Szerelmeslevelek a padlásról...

By 11:08 de.


Rég volt ilyen elmélkedős poszt, mindig csak kritizálok, meg mesélek. Blogszinten említenivaló is történt a héten, továbbá volt egy poszt a VKP kapcsán, amibe friss tagként írtam. Tehát ez a hét bőségesnek bizonyult az átlaghoz képest. Ma mégis jöjjön egy kis elmélkedés. 

Ahogy tegnap este felszeleteltem a szalonnát, sorban a kenyér és a hagyma mellé pakoltam, egy üzenet kaparászta az agyam felszínét. El akartam küldeni egy hízelgő SMS-t, majd úgy döntöttem, kivárom az estét, és megírom a facebookon. Igazán semmi különleges. Csak egy egyszerű üzenet, ami mosolyra húzza a másik száját. Aztán gondolkodóba estem, hogy miféle modern világot élünk, ahol egy szimpla szoftver frissítés eltörölhet mindent. 

Tudom, hogy én nem tervezek gyereket, ilyenformán dédunokám sem lesz... Mégis. Miféle világ az, ahol 100 év múlva nem találhatják meg a gyöngybetűkkel papírravetett mézesmázos szavaid, valaha illatos borítékban, feltört viaszpecséttel? Vagy csak úgy egyáltalán... Azok a szép szavak, amit ma elküldesz életed szerelmének, hetekkel később elveszhet a technika vívmányainak köszönhetően. Igen.. nagyszerű dolog, mert azonnal megkapja, azonnal megválaszolja, és nem kell aggódnod, hogy emlékszik-e még rád. Nem kell búslakodnod két héten át, mire oda ér a leveled, és hozzád vissza. Ugyanakkor, ezek a beszélgetések dokumentálatlanul hagyják a kapcsolatotokat. 

A facebook megőrzi ugyan, de meddig? Ma még használjuk, de ki tudja, mikor zárja be kapuit, és szerelmünk mézesmázos, édeskés levelezése örökre a múlt homályába vész. Lássuk be, ez nem fair! Nem számunkra. Nem csak. De az utókornak, akik semmiféle dokumentumra nem bukkanhatnak tőlünk. Én imádtam régi leveleket, naplókat találni eldugott öreg helyeken. Hihetetlen, hogy ezek a gyönyörű szokások lassanként kivesznek/kivesztek. Mi pedig megfosztjuk az édes felfedezés élményétől a saját utódainak. 

Pedig milyen szép lenne, ha az unokád megtalálná a padláson a nagyi naplóját... vagy egy öreg gyönyörű szerelmes levelet. Talán ők sosem érezhetik már azt az izgalmat, amit egy-egy ilyen régi levél elolvasása jelent.. S lassanként a könyv jellegzetes illata is feledésbe merül, az öreg papír savanykás illata. Ezeket pdf dokumentumok váltják fel, az irodalom pedig... az enyészeté lesz. 

Milyen világ lesz az, ahol csak kortárst olvashatunk? Milyen színtelen, unalmas egy társadalom lesz az, beszűkült nézeteikkel! S lassanként az írás onnan is kikopik. Vajon az emberek a folyoírás és a papír kivonásával az irodalmat is meggyilkolják? Képes lesz a hálózat tárolni mindent az örökkévalóságig? Vagy valaki ezt is megoldja majd egy új kütyüvel? 

Éppen a héten néztem át a képeimet. Már évek óta gyűjtögettem DVD-re kiírogatva a töménytelen mennyiségű összegyűlt. Egy ideje már netes tárhelyre küldi a telefonom, így tényleg nem veszik el. Amíg ugye él a tárhely. Történt már, hogy a gépem bekapott egy vírust, aminek következtében évek tűntek el az életemből. Manapság már papírképeink sincsenek. Ha meghalnék, és lenne egy házam, ami az állam tulajdonába kerüle, az pedig ahogy van elpasszolná.. Senki nem találna fényképes dobozkákat, és senki nem üldögélhetne a képek felett azon morfondírozva, hogy vajon milyen ember lehettem, ahogy én tettem az előttünk itt élő néni képeivel. Kiábrándító gondolat, hogy még ennyi sem marad utánnunk.

Konklúzió... én még egy szerelmes levelet sem adtam fel postán, de nem is kaptam egyet sem. Az én padlásomon bizony senki nem fog effélét találni. Elég kiábrándító gondolat... hogy nem marad utánnam semmi. 

You Might Also Like

0 megjegyzés