Már hónapok óta az agyamban mászkált. Terveket szövögettem, és szentül hittem, hogy nekem olaszországba kell mennem hamarosan. Aztán éppen köddéfoszlani látszott az egész, legalábbis egy időre, amikor anya írt; pakoljak és induljak el Velencébe.
Kora reggeli gépre sikerült jegyet vennem, aminek köszönhetően hajnalban már a hajamat sütögettem olyan négy óra körül. Ötre taxit hívtam, és ezúttal leellenőriztem az útlevelem. Valahogy mégis ott bújkált bennem, hogy valami történni fog. Tévedtem, azon kívül, hogy a precíz pakolászásom ellenére is elvettek némi folyadékot.
Velence repterén gyönyörű, tiszta és igényes márványszökőkút köszöntött, meg hihetetlenül segítőkész taxisofőrök, akik útbaigazítottak, merre várakozhatok a családomra, ha már nem kell taxi. Anyáék végülis dugóba keveredtek, aminek köszönhetően egy órát seggeltem a márványon. Ez eleinte csak kemény volt, majd fájdalmas azután pedig teljesen elviselhetetlen, és próbáltam kipárnázni magam alatt a pulcsimmal. Rózsaszín pulcsiban, barna bőrzsekiben indultam el, és mire megérkeztem mindkettő lekerült. 2 év után először végre dzseki nélkül üldögéltem és vártam, hogy végre bezsúfolódhassak anyáék mellé.
Szemmel láthatóan anyát ledöbbentette a tény, hogy a magam kevéske repülési tapasztalatával úgy pakoltam, mint egy profi. Ugyanis egy a Ryanairnél kézipoggyásznak számító kisbőrönddel érkeztem. Így mellé én is befértem hozzájuk a kocsiba... Örültem neki, hogy ott lehetek végre, és a seggem is megszabadult a márvány kellemetlen nyomásától, ők viszont a 13. órában eléggé türelmetlenek voltak már.
A nyaralás nyaralás része felülmúlhatatlan volt. 2 éve csak angol napot láttam, így az olasz nap, most valami olyan csoda volt, amire már rég szüksége volt a szervezetemnek, a part pedig gyönyörű, kényelmes, hangulatos. Éjjel nem is bántam sokáig fentmaradni, hogy reggel korán keljek, és menjünk strandolni. Azaz számomra, kifeküdni és aludni a napon. Még a könyvemet sem volt szívem elővenni, a testem minden porcikájával beszívtam a napot.
Este szokás szerint a séta és a vacsora. A szállás a sétálóutca közepén helyezkedett, így minden közel volt, amit látnunk kellett. A part és az éjszakai élet.
Első nap;
Már az első este leragadtam egy csodálatos művész gyönyörű képeinél. Főként egynél, ami annyira megfogott, amit nem is tudnék megmagyarázni, csak leláncolt és nézegetnem kellett. Ismerkedni a színekkel és a formákkal. Minden vonással egyenként. Valamiféle nyelvkeverék segítségével kisilabizáltuk, hogy az eladó a művész is egy személyben, így kértem tőle egy képet is.
Feltűnt, hogy a város nem szűkölködik a művészet különböző ágazataiban sem. A parton egy pierhez hasonló épület nyúlt a vízbe, ahol kis galériára bukkantunk. Egész érdekes művekkel találkoztam, kreatív kivitelezésekkel.
Amint lehetőségünk adódott, szereztünk egy jégkását és ellőttük az elsős Tesós/Nyaralós szelfit is. Két év után az első közös képünk, így arra a szent elhatározásra jutottam, hogy ez most akkor is felkerül a blogba, ha nagyon béna.
Második nap;
Harmadik nap;
Rájöttem, hogy a bárok előtt mindenhol kutyatálak vannak elhelyezve, hogy a kedvencek is tudjanak inni. A legtalálóbb kutyatál, ez a kutyabár feliratú házikó volt, de rengeteg kreatívabbnál is kreatívabb ötlettel találkoztunk.
Sétánk alig 3 perce tartott, amikor egy bohóc rohant oda hozzám, a vállamra dobott egy papagályt a kezembe egy rudat, ami a madárhoz volt rögzítve egy lánccal, húgom mellé pedig bepózolt pókember, és megtiltották anyának, hogy fényképezzen majd valami elzüllött wow-játékosnak kinéző pofók pasas megörökített egy nikonnal, és közölték, hogy 10 eurót kell fizetni. Kifizettük a pénzt, és csak akkor vettem észre, hogy a szemem alatt a kis bőr kipirult a napozástól, a szemem félig lecsukódott a vakutól, és leginkább úgy nézek ki, mintha a bohóc elvert volna a kezemben tartott bottal, mert elcsórtam a papagályát... sokkoló, hogy emberek mivel keresik a borravalót.
Negyedik nap;
2 évnyi angol élet után az ember vágyik már egy kis tejre. Mert ugye itt nem csak a kenyér nem az igazi, de a tejnek is van egyfajta műanyag íze. Aztán olaszországban rátaláltam a parmalatra. Emlékeztek a parmalat flakonos tejére, amit aztán kivontak a forgalomból egy hibás, mérgező széria miatt? Olaszországban katonásan sorakoztak a különböző színű parmalatok. Öröm volt nézni. S azzal megtaláltam a nekem megfelelő tejet.
Ikergyűrűk
Hetedik nap;
Ahogy az angoloknál különféle teáknak van egész sora tescoban, úgy olaszországban a mozzarelláé a terep.
A következő részben Velencéről, azután az olasz ételekről olvashattok. Ne maradjatok le!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése