Az RTL klubos eset

By 10:04 de.


A tegnapi posztolós bejegyzés miatt mára halasztottam ezen eset tárgyalását, nem akartam koptatni a fényét azzal, hogy mást is posztolok pont vele egy napon. 

Tehát tegnap egy - a történtek fényében inkább névtelen - barátnőm azzal keresett fel, hogy szörnyű dologra készül. Ő ugye jelenleg munkanélküli, de szüksége lenne már valami bevételi forrásra. Azt írta; a lehető legmélyebbre készül süllyedni, amennyire csak tud. Először azt hittem, végre rávette magát, hogy beadja az önéletrajzát a mekibe. Szerinte az megalázó meló. Mikor megkérdeztem és nemmel felelt már mindenféle mocskos dolog eszembe jutott. Kicsit megijedtem, hogy hova akar engem magával cipelni, mire kiderült, hogy; 

JELENTKEZETT AZ ÉJJEL-NAPPAL BUDAPESTBE!! 

Nem látta még soha a sorozatot, így fogalma sincs arról, hogy mire vállalkozott. Egyszer láttam belőle pár percet, és nyiltan a magyar televíziózás egyik szégyenfoltjának tartom. Hihetetlen. Egyszerűen hihetetlen, hogy valaki ilyenre vetemedik, mind a benne játszó akárkicsodák, meg az a szedett-vedett banda, akik mindemögött állnak. 

Hosszú út vezetett a székházba, mivel nem elég, hogy a város túlsó végében bújtatták el, de ügyesen rossz címet tüntetnek fel a neten. Illetve a google teljesen máshova vezényelt minket, így gyalogoltunk egy órát keresztül-kasul az idegenben, mire mégis meglett. 

Végre besétáltunk a viszonylag nagy épületbe, ami belülről tágas, modern, de nem kifejezetten ájultam el. Velünk szemben állt Nyertes Zsuzsa, és fura módon ő jobban megnézett minket, mint mi őt. Hiába, nem vagyok egy fangirl típus, de nagyon bámulni sem illik. Egy asztalhoz kellett odasétálnunk, ahol egy furcsa fiúcska adott lapot, egy titoktartási szerződést, sorszámot és magát a szerepet, amit elő kell majd adni. 

Nem szeretném részletesen taglalni, hogy mi volt a szerep lényege, - habár én nem írtam alá semmiféle titoktartási nyilatkozatot - de egy sor szöveg nem volt benne, és minden helyzet előtt az improvizáció szó szerepelt, meg olyan bátorító mondatok, hogy; "Képzeleted határtalan". Ahogy a sorozat is, az egész az indulatosságról, kiabálásról és a hisztiről szólt. Jobban járnának, ha olaszokat, spanyolokat avagy latino-kat keresnének ezekre a szerepekre, mert ezt ebben a formában éppeszű magyar nem tudja eljátszani. Lehetetlen. A lap végén pedig kiemelve vastag betűvel szerepelt, hogy a szituációs játék során a statisztát megütni/bántalmazni tilos - ami azért nevetséges, mert minimum egy pofont érdemelt volna a szerepe szerint, de ez az indulat már nem fér bele, úgy tűnik. Pedig az lenne a valós érzelem - hegyes, szúrótárgyat bevinni szintén tilos, aki ezt megszegi, az ki van zárva a meghallgatásról. Tehát én alapból be se mehettem... VOLNA.

A szerep még szöveg nélkül is abszurd volt. Több sebből vérzett, és erősen sántított. Hangsúlyozták, hogy bele kell élni magad, meg legyen valószerű. Hogyan? Ha egyszerűen nevetséges és irracionális még maga az eljátszandó szituáció is? 

Szóval nekik leginkább író kéne a csapatba, csak azután "színész". Mi meg fogtuk magunkat és eljöttünk, mire sor került volna "ránk". 


You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Ez szörnyű lehet- mármint idáig süllyedni,hogy ilyet bevállaljon. Végülis akkor nem vállalta el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. Elolvasta a szerepet, és kisétáltunk az ajtón..:DDDDD amúgy is sietnem kellett az irodalom órámra:D

      Törlés