaszín pulcsiban, barna bőrzsekiben indultam el, és mire megérkeztem mindkettő lekerült. 2 év után először végre dzseki nélkül üldögéltem és vártam, hogy végre bezsúfolódhassak anyáék mellé. 

 Szemmel láthatóan anyát ledöbbentette a tény, hogy a magam kevéske repülési tapasztalatával úgy pakoltam, mint egy profi. Ugyanis egy a Ryanairnél kézipoggyásznak számító kisbőrönddel érkeztem. Így mellé én is befértem hozzájuk a kocsiba... Örültem neki, hogy ott lehetek végre, és a seggem is megszabadult a márvány kellemetlen nyomásától, ők viszont a 13. órában eléggé türelmetlenek voltak már. 

 A nyaralás nyaralás része felülmúlhatatlan volt. 2 éve csak angol napot láttam, így az olasz nap, most valami olyan csoda volt, amire már rég szüksége volt a szervezetemnek, a part pedig gyönyörű, kényelmes, hangulatos. Éjjel nem is bántam sokáig fentmaradni, hogy reggel korán keljek, és menjünk strandolni. Azaz számomra, kifeküdni és aludni a napon. Még a könyvemet sem volt szívem elővenni, a testem minden porcikájával beszívtam a napot. 

 Este szokás szerint a séta és a vacsora. A szállás a sétálóutca közepén helyezkedett, így minden közel volt, amit látnunk kellett. A part és az éjszakai élet. 

Első nap; 
Már az első este leragadtam egy csodálatos művész gyönyörű képeinél. Főként egynél, ami annyira megfogott, amit nem is tudnék megmagyarázni, csak leláncolt és nézegetnem kellett. Ismerkedni a színekkel és a formákkal. Minden vonással egyenként. Valamiféle nyelvkeverék segítségével kisilabizáltuk, hogy az eladó a művész is egy személyben, így kértem tőle egy képet is. 




Feltűnt, hogy a város nem szűkölködik a művészet különböző ágazataiban sem. A parton egy pierhez hasonló épület nyúlt a vízbe, ahol kis galériára bukkantunk. Egész érdekes művekkel találkoztam, kreatív kivitelezésekkel. 









Amint lehetőségünk adódott, szereztünk egy jégkását és ellőttük az elsős Tesós/Nyaralós szelfit is. Két év után az első közös képünk, így arra a szent elhatározásra jutottam, hogy ez most akkor is felkerül a blogba, ha nagyon béna. 






Második nap;







Harmadik nap; 


Rájöttem, hogy a bárok előtt mindenhol kutyatálak vannak elhelyezve, hogy a kedvencek is tudjanak inni. A legtalálóbb kutyatál, ez a kutyabár feliratú házikó volt, de rengeteg kreatívabbnál is kreatívabb ötlettel találkoztunk.


 Sétánk alig 3 perce tartott, amikor egy bohóc rohant oda hozzám, a vállamra dobott egy papagályt a kezembe egy rudat, ami a madárhoz volt rögzítve egy lánccal, húgom mellé pedig bepózolt pókember, és megtiltották anyának, hogy fényképezzen majd valami elzüllött wow-játékosnak kinéző pofók pasas megörökített egy nikonnal, és közölték, hogy 10 eurót kell fizetni. Kifizettük a pénzt, és csak akkor vettem észre, hogy a szemem alatt a kis bőr kipirult a napozástól, a szemem félig lecsukódott a vakutól, és leginkább úgy nézek ki, mintha a bohóc elvert volna a kezemben tartott bottal, mert elcsórtam a papagályát... sokkoló, hogy emberek mivel keresik a borravalót. 




Negyedik nap; 

 2 évnyi angol élet után az ember vágyik már egy kis tejre. Mert ugye itt nem csak a kenyér nem az igazi, de a tejnek is van egyfajta műanyag íze. Aztán olaszországban rátaláltam a parmalatra. Emlékeztek a parmalat flakonos tejére, amit aztán kivontak a forgalomból egy hibás, mérgező széria miatt? Olaszországban katonásan sorakoztak a különböző színű parmalatok. Öröm volt nézni. S azzal megtaláltam a nekem megfelelő tejet. 


Ikergyűrűk 



Hetedik nap; 




 

Ahogy az angoloknál különféle teáknak van egész sora tescoban, úgy olaszországban a mozzarelláé a terep.










A következő részben Velencéről, azután az olasz ételekről olvashattok. Ne maradjatok le!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

Copyright

My own photos and words since 2009 MARIONETTANNIE.