Visszatérés Tyntesfieldbe

Áprilisban volt szerencsénk ellátogatni Tynesfieldbe, ahol a Doktor is tiszteletét tette pár éve. Akkor nem mentünk be a házba, csak kíváncsiságból megnéztük a kertet. Szerencsére a kert minden évszakban csodálatos, így másodszor is rettenetesen élveztem, a házba pedig alig vártam, hogy bejussak. Szó szerint ott álltam az ajtóban, és szinte nem is érdekeltek a kültéri fényképészeti lehetőségek, rohantam a bejárathoz, amit előző este már láthattunk a kedvenc sorozatomban. 

Előző este mindenkit leültettem, és közös erővel újra átrágtuk magunkat a szóbanforgó részen. Szinte hiányozni is kezdett az életemből a szertelen Matt Smith féle Doktor. Ahogy beléptem az ajtón, amin maga a Doktor is belépett. Valami olyan nevetséges érzés fogott el, mintha egy álomban lennék, vagy mintha hirtelen beleesnél a kedvenc filmedbe. Amolyan Pleasentvillet éltem át. 

Nem tudom, miért tetszett eddig ez a legjobban. Mondhatnánk, hogy a Doktor hagyott ott nekem valamit, ami miatt többet adott a hely, mint egyébként. De ezt kevéssé hiszem. A ház a neogótika stílusjegyeit viseli magán, és azontúl hogy ez a kedvenc stílusom, ez az első ház ebben a stílusban, amit élesben láttam. Az eddigiektől eltérő, friss stílus, mintha csak beléptem volna a Viktoriánus angliába, hogy kicsit leskelődjek a gazdagok után. Most először kísérleteztem a szűrőkkel, így néha más színekben pompázhatnak a képek. Nem szerkesztés eredménye. A képek többségénél pedig észrevettem, hogy a fény nagyon zavarta a kamerát, és ez a minőség rovására ment. Sajnos az ablakokat lefedik, és mesterséges hangulatvilágítást hoznak létre, hogy ezzel is védjék a textileket, tapétákat, szőnyegeket és bútorokat, így némelyik nem elég éles.

Valami kis koszcsomó a betonkorláton, Krisztián művészképe